SEBESTYÉN ISTVÁN
A rászedett művésznő

T. Szabó Erzsike művészlélek. Artista és énekes, és mint ilyen, érzékeny az emberek problémáira, szeret másokon segíteni. Most is csak egy apró szívességről volt szó: egyik barátnője megkérte, segítsen már felvenni azt a kétmilliós kölcsönt, amire annyira szüksége lenne - csupán a lakását kellett fedezetként biztosítania. Minden törvényes keretek között folyt: szerződés a két fél között, közjegyző, aláírások, minden, ami szükséges ilyen esetben. Igaz, hogy a szerződést nem volt idő elolvasni, de hát barátról volt szó, meg aztán a törvény képviselőjének jelenléte is nyugtatóan hatott. Így Erzsike egy gyors mozdulattal szignálta a közjegyzői okiratot. Csak később derült ki: ez a mozdulat egyet jelentett közel száz négyzetméteres lakásának elvesztésével.

A kisemmizett

Az okirat ugyanis egy adásvételi szerződés volt, melynek szavai szerint Erzsike már meg is kapta a vevőtől a „közösen kialkudott” három és fél millió forintot az ingatlan ellenében. Mikor a becsapott énekesnő telefonon kérdőre vonta barátnőjét, az csupán annyit mondott: „Ó ez csak formaság, ne izgulj!” Erzsikére már nemigen hatottak a megnyugtató szavak: bement a földhivatalhoz, ahol megtudta, hogy (volt) lakása tulajdonjogának bejegyzését kérte a szerződésben vevőként feltüntetett személy:
H. Z. Ezután elkezdtek peregni az események. Erzsike idézést kapott a bíróságtól, hogy lakáskiürítés ügyében ekkor és ekkor jelenjen meg. Mint kiderült, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság egy feljelentés alapján nyomozást indított ellene. A feljelentő szerint - aki nem meglepő módon ugyancsak H. Z. volt - az általa nemrégiben „nagy nehezen” megvásárolt lakásból az előző tulajdonos semmi áron nem hajlandó kiköltözni. Erzsike már hiába fogadott százezer forintért ügyvédet, hiába írt beadványokat a bíróságra, és próbált meg szinte mindent: egy hűvös nyári reggelen a végrehajtó két rendőr kíséretében kipakolta a lakást, a benne lakó Erzsikével és hetvenöt éves édesanyjával együtt.

A becsapottak

Mindez 1997 augusztusában történt. Jelenleg egy huszonkilenc négyzetméteres „szoba-konyhában” laknak, két kutyájukkal, amelyek - talán mert ők is érzik a gazdik feszültségét - fel-le járkálnak a konyhában, és gyanakvóan méregetik fotósunkat, akivel felkerestük őket. Kérdésünkre, hogy hol tart most az ügy, Erzsike felelevenítette az azóta eltelt időszak történéseit. Kisebb fajta magánnyomozásba kezdett, amely során kiderítette, hogy még legalább tíz hasonló esetben fordul elő ugyanazon személyek neve, akik őt becsapták. Elmondása szerint a csoportnak vannak állandó tagjai, mint például a közjegyző, vagy az általában kölcsönadóként fellépő H. Z., aki ikertestvérével együtt az ügylet szellemi atyja.
A testvérek - hogy kisebb legyen a lebukás veszélye - gyakran eljátsszák egymás szerepét a bíróságon, vagy éppen letagadják saját vallomásaikat azzal, hogy azt csakis a másikuk mondhatta. Az említett tíz esetben a forgatóköny szinte azonos volt azzal, amit Erzsikével is „eljátszottak”. Olyan is történt, hogy a delikvens tudta, mit ír alá, de mivel elhitették vele: „ez csak formaság”, a kölcsönbe adott pénz bizonyos százalékáért belement az üzletbe. Aztán amikor a kölcsönvevő a pénzt nem fizette vissza, a szerződés érvénybe lépett, és az ingatlan - látszólag teljesen törvényesen - a „maffia” kezébe vándorolt.
Erzsike szerint a károsultak nagy része középosztálybeli dolgozó ember volt, „akiket nem a kocsmában egy fél pohár fröccs mellett vettek le, hogy itt van, nesze, ezt írd alá”, hanem a bizalmukkal visszaélve csapták be őket és csalták ki tőlük a lakásukat, amiért keményen dolgoztak éveken át. Erzsike szerint nem is az a legszörnyűbb az egészben, hogy az embereket enynyire „átverik”, hanem a hatóság tehetetlensége. „A bírósághoz azért fordul az ember, hogy védelmet kapjon, de védelem helyett mindenhol azt vágják az ember fejéhez, hogy miért nem olvasta el a szerződést, mielőtt aláírta” - fejezte ki csalódottságát a művésznő, aki továbbra is várja azok jelentkezését, akiket hasonló módon fosztottak meg lakásuktól. Szeretné valami módon leleplezni ezt a csoportot és visszakapni lakását. Azt mondja nem fél, bár nemrégiben a banda egyik tagja feltűnt mostani szükséglakásuk környékén. „Valószínűleg nyomoznak utánunk, de én csak édesanyámat féltem. Hetvenöt évesen elég nehéz egy ilyen helyzetet megélni” - panaszolja nekünk a mindenre elszánt hölgy, miközben az induláshoz készülődünk. Távozóban csak azt tudjuk kívánni, hogy járjanak sikerrel, és érjen véget több éves kálváriájuk.

