Lapzártakor még mindig súlyos, életveszélyes állapotban volt az a nyugdíjas
férfi, akit kedden délelőtt támadott meg egy németjuhász kutya Makón. Az idős férfi
egyedül lakott egy tanyán, 37 éves szomszédjával és annak családjával nagyon jó
kapcsolatban volt. Szomszédjainak három kutyája volt (két németjuhász és egy keverék),
őket szintén jól ismerte az idős ember. A fiatal vállalkozó éppen ezért volt
meglepve, amikor azt látta, hogy az egyik megkötött kutya elszabadult, és véresen
szaladgál az udvaron. Hátrament a kertbe, ahol sokkos állapotban, a hóban fekve találta
a fején és karjain megsérült szomszédját.
A 74 éves férfit a mentők azonnal bevitték a kórházba, ahol azóta sem javult az állapota.
Helembai Imre, a makói Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, lapunknak
elmondta: nagyon ritkán fordult elő ennyire súlyos sérülésekkel járó baleset
Csongrád megyében. Az eset azért is különleges, mert egy szelídebb természetű ebről
van szó. Az osztályvezető elmondta azt is, hogy szerinte ez is azt mutatja, hogy a
kutya viselkedése főként a gazdától, illetve annak nevelési stílusától függ, és
nem csupán a fajtájától. A két németjuhászt természetesen egy pár hetes megfigyelésre
vitték, hogy kiderítsék, mi is történhetett, az orvosok pedig tovább küzdenek az idős
férfi életéért. (Aszalós Szilvia)