HACK MÁRTA
A purim története

A purim a zsidó ünnepek között a kisebb, történeti ünnepek közé sorolt ünnep, amely az i.e. V. században a perzsa birodalomban élő zsidóság megmenekülésének emléknapja. A purim ünnepét - amely úgy tűnik, az európai farsangi mulatságból is átvett elemeket - a karneváli hangulat, az önfeledt mókázás, mulatás jellemzi. A gyermekek, sőt gyakran a felnőttek is jelmezt öltenek ezen a télvégi ünnepen, hogy hagyományosan megünnepeljék a népük kiirtására tett kísérlet meghiúsulását. Nagy hagyományra tekint vissza a purimspíl, vagyis a purimi színjátszás, amelynek során a jelmezbe bújt ifjú színészek burleszkjelenetek eljátszásával szórakoztatják az ünneplő társaságot. Az ünnep idején kifejezetten ünneprontásnak számít a vízivás.

Eszter-tekercs

A purim azonban jóval több, mint zsidó farsang. Az ünnep eredete a zsidó nép történetének egy különösen válságos periódusára megy vissza. Dátuma eredetileg egy előre kitervelt pogrom dátuma volt. Attól vált ünneppé, hogy az események különlegesen alakultak, így a fenyegető életveszély egyik napról a másikra örömre fordult. Az ünnep középpontjában Eszter könyvének, más néven az Eszter-tekercsnek (Megillat Eszter) a felolvasása áll. A rövid és rendkívül izgalmas bibliai könyv felolvasása vallási parancs. Ha valaki nem olvassa, legalábbis meg kell hallgatnia olyan nyelven, amelyet ért.

Miss Perzsia

Eszter könyve a perzsa udvarba kalauzol bennünket. Josephus Flavius szerint az Eszter könyvében feljegyzett események I. Xerxes fia, Kürosz trónra lépését követő harmadik évben indulnak. Ahasvérus király, akit a görögök Artaxerxesnek neveznek, miután Indiától egészen Etiópiáig húzódó, hatalmas birodalma igazgatására százhuszonhét satrapát nevezett ki, a kormányzók, a meghódolt népek fejedelmei, valamint barátai számára fényűző ünnepségsorozatot rendezett, amellyel trónra lépését ünnepelte. A nagykirály hatalmát az erre a célra emelt, rendkívül pazar épülettel és a száznyolcvan napos lakomával kívánta kifejezni. Az idegen országok követei és vendégei számára újabb hét napon át tartott a lakoma. Az asszonyoknak a királyné, Vásti rendezett fogadást. Mivel a királyné rendkívül szép volt, a király meg akarta mutatni őt vendégeinek, de akárhány eunuchot, azaz magas rangú királyi tisztviselőt küldött is Vástihoz, a királyné vonakodott elfogadni a meghívást, mivel a perzsa törvények tiltották, hogy idegenek meglássák a bennszülött asszonyokat.
A király felháborodottan kérte ki perzsa törvénymagyarázói tanácsát, milyen ítélet alá esik a királyné, aki férjét azzal szégyenítette meg, hogy többszöri hívás ellenére sem volt hajlandó megjelenni a vendégek előtt. A tanácsosok úgy találták, hogy fennáll a veszély, hogy a királyné példáját követve bármely rendű és rangú asszony nyíltan semmibe veheti férjét, és ez már a birodalmat érintő, nagy horderejű ügy. Ezért úgy határoztak, hogy a királynéi méltóságtól megfosztják Vástit, és helyébe egy arra méltó új feleséget keresnek, aki a birodalom legszebb leányai közül kerül majd ki. A kiválasztott hajadonok között volt egy teljesen árva zsidó leány, Hadassza, babilóni nevén Eszter, akit nagybátyja, a perzsa udvarban magas tisztséget betöltő Márdokeus nevelt.
A gyönyörű és kedves Esztert a „szépségverseny” többi résztvevőjével együtt egy éven át készítették fel a királlyal való találkozásra. Amikor ez az idő eltelt, Ahasvérus sorra küldte viszsza a lányokat a női lakosztályba. Azonban amikor Eszter ment be hozzá, a király annyira megszerette, hogy őt választotta törvényes feleségéül. Márdokeus tanácsára azonban eltitkolta származását. Bizonyos idő múlva két eunuch összeesküvést szőtt a király ellen. Márdokeus tudomást szerzett a dologról, és unokahúga, Eszter által feljelentette a cselszövőket. A hír igaznak bizonyult; a két pártütő meglakolt, Márdokeust viszont csak azzal jutalmazta a király, hogy krónikásaival feljegyeztette nevét az évkönyvekbe, és - Josephus hozzáteszi - mint belső barátai egyikének, a palotában adott lakást.

