Husszein jordániai király alig egyhetes jordániai tartózkodása során legidősebb
fiát, Abdullahot nevezte ki trónörökösnek maga után - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna.
Husszein, aki azzal a kijelentéssel hagyta ott a kórházat, hogy „teljesen felépült”,
kedden ismét az Egyesült Államokba utazott, ahol folytatják rákbetegsége kezelését.
Közel-keleti programját módosítva Madeleine Albright amerikai külügyminiszter is
Ammanba utazott, hogy az Egyesült Államok feltétlen támogatásáról biztosítsa
Abdullah herceget.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy Husszein testvére, Hasszán herceg, aki harmincnégy
éven keresztül volt a jordániai trón várományosa, miként fog reagálni a királyi
rendeletre. Husszein nyilvános levélben marasztalta el a volt trónörököst, amiért
az távolléte alatt „kapzsi” embereknek engedett, akik a katonaságban a királyhoz hűséges
tábor elmozdításán fáradoztak. Öccséhez írt levelében azt is Hasszán szemére
vetette, hogy visszaélt hatalmával, indokolatlan személyi változtatásokat hajtott végre
a hadseregben, megmagyarázhatatlan és egyoldalú döntéseket hozott a királyt és az
országot képviselő diplomáciai testület körében. Az AFP és a Reuters jelentése
szerint a király azt is nehezményezte, hogy távollétében Hasszán herceg rágalmazó
hadjáratot folytatott Nor királyné és a királyi pár gyermekei, különösen a 18 éves
ifjú Hamza herceg ellen.
„Micsoda pofon ez Haszszánnak!” - jegyezte meg egy szír diplomata a levéllel
kapcsolatban, hozzátéve: „Ez nem a király megszokott stílusa. Érdekes lesz megnézni,
hogy Hasszán mit fog csinálni. Szótlanul fog ülni a helyén?”
Husszein attól tartott, hogy ha Hasszán lesz a király, akkor a jövőben Husszein fiai
helyett a saját gyermekeit fogja a trónra ültetni. Ennek ellenére a 36 éves Abdullah
megválasztása meglepetésként hatott az ország közvéleménye előtt.
Felvetődik a kérdés, hogy Abdullah be tudja-e majd tölteni azt a stabilizáló
szerepet, amelyet most apja lát el a Közel-Keleten. Efraim Inbar, az izraeli
Begin-Szadat Stratégiai Központ vezetője leszögezte: „Izrael mind a királylyal,
mind Hasszán trónörökössel szoros kapcsolatban van. Az új trónörökös még nem
sokat szerepelt a nyilvánosság előtt, ezért nem tudhatjuk, hogy ez a kapcsolat a jövőben
miként fog alakulni.”
A harminchét éves Abdullah herceg (képünkön) Husszein király második házasságából
született, amelyet az angol Toni Gardinerrel kötött. A jordániai hadsereg vezérőrnagyaként
a királyi család biztonságára felügyelő elitalakulat vezetője. Angliában és az
Egyesült Államokban végezte a katonai akadémiát. Abdullah palesztin nőt választott
feleségül, ami a politikai elemzők szerint növeli népszerűségét. Abdullah korántsem
rendelkezik olyan kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel és poltitikai
tapasztalattal, mint Hasszán herceg, akivel ellentétben a gazdaság fejlesztése iránt
sem érdeklődött eddig különösebben. Abdullahnak szembe kell néznie azzal, hogy Jordánia
gazdasági mélyponton van, az országban egyre nagyobb az elégedetlenség az Izraellel
1994-ben megkötött békeegyezménnyel kapcsolatosan, nem beszélve arról, hogy a környező
arab országokkal sem felhőtlen a viszony.