A civilizációs ártalmak egyik káros következményeként a zajos környéken élő
énekesmadarak elfelejtik a fajukra jellemző dallamokat, miáltal romlanak pártalálási
és szaporodási esélyeik - derül ki egy brit tanulmányból. Angol szakemberek éveken
át vizsgálták a forgalmas közutak (napi 50-60 ezer jármű) közelében élő madarak
viselkedését, összevetve azt olyan fajtársaikéval, amelyek azonos körülmények között,
ám nyugodt és zajszegény környéken telepedtek meg. A tanulmány kimutatta, hogy az
országutak, autópályák közlekedési lármája mindkét oldalon három kilométeres sávban
érezhető hatással van az ott élő énekesmadarakra.
Kisebb forgalmú (napi 10 ezer jármű) utak esetében a lárma hatósugara másfél kilométeresnek
bizonyult. A zajos környéken élő madarak énekét nyersebbnek találták a brit kutatók.
Egyúttal azt is tapasztalták, hogy ezeknek a madaraknak - lett légyen szó sárgarigóról,
meggyvágóról, sisegő füzikéről vagy erdei pintyről - dallamszegényebb, „egyhangúbb”
az éneke, mint zajszegény helyeken tanyázó társaiké. Ennek következtében pedig
ritkábban sikerült szert tenniük saját területre, illetve párra. Mivel az énekesmadarak
szaporodása szempontjából döntő jelentősége van a hímek csalogató énekének, a
nevezett fajok (továbbá még mintegy 40 madárfaj) angliai állománya a vizsgált térségekben
jelentős, néhány faj esetében pedig drámai zsugorodást mutat. A tanulmány szerzői
azt tapasztalták, hogy forgalmas utak mentén három év leforgása alatt a sárgarigó
populáció nagysága 85, a meggyvágó populációé pedig 81 százalékkal csökkent. A
brit tanulmány „újabb bizonyítéka annak, mekkora veszélyt jelent a madárvilágra
az úthálózat gátlástalan bővítése. Az autópályák még annál is károsabb hatással
vannak a természetre és a madárvilágra, mint feltételeztük. A fokozódó zajtól a
madarak képtelenek meghallani fajtársaik hangját; így nem tanulják meg rendesen
anyanyelvüket, ami később súlyos gondot okoz a leendő párjukkal való kommunikációban”
- jelentette ki Chris Meade, a brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB) vezető
ornitológusa. A sűrűn lakott városi régiókban élő énekesmadarak helyzete sem
sokkal jobb. Az ő esetükben azt állapították meg a kutatók, hogy a fajspecifikus
hangsorok helyett a leggyakrabban hallható civilizációs hangsorokat „szajkózzák”:
mobiltelefonok csilingelését, autódudák és riasztóberendezések hangját. (MTI)