Az antiszemita miniszter

Az elmozdított főemberek, úgy tűnik, nagy hatalmi űrt hagytak maguk után. Ebbe az űrbe került be Hámán, akit Ahasvérus afféle miniszterelnöki rangra emelt, aki előtt még a király tanácsosai is térdet hajtottak. Kivételt csak egy zsidó előkelőség képezett, Márdokeus. Josephus szerint Márdokeus ezt azért nem tette, „mert bölcs volt, és tisztelte népének törvényeit, sehogy sem volt ínyére, hogy embernek így hódoljon.” Mások szerint Márdokeus magatartásának oka nem volt feltétlenül vallási, hiszen a zsidó kultúrától nem volt idegen, hogy egy tiszteletre méltó személyt leborulással köszöntsenek. Ha Hámán nem volt tiszteletre méltó Márdokeus számára, akkor azért nem volt, mert amálekiták leszármazottjának mondhatta magát. Annak a néptörzsnek volt a sarja, amely a pusztában vándorló Izrael kimerült és kiszolgáltatott részére csapott le. Később Benjámin törzsének okoztak sok galibát, majd Márdokeus őse, Saul király folytatott sikeres harcot az amálekiták ellen. Hámán mindenesetre megérdeklődte, honnan származik Márdokeus. Mikor megtudta, az ősi kudarc ősi gyűlöletbe csapott át benne - nemcsak teljhatalma vélt csorbítóját, hanem annak egész nemzetét ki akarta irtani.
Naponta sorsot vetettek Hámánnak, hogy a jövendőmondók segítségével megtudhassa a legszerencsésebb időpontot a terv véghezvitelére. A sorsvetések (purim) alapján Adár hónapra esett Hámán választása. Tekintélyével visszaélve tudatosan félretájékoztatta a királyt. A zsidó népet a birodalom ellenségeinek állította be. A vádak a másságot kriminalizálták. Ez a nép nem keveredik másokkal, nem imádja a többi alattvaló isteneit, más törvények szerint él… Hámán ígéretet is tett, hogy saját vagyonából folyik be a kincstárba az a tízezer talentum ezüst, ami a királynak az adózó tízezrek elpusztításából származó veszteségét ellensúlyozza majd.

