Bill Gates, az amerikai Microsoft szoftvercég elnöke és egyben a világ leggazdagabb
embere múlt héten a történelem eddigi legnagyobb magán-adakozójává lépett elő. A
közel 100 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező cégtulajdonos 3,3 milliárd dollárt
szán két saját alapítványának. A Microsoft részvények formájában átutalt adományból
2,2 milliárd dollárnyi az oktatási, közegészségügyi és művészeti támogatással,
valamint Seattle városának patronálásával foglalkozó William H. Gates Alapítvány
számlájára, 1,1 milliárd dollárnyi pedig a Gates Learning Foundation nevű könyvtárak
számára internet-kapcsolatot teremtő alapítványához került. Egyelőre mindkét alapítvány
szeretné megtartani a részvényeket, és azt tervezik, hogy csak akkor adnak túl
rajtuk, amikor pénzre lesz szükségük.
A hatalmas Gates-adományokat először a Fortune magazin honlapja tette közzé. A
Fortune tulajdonosa a Time Warner cég, amely egyben a CNN anyavállalata is. A legnagyobb
összegű jótékony célokra szánt magánfelajánlásként eddig a CNN alapítójának,
Ted Turnernek egy 1997-es adományát tartották számon. Ez az ENSZ részére 10 év
leforgása alatt átutalandó 1 milliárd dollárról szólt.
Eközben a brit távközlési vállalat megerősítette, hogy közös vállalkozást hoz létre
a Microsofttal, mely mobil internet szolgáltatást kínál ügyfeleiknek. Ez a lépés a
Microsoft első térhódítása a brit távközlési piacon, és logikus lépés a mobil
internet-piac vezetői pozíciójának megszerzése felé. A verseny azokért az ügyfelekért
zajlik, akik utazás közben is szeretnének internetezni, illetve elektronikus
kapcsolatban állni a külvilággal. Elemzések szerint ez a terület robbanásszerű növekedés
előtt áll az olcsóbb és egyre nagyobb teljesítményű mobiltelefonok megjelenésével.
A tömegesen elérhető szolgáltatás kezdetét 2000 első hónapjaira tervező cégek
filozófiája az, hogy ügyfeleik mindig elérhetőek legyenek, és számukra is elérhető
legyen minden fontos információ.