- Ön szerint jogos a felfüggesztése?
- Egyáltalán nem. Még akkor is törvénytelen lenne, ha valóban történtek
volna szabálysértések. Véleményünk szerint a miniszter úr eljárása során többszörösen
megsértette a sporttörvény rendelkezéseit, és durván beavatkozott a demokratikus, önkormányzati
elven működő autonóm Magyar Labdarúgó Szövetség működésébe. Törvénysértést
ma Magyarországon - függetlenül attól, ki kezdeményezi - csak a független magyar
bíróság állapíthat meg. A felfüggesztéseket indokoló szabálysértés kimondása
tehát nem törvényes, így az azzal kapcsolatos intézkedések sem azok. Hozzáteszem,
hogy a minket ért vádak egyszerűen nem mások, mint koholmányok.
- Akkor minek tulajdonítja az ifjúsági és sportminiszter ezen intézkedéseit?
- Állítólag nem szíveli a kormány a nem általa kinevezett vezetőket.
Ezt valamilyen szinten még meg is tudom érteni, hiszen rengeteg pénz forog a labdarúgásban.
Az MLSZ jelenlegi vezetése nem az Orbán-Torgyán-kormány döntése, de nem is az előző
kormányé. A vezetők választása pártoktól abszolút függetlenül történt.
Mindenki azt mondja, hogy az MSZP emberei vagyunk. Nevetséges. Ennek az egésznek semmi köze
a politikához. Egyébként az MSZP sportbizottságának elnöke szerint alkalmatlanok
vagyunk a labdarúgó szövetség vezetésére. Hát így támogatnak minket. Hadd hangsúlyozzam,
hogy ha MSZP-s lennék, nem tagadnám le. Miért tenném?
- Minek tulajdonítja azt, hogy egyik „csapás” a másikat érte az elmúlt
napokban? Felfüggesztették, az adóhatóság vizsgálatot indított cégeinél , plussz
még ki is rabolták.
- Minek tulajdonítsam? Különös egybeesés. Lehet, hogy véletlen...
- „Egészpályás letámadás”?
- Nem?
- Mivel érdemelte ki, Ön hogy látja?
- Ezt szeretném én is tudni.
- Elvittek Öntől magnókazettákat is. Mik voltak azokon a kazettákon?
- Ha jól tudom: az angol nyelvleckéim.
- Egyszer említést tett olyan felvételekről, melyeken a jelenlegi
sportminiszterrel folytatott beszélgetése van rögzítve. Nem azokat keresték?
- Mondjuk inkább azt, hogy nyilvánvaló számomra, hogy nem anyagi
haszonszerzés céljából törtek be. Az Ön által említett kazetták pedig biztos
helyen vannak.
- Mégis miért, vagy egyáltalán kik törtek be akkor Ön szerint?
- Talán azért mentek be a lakásomba, hogy megtudják, hogyan élek, vagy
most rakták oda, amiért később visszajönnek. Találgathatunk. Ha tudnám, hogy kik
voltak, az jó lenne.
- Ön szerint meg tud maradni az MLSZ elnökének?
- Ha az ember jól dolgozik, akkor miért kéne lemondania? Egyébként nézze,
nekem nem célom, hogy elnök maradjak. Engem jelenleg az az elv vezérel, hogy azt, amit
velem most a sportminisztérium akar csinálni, ne lehessen ebben az országban csinálni.
Ne legyen ennek tradíciója. Ha fejet hajtanék, lemondanék, akkor elismerném, hogy
loptam, csaltam, hazudtam, másrészt megengedném, hogy eltapossák a demokráciát velem
együtt.