A visszavonhatatlan parancs

A királynak ideje sem maradt arra, hogy feloldja az ellentmondást a Hámán-féle híradás azon állítása, hogy haszontalan és törvénytelen tömegről van szó, és azon tény között, hogy ezzel szemben az adóhivatal tízezer talentum ezüstöt profitál a zsidó diaszpóra dolgos polgárainak adójából. A rendelet megszületett, a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint. A futárok már vitték is a pecsétes okmányt: a törvény szabad prédává nyilvánította a zsidó népet és annak minden vagyonát minden tartományban Adár hónap 13-án.
Márdokeus nyilvános gyászba kezdett, mire Eszter a palotából küldött neki ruhát a rongyok helyett, és kérdeztette, hogy mi érte őt. Márdokeus tudatta Eszterrel, hogy mi készül népe ellen. Kérte, hogy járjon közben a királynál nemzetségéért. Eszter először félelmére hivatkozott, hogy hívatlanul még ő sem léphet a király elé. Aki így tesz, halál fia, kivéve, ha a király arany jogarát kinyújtja a hívatlanul érkező felé. Márdokeus meggyőzte, hogy a palota, a rang őt sem fogja megvédelmezni a vész idején. Eszter királyné így elszánta magát, hogy szót emel népe érdekében. Három napig böjtölt a szúzai zsidókkal együtt, kérve a Mindenható segítségét a vállalkozáshoz. Ezek után ment a királyhoz, de alighogy belépett, elájult.
Ahasvérus meglátta gyönyörű feleségét, akit már egy hónapja nem hívatott, és megindult a gyönge teremtésen. Jogarát Eszter felé nyújtotta, bátorította őt: bármit kérjen, megadja. Eszter azonban csak annyit kért, hogy jöjjön a király hozzá vendégségbe Hámánnal együtt. Hámán a büszkeségtől dagadva vonult a lakomára. A kivételes meghívást csupán az árnyékolta be, hogy Márdokeus előtt kellett elvonulnia, aki Hámán megistenülése komoly akadályaként ült a kapuban az előkelőségek között. Eszter királynő a lakoma végén másnapra is meghívta a királyt, Hámánnal együtt.
Hámán egybehívta barátait, és dicsekedni kezdett a király és a királyné legújabb kitüntető kegyével. Egyszersmind kifejezte, hogy mindaz a hatalom, ami az övé, mit sem ér számára addig, amíg Márdokeus a helyén marad. Barátai és felesége, Zéres ötlete az volt, hogy állíttasson egy nagy bitófát az udvaron, és másnap a bizalmas meghívás idején kérjen engedélyt Márdokeus kivégzésére.

Mire jó egy álmatlan éjszaka

Ahasvérust aznap éjjel - és itt vesz pozitív fordulatot a történet - kerülte az álom. Unaloműzőnek az évkönyvekből olvastatott fel magának. Mikor ahhoz a feljegyzéshez értek, amely a Márdokeus által leleplezett puccskísérletről szólt, a király megállította a felolvasót. „Milyen jutalmat kapott ezért Márdokeus?” - kérdezte. „Semmit” - hangzott a felelet. A király elhatározta, hogy reggel első dolga lesz, hogy méltó jutalmat adjon annak, aki megmentette. Reggel a palotába szólította az első minisztert, aki megérkezett. Hogy, hogy nem, Hámán sietett elsőként a palotába a király jóváhagyását kérni vélt ellensége likvidálására.
Ehelyett azonban a király kérdést intézett hozzá: „Mit tegyünk az olyan emberrel, akit a király különösen meg akar tisztelni?” Hámán, gondolva, hogy ez az ember csakis ő lehet, elégségesnek tartotta a díszfelvonulást királyi lovon és öltözékben, királynak kijáró pompával. „Helyes! - mondta a király. - Tedd ezt Márdokeussal!” Miután Hámánnak kellett Márdokeus lovát kantárszáron vezetni, csak órák múlva tért haza. Felesége fejéhez is vágta, hogy ebből a jelből ő már a bukásra következtet.

