Az elmúlt másfél hónap során mintegy 20 ezer autó kapott törzskönyvet, 2002.
december 31-re a teljes járműpark törzskönyvvel fog rendelkezni - mondta el
lapunknak Mándi Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti
alosztályának vezetője.
Mint ismeretes januártól jelent meg az úgynevezett jármű-törzskönyv. Ez a néhány
centiméter nagyságú plasztiklapocska igazolja a jármű tulajdonjogát, amit kizárólag
az autó értékesítésekor kell elővennünk.
A Belügyminisztériumban egy fórumon a téma szakértői egyetértettek abban, hogy be
kell vezetni az eredetvizsgálatot, melyet az autók adás-vételekor hivatalos szervnek
kell végeznie. Ekkor ellenőrzik a gépjármű motor- és alvázszámát, valamint azt,
hogy nem áll-e körözés alatt. Ezt a vizsgálatot a vevőnek célszerű elvégeztetnie
még az autó vételárának átadása előtt, ugyanis ha csak utólag derül ki, hogy a jármű
lopott, jóhiszemű vásárlóként megtarthatja ugyan, de nem adhatja el, mivel nem
tulajdonos. Bár a törzslapokat a visszaélések kizárása érdekében központilag állítják
ki, ennek ellenére már most hallani néhány tízezer forintért árusított okmányokról.
Ha a megkárosított megtalálja az eladót, beperelheti ugyan, de a siker így sem garantált,
és ha meg is nyeri a pert, ez hosszú éveket vehet igénybe. A vizsgálat költsége 5
forint plusz áfa köbcentiméterenként, ami a vevőt terheli. Tartósbérlet vagy lízing
esetén a törzskönyv az autó megvásárlásáig a finanszírozó cég birtokában
marad.
Mándi Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti alosztályvezetője
elmondta, hogy az eltelt rövid idő tapasztalatai azt mutatják, hogy a törzskönyv
sikeres bevezetésétől az autólopások jelentős visszaszorulását várják.