A brit ipari termelés decemberben 0,8 százalékkal zuhant - közölte hétfőn az
országos statisztikai hivatal. A bejelentés újabb tápot adott azon véleményeknek,
amelyek szerint a brit gazdaság egésze az idén recesszióba süllyedhet a jegybank erőteljes
kamatcsökkentései ellenére is. A decemberi adat azt mutatja, hogy az ipari szektor
technikai értelemben már recesszióba jutott, miután termelése egymást követő két
negyedévben is esett. Az ipari visszaesés decemberi mértéke a szakértők által várt
mértéknél is jóval erőteljesebb, a becslésekben ugyanis 0,2 százalékos várható
termeléscsökkenés szerepelt a tavalyi utolsó hónapra. Az Angol Bank szerint is a
recesszió határához közeledik a brit gazdaság. A negyedéves jelentésben megállapította,
hogy 1999 első félévében a GDP-növekdés a nullához közeledik majd, feltéve, hogy
a mostani 5,5 százalékos alapkamat marad érvényben. Egész évre 0,5-1 százalék közötti
növekedés várható, a fellendülés pedig csak 2000 közepén valószínű. (MTI)