Maguk a csalók

A fenti történet nem egyedülálló. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszaéléseknek ezen kívül még számtalan módja van. Az elmúlt néhány évben újabb és újabb csoportok tűntek fel újabb és újabb módszerekkel. Úgy tűnik, képzeletüknek csak a csillagos ég szab határt. Egyes lakáscsalók például - mint lapunknak elmondták - saját lakásukat értékesítették egymás után többször is egy megbízott segítségével. Mikor a tulajdonos nem volt otthon, a társ bemutatta a vevőknek a lakást, majd hamis iratokat felhasználva eladta azt. Ha a vevők utána jöttek reklamálni, hát úgy csinált a férfi, mintha nem tudna semmiről, mintha ő lenne a sértett, akinek betörtek a lakásába.
Egy másik divatos módszer, hogy az elkövetők kivesznek egy albérletet, majd az igazi tulajdonos nevére hamisított személyi igazolvány segítségével eladják - a nagyobb profit érdekében lehetőleg négyszer, ötször. Olyan is előfordult már, hogy a hosszabb időre kórházba került lakástulajdonoshoz törtek be, és értékesítették otthonát. Mikor a beteg hazaérkezett a kórházból, furcsa módon azt tapasztalta, hogy lakáskulcsa nem nyitja az ajtót. Hosszas kopogtatás után egy jól megtermett férfi nyitott neki ajtót, és „finoman értésére adta”: jobb lesz ha eltűnik. A módszerekről szólva hosszan lehetne folytatni a sort; az eladósodott embereknek felajánlott lakáscserével, amiből persze nemhogy csere, de lakás sem lesz, vagy a magukról gondot viselni nem tudó idős vagy szenvedélybeteg emberekkel aláíratott szerződésekkel, melyek megint csak a törvény és a jog színe alatt elkövetett bűntettek sorát szaporítják.

A hivatalnokok felelőssége

Somodi József őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztályának vezetője szerint az ingatlannal „foglalkozó” bűnözők vagy bűnözői csoportok közül a kisebbek általában csak lakásokban „utaznak”, és csupán néhányszor hágják át a törvényt. Aki viszont nagyban teszi mindezt, annak már a lakásoknál sokkal nagyobb - százmilliós nagyságrendű - bevételt hozó önkormányzati telkek mozgatják meg igazán a fantáziáját. Az őrnagy ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az önkormányzatoknál és a földhivatalban dolgozó hivatalnokok felelősségére, akik kvázi beépített emberként segíthetik ezen csoportokat. Az elkövetők tőlük megszerezhetik azokat a telekkel kapcsolatos információkat, amelyekre szükségük van, majd megint csak hamis okiratokkal, jóval áron alul minél rövidebb idő alatt, minél több vevőnek eladják az
ingatlant. Így fordulhatott elő az az eset, hogy mikor egy személy hosszabb idő után kilátogatott budai telkére, megdöbbenve látta, hogy azon építkezés zajlik, holott az ő terveiben ez egyáltalán nem szerepelt. Somodi szerint az ilyen hamis szerződések megkötésénél segédkező ügyvédek nem mindig kellő körültekintéssel járnak el, pedig az ügyvédi kamara számukra előírja ezt. „Nagyban segítené a rendőrség munkáját, ha az ügyvédek minden esetben betartanák a kamara ezen előírásait” - hangsúlyozta végül az őrnagy.