A nagy sorozatban gyártott luxuslimuzinok között a konkurens márkáknak
mindig csak a másodhegedűs szerep jutott a Mercedes mellett, akár az imidzset, akár az
eladott példányszámokat tekintjük. A Fogolykiváltó Szűz Mária nevével fémjelzett
cég - a spanyol eredetű Mercedes név ugyanis, melyet nemcsak hölgyek, hanem autók
is viselhetnek, a magyar utónévkönyv tanúsága szerint nem kevesebbet jelent az említettnél
- ismét nagyot alkotott az „S” kategóriában. A régi W140-es S-Merciből, amely
immár hét éve van piacon, közel 400 ezer darabot adtak el arab sejkeknek, ukrán kiválóságoknak.
Az új W220-as Mercedes, mely 1998 őszétől kapható, műszaki tartalmában is felzárkózott
saját imázsához, hiszen több mint 300 új szabadalmat jelentettek be rá. Négy év
kutatómunka után az autó kifejlesztése 1,6 milliárd márkába került, ami úgy 200
milliárd forintnak felel meg. Jelenleg egy hat- és két nyolchengeres motor közül
lehet választani, de készül a turbódízel és a V12-es változat is. Menetkész tömege
- az egyre inkább elterjedő könnyűfémszerkezetnek köszönhetően - közel 300
kilogrammal csökkent az elődhöz képest, bár még így is 18 mázsa körül van. Különleges
az S500 motortechnikája: amikor a motor kis terheléssel jár, a nyolcból csak négy
henger szív üzemanyagot, a másik négy aktívan „böjtöl”, várva az éltető gázfröccsöt.
Így lehet egy ötezer köbcentis autóval országúton 10 liter alatt fogyasztani.
Ennek az autónak külön rugózik mind a négy kereke - így van ez a lovaskocsinál
is, csakhogy itt számítógép korrigál az út minőségének függvényében. Például,
ha az autó baloldali kerekei aszfalton a jobboldaliak pedig az útpadkán gurulnak, ezt
csak onnan vesszük észre, hogy „röpködnek” az útjelzőoszlopok. A terheléstől független
hasmagasság a légrugóknak köszönhető, melyek segítségével rossz minőségű
utakon akár fel is emelhetjük az autót, nagy sebességnél viszont automatikusan
lefekszik a karosszéria, javítva ezzel az úttartást és a légellenállási tényezőt.
A világítást sem kell ki-be kapcsolgatnunk, ezt megteszi helyettünk a xenonlámpákat
vezérlő sötétedésérzékelő. Beépítésre került egy távolságtartó
radarrendszer is: ha túlságosan megközelítjük az előttünk haladó járművet,
automatikusan beavatkozik a fékrendszerbe, megelőzve a ráfutásos baleseteket. Ez az
autó kész luftballongyár: a két első és a négy oldallégzsák mellett fejlégzsák
is található benne, amely a tetőkárpit alól fúvódik fel. Ha baleset történne, a
navigációs rendszer segítséget hív, megadja az autó tartózkodási helyét. A levegő
tisztaságát és a pollentartalmat figyelő elektronika nyitogatja a szellőzőrostélyokat,
szükség esetén pedig belső levegőkeringetésre kapcsol. A klímaberendezés mind a négy
ülésen képes a hőmérsékletet mérni és utasonként különféle hőfokú levegőt
befújni. A hátsó utasok fejtámlái csak akkor bukkannak elő a háttámlából, ha a
biztonsági öveket már bekapcsolták. A sofőr ülése különleges: nemcsak a háttámla
és az ülőlap dőlésszögét, hanem azok magasságát és hosszúságát is
elektromotorok állítják be - több vezető kényelmes pozíciója is memorizálható
-, valamint a kárpitozás alatt ventilátorok gondoskodnak a beizzadás elkerüléséről.
Ide van beépítve több elektrolégpárna is, melyek a hát és a láb izmait hívatottak
masszírozni, hogy megérkezéskor pihentebbek legyünk, mint elinduláskor. Az itt említett
műszaki csemegék csupán kiragadott példák a teljesség igénye nélkül. Nem kétséges
tehát, hogy ezzel az autóval úgy lehet átgurulni a harmadik évezredbe, hogy még több
évig etalon marad!