A happy end

Az esti fogadáson borivás közben a király újra megkérdezte, mi Eszter királyné óhaja. Eszter bátran és őszintén tárta fel kérését és a tervet, amely életükre tör. A maga és nemzetsége életét kérte. A király felháborodottan kérdezte, ki gondolta ki elpusztításukat. Eszter rámutatott Hámánra: „Az ellenség, aki gyűlöl minket, Hámán!” A király felindultan ment a palotakertbe. Most józannak kell lenni - gondolhatta. Hámán esdekelni kezdett a királyné előtt, a kerevetre vetve magát, ahol Eszter ült. A király ekkor lépett vissza a terembe. „Erőszakoskodik a királynéval!” - kiáltott. Ez elég volt. Hámán arcát befedték. Az egyik testőr jelentette, tud arról, hogy Hámán Márdokeusnak bitót állíttatott. A király úgy rendelkezett, hogy saját gonosz terve által vesszen el a gyűlölködő. A bitóra Hámánt és fiait akasztották.
De ezzel még nem múlt el a veszély. Pogromra készültek a zsidó nép ellenségei. Ezért a király újabb rendeletet bocsátott ki, amellyel felhatalmazta a zsidókat, hogy fegyveresen védelmezhetik meg magukat. Márdokeus tekintélye elegendő volt, hogy a rendeletet minden hivatalnok tudomásul vegye. Így történt, hogy a zsidók Adár hó 13-án, amely a pusztulás végzetes dátuma lehetett volna, bosszút állhattak ellenségeiken. Sokan zsidónak tettették magukat, nehogy véletlenül Hámán és fiai sorsára jussanak.

Felszabadultan és örömmel, játékkal, jelmezekben ünneplik a purimot a családban

Korlátlan jókedv

A szórványban maradt zsidó családok némelyikéről tudjuk, hogy virágzó kereskedelmi cégek, bankházak tulajdonosai lettek, mások magas állami hivatalokat foglaltak el. Az I. Xerxes uralma idejéről fennmaradt úgynevezett Murasu-dokumentumok tanúsága szerint ebben az időben működött egy Murdaka nevű főember a király közvetlen környezetében (Márdokeus nevének kiejtése eredetileg Mordecháj, ennek perzsa változata lehet a Murdaka név). A Murasu-bankház jelentős ügyleteket bonyolított a palotával.
Márdokeus és Eszter királyné a népe felemelkedését, boldogulását kereső és népe javáért sikeresen tevékenykedő vezető mintáját testesíti meg. A tekercs, vagy levél azért íródott, hogy az általuk átélt eseményeket tanulságul minden nemzedék ismerje meg. Elrendelték, hogy a szabadulás emlékére minden évben ünnepeljenek. Eszter királyné böjtje sokszor hárított el komoly veszedelmet. Több város zsidó közössége ünnepel kisebb purimokat az átélt szabadulás emlékére.
Adár hónap 14-15. napjáról Eszter könyvében azt olvassuk, hogy „a zsidók számára ez a fény és a vigalom, az öröm és tisztesség ünnepe volt”. Ma is a korlátlan jókedv jellemzi, és még a legszentebb hászid rabbik is (talmudi tekintélyekre hivatkozva, természetesen pusztán misztikus okokból) becsípnek ilyenkor. Izraelben híres esemény az Adlojada („addig, amíg nem tudja”) fesztivál, amely arról kapta nevét, hogy az ember annyit igyék, amíg nem tudja megkülönböztetni az áldott Márdokeus és az átkozott Hámán kifejezéseket. A gyermekek maskarákban, kereplővel keltenek zajt az Eszter-tekercs felolvasásakor, valahányszor Hámán nevét meghallják. A fújolás eme szokása arra a bibliai parancsra megy vissza, amely elrendeli Amálek nevének eltörlését: így aztán az amálekita Hámán nevét is túl kell zajongani. Paródiákat játszanak el Hámán és Zéres menyegzője, illetve Hámán temetése témájában. Egy fametszeten Hámánné tévedésből férjére önti az ablakból a szemetet, mikor Hámán Márdokeus lovát vezeti éppen a házuk előtt. A purimi ételek legjellegzetesebbike a háromszögletű ízes táska, amit jiddisül humantasn-nek, „hámánzsebnek”, vagy - némelyek szerint - „Hámán fülének” hívnak, nem tudni, miért. Talán bosszúból, mert annyit rágta Ahasvérus fülét. Az egész ünnepet a humor hatja át, ami - ha tudjuk a történet végét - Eszter könyvén is átsüt. A hámáni jelenség tragikomikus. Főként, ha ismerjük a történelem végét.