Belpolitikai és nemzetközi botránnyá dagadt Kovács Attila leváltott MLSZ-elnök
ügye. A fideszes Deutsch Tamás szakminiszter múlt heti villámlépése kiváltotta a
koalíciós partner kisgazdák nemtetszését is. Mindeközben a 28 éves Bodor András
helyettes államtitkár, Deutsch különmegbízottja magabiztosan jelentette be: végre
rend honol az MLSZ-ben. A FIFA viszont nem ismeri el a Ifjúsági és Sportminisztérium
(ISM) döntését.
Mint ismeretes, február 4-én Deutsch Tamás azzal az indokkal függesztette fel az
MLSZ elnökének, elnökségének és ellenőrző bizottságának működését, hogy súlyos
jogszabálysértéseket állapítottak meg egy vizsgálat során. Mint az elnökbuktatás
napján frissiben kiadott közlemény állítja: az új szövetségi vezetés működése
során tovább mélyülő szakmai válságot helytelen gazdálkodással és törvénytelenségekkel
tetézte.
A sorozatosan felmerülő, a szövetség törvénytelen működésére és gazdálkodására
utaló kifogások miatt az ISM jogelődje, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke
élt a sporttörvényben (a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény) biztosított törvényességi
felügyeleti jogkörével, és 1998 novemberében vizsgálatot kezdeményezett a szövetségnél.
A vizsgálat megállapította, hogy a szövetség működése során sorozatosan és súlyosan
megsértette a jogszabályokat, illetve a saját szabályzataiban előírtaknak sem tett
eleget. A vizsgálat felszólította az MLSZ-t, hogy a megadott határidőn belül javítsa
ki a hibákat, szüntesse be a jogszabálysértéseket és állítsa helyre a törvényes
működést. A Magyar Labdarúgó Szövetség ezen felszólításban foglaltaknak csak részben
tett eleget, továbbá több olyan súlyos szabálytalanság történt, ami utólag nem
volt orvosolható, ráadásul - mint az a későbbiekben megállapításra került -
az elnök, illetve az elnökség a vizsgálat ideje alatt is további törvénytelenségeket
követett el - szólt a nyilatkozat.
A vádakat részben - igaz majd egy héttel a történtek után - tételesen cáfolta
az MLSZ. A „részben” arra vonatkozik, hogy a vitatott ügymeneten éppen változtatni
akartak. A tételes cáfolat viszont arra vonatkozott, hogy a pénzügyek körül mikor
mit számolt rosszul a sportminisztérium. Ugyanis múlt héten 179 millió forintot kért
számon a ISM a szövetségen, az MLSZ szakértői szerint a hiány csupán 39 millió
forint. A pénzügyi kimutatások körül egyébként teljes a káosz, mivel korábban egy
államtitkár mintegy 500 milliós hiányról beszélt, ami aztán egy másik szakértő
szerint 203 milliót jelent. Ehhez képest ma „kedvező” a helyzet.
A pénzügyek mellett vita tárgyát képezi a lépés jogszerűsége is. Deutsch Tamás
sportminiszter egy tévéinterjúban úgy nyilatkozott, hogy a döntés előtt konzultált
szakértőkkel. Ennek ellenére sokan nem értenek egyet a lépéssel. A FIFA nem ismeri
el a leváltást, azt a politika beleszólásának tartja a sportéletbe.
Szabó András, nyugalmazott alkotmánybíró a Heteknek kifejtette: sportminisztériumnak
nem volna szabad irányítása alá vonnia az egyesületeket, szövetségeket, csak a felügyeletüket
ellátni. A jelenlegi folyamatok visszavezethetnek a szocializmus korszakába, amikor a
belügyminiszter állította össze a Dózsa csapatát, a Vasas Szakszervezet elnöke meg
a Vasast. A neves jogászprofesszor szerint az MLSZ-ügy jellemzi a kormány stílusát: a
társadalom államosítására törekszenek, s az élet minden területére ki akarják
terjeszteni befolyásukat. Ennek érdekében kísérleteznek: elmennek a jog végső határáig,
és figyelik a társadalom reakcióit. Szabó szerint a társadalom, Kovács elnökhöz
hasonlóan ellen fog állni az államosításnak.
Halmai Gábor ismert alkotmányjogász kifejtette, a rendszerváltáskor nagy hangsúlyt
tettek arra, hogy társadalmi típusú szervezetek ne legyenek államigazgatási felügyelet
alatt. A törvényesség szempontjából az ilyen szervezetek ezért az ügyészség felügyelete
alatt vannak. Ha a miniszter szabálysértést észlel, fel kell szólítania a szövetséget
a korrekcióra. Ennek a szövetség ellent is mondhat. A miniszter fordulhat a bírósághoz,
vagy valamilyen szabálysértés súlyos és ismételt elkövetésekor felfüggesztheti az
elnököt. Egyébként a miniszter még ekkor is felszólíthatja a szövetségi közgyűlést
a problémák felszámolására. A felfüggesztés és a bírósági intézkedés csak
akkor lett volna esedékes, ha az MLSZ a felszólításnak nem tesz eleget, de felszólítás
nem történt. Mivel a kommunikáció elmaradt, mint ahogy a súlyos és ismételt szabálysértés
megállapítása is, a felfüggesztés tehát nem jogos.