Románia Magyarország „pozitív üzenetét” várja, a román euro-atlanti integráció
támogatását - mondta Radu Vasile kormányfő e heti budapesti látogatásán. A
magyar fél szerint keleti szomszédunk NATO- és uniós csatlakozása elsősorban a román
erőfeszítésektől függ.
Új szakaszba, a „bizalmi légkör irányába” lépnek a román-magyar
kapcsolatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A két kormányfő
szorgalmazta, hogy a jelenleg 600-700 millió dollár értékű román-magyar árucsere
elérje az egymilliárd dollárt. Tárgyaltak a Budapest-Bukarest autópálya nyomvonaláról
is. Vasile szerint a miniszterelnökök elvben megállapodtak az útvonal gazdasági
szempontú kijelöléséről. A román vezető „kategorikusan elutasította, hogy az autópálya
elkerülje a magyarok lakta területeket”, azaz az út érinteni fogja Kolozsvárt és
Marosvásárhelyt is. A találkozón szó volt a Petőfi-Schiller kétnyelvű egyetem
felállításáról, amit a magyar kormány tényként kezel. Orbán szerint az új intézmény
alapításával egyben a romániai önálló magyar egyetem felállítása is megtörténik.
A magyar miniszterelnök a kapcsolatok jövőbeli fejlődését elsősorban a felsőoktatási
intézmény elindításától teszi függővé. (Hetek)