A hesseni tartományi választások eredményeként nyolc évi ellenzéki szereplés
után ismét a kereszténydemokrata-szabaddemokrata (CDU-FDP) koalíció alakíthat kormányt.
Ez egyben azt is jelenti, hogy Gerhard Schröderéknek az eddiginél jóval erősebb
ellenzékkel kell szembenézniük a Bundestagban. A kereszténydemokraták a szavazatok
43,4 százalékának begyűjtésével érték el sikerüket, míg a szocdemek a voksoknak
csupán 39,4 százalékát kapták. A maradék néhány százalék nagy részén a Landtag
két kisebbik pártja, az FDP és a Zöldek osztozott.
Mialatt a kereszténydemokraták győzelmüket ünneplik, az SPD és a Zöldek azon
vitatkoznak, ki a felelős a kudarcért, és folyik az egymásra mutogatás. A számokat
megvizsgálva az derül ki, hogy nem a szociáldemokratákon múlott az eddig hatalmon lévő
koalíció fennmaradása, hiszen ők még javítottak is 1,4 százalékot a 4 évvel ezelőtti
eredményükhöz képest. Ezzel szemben a Zöldek szavazóbázisuk jelentős részét
elveszítették. Ennek okát szakértők abban látják, hogy a pártot támogató polgároknak
elegük lett kedvenceik szövetségi koalíción belüli gyengeségéből. Megelégelték,
hogy a környezetvédők rendre engedtek választási ígéreteikből. Másrészt hozzá
kell tenni, hogy a Zöldektől elpártolt választók nem a szociáldemokraták, hanem a
CDU felé fordultak. Ebben valószínűleg nagy szerepe van Schröderék első száz
napban bemutatott produkciójának, a sorozatos baklövéseknek, hibáknak, amelyek sokak
szerint könnyedén elkerülhetőek lettek volna. A döntő momentum azonban a kettős állampolgárság
bevezetésének szándéka volt. A CDU-nak ezt meglovagolva sikerült a választópolgárok
egy részét magához csalogatni. A kereszténydemokraták hetekkel ezelőtt aláírásgyűjtő
akcióba kezdtek a kettős állampolgárság bevezetésének megakadályozása érdekében.
Az pedig az SPD szarvashibájának róható fel, hogy alábecsülték a törvénytervezetük
ellen indult hadjárat erejét. Vezetőik, mint például Hans Eichel, a bukott tartományi
miniszterelnök, valamint egyes megfigyelők azonban bírálják a kereszténydemokratákat,
amiért azok a külföldiekkel szemben ellenséges hangulatot keltenek. Rámutattak arra,
hogy a már-már nacionalista felhangok rövid távon eredményesek lehetnek a párt számára
és választókat nyerhetnek meg vele, de könnyen a rasszizmus felerősödéséhez is
vezethetnek. Ezt jelzik a szélsőjobboldali szervezetek bejelentései is, miszerint ők
is készek támogatni az aláírásgyűjtést. A héten lemondott Eichel szerint az aláírásgyűjtő
akcióval a CDU egy „palackba zárt szellemet” engedett szabadon, amely jobb lett
volna, ha nem szabadul ki.