Újabb divat ütötte fel a fejét, méghozzá az, hogy az Internetet politikai vitafórumnak
használják. Az Internetto elektronikus újság törzsasztala már-már alig követhető
a sok jelentkező miatt. Októberben egy free (szabad) szolgáltatón működő Fiatalok a
Fidesz-diktatúra ellen elnevezésű honlap pedig - sajátos politikai üzenetével együtt-
egyre kúszik fel az Internet slágerlistának nevezhető Top1000-en. Szakértők
szerint nemcsak az egyértelmű, hogy a politikai közélet új fóruma a háló, hanem az
is, hogy a nagyszámú egyetemista felhasználó miatt a Net a véleményalkotó értelmiség
új gondolati bölcsője lesz.
KREZINGER TÍMEA, OROSZ ESZTER
Az ókorban a közélet különböző helyhez kötött fórumokon, mint például a görög
piacokon, az agórán „zajlott”. Ezen a területen forradalmi változást Gutenberg
találmánya hozott: a könyvnyomtatás, melynek következtében a közélet szerves részévé
váltak az újságok. A 20. század elektronikus forradalma során a rádió és a televízió
is bekerült a tömegtájékoztatás eszköztárába. Köztudott, hogy napjainkban az
Interneten egy újabb kommunikációs forradalom zajlik. A világháló gyorsabban terjedt
el Magyarországon, mint eddig bármilyen más, a nyugati társadalomból átvett technológia.
Immáron az is tény, hogy a Net jelentős közéleti szerepet tölt be a kommunikáció
terén, emellett szerepe meghatározó az oktatásban és az információgyűjtésben.
Bár a virtuális látogatók elektronikus címei mögötti tényleges felhasználók számáról,
életkoráról nehéz pontos adatokat mondani, az azért általában megállapítható,
hogy az adott gép hálózatra van-e kötve és azon belül hány gép, illetve hány
felhasználó veszi igénybe a szolgáltatásokat.
A slágerlista
Az ISYS Hungary Net „Start” Internet-tanfolyamán részt vevők körében végzett
felmérés alapján - melyet a Gallup Hungária Kft. elemzett - az Internet felhasználók
70 százlékát még mindig férfiak teszik ki. A kormegoszlásban dominál a 18 és 30 év
közöttiek száma (52,6%). Az ország területi megoszlását tekinve a felhasználók
felét változatlanul Budapest és vonzáskörzete adja. Többségük még mindig
munkahelyén keresztül létesít kapcsolatot a hálóval, bár az új belépők között
egyre többen rendelkeznek otthon is Internet-hozzáférhetőséggel.
A felhasználók foglalkozását tekintve a diplomás réteg a meghatározó, ezen belül
az állami tisztviselők, orvosok, tudományos munkát végző kutatók, az üzleti élet
résztvevői és a leendő diplomások, vagyis a diákok. Érdekesség, hogy az Internet
felhasználói között két nagy csoportot különíthetünk el: azokat, akik csak
esetileg, általában keresésre használják átlagosan heti 1-3 órán keresztül, és
azok csoportját akik heti 12 óra fölött, munka céljából veszik igénybe a hálót.
Az ISYS Hungary Top100 az Internet leglátogatottabb magyar weboldalait rangsorolja. A
Top100-at leginkább egy zenei toplistához lehetne hasonlítani - mondta a Heteknek
Malcom Carruthers, az ISYS vezető munkatársa. A bejelentkező weboldalak közül az aktuálisan
legnépszerűbbek 100-as rangsorát teszi közzé, hetente összesítve, frissítve az
információkat. Ennek segítségével tudja közös alapra hozni például egy napi- és
egy hetilap nézettségét. A rangsor elkészítésében döntő szerepet játszik a virtuális
látogatók száma, akiket a weboldalra való belépés alapján automatikusan számolnak,
de speciális programjuk segítségével megpróbálják kiszűrni a csalásokat. (Például:
ne lehessen olyan programot írni, ami óránként százszor belép saját weblapjára.) A
Top100 célja a hírközlés: az újak bemutatása, a legfelkapottabbak rangsorba rendezése.
Megalakulása óta a dobogós helyeken az ingyenes email-szolgáltatók és a játékprogramok
állnak.
A napilapoknál általában érvényesül a nyomott pédányszám, vagyis a Neten is a Népszabadság
a legolvasottabb újság. A politikai pártok honlapjai nem jelennek meg ezeken a listákon.
Népszerűek a csevegő webek, de sláger a Fifi oldal (Fiatalok a Fidesz diktatúra
ellen), melyet pár hónap alatt mintegy 10 ezren látogattak meg. A Fórum „rovaton”
a legválogatottabb álneveken Trockijtól kezdve Bin Ladenig fejtik ki, hogy amit a kormány
tesz, diktatúra-e, avagy sem. Az Internettó „törzsasztalnál” pedig nemrég Csurka
István, a MIÉP elnöke volt a vendég. Tény, ami tény, kapott nem egy keresetlen
levelet is.
Virtuális Egyetem
A Virtuális Egyetem létrehozásán fáradozók szerint az Interneten zajló oktatás,
illetve tanulás hatékony eszköz lehet a hazai felsőoktatás több akut problémájának
orvoslására. A távoktatás XXI. századi változatának tekintik, melyen keresztül az
egyetem „megy” a hallgatóhoz. A virtuális egyetem javíthatna a felsőoktatási képzés
finanszírozási problémáin, segítségével nem jelentene gondot az élvonalbeli oktatók
kis száma, segítene az egyetemek integrációja során keletkező földrajzi távolságok
áthidalásában és a kisebb településeken élők felzárkózásában. Lényege az élethossziglan
tartó tanulás lenne, mivel az ifjúkorban elvégzett főiskola csak az elindulásban segít.
A választott pálya viszont megkívánja a rendszeres továbbképzést, ismeretfrissítést.
Tehát aktív dolgozókat érint, ami szükségessé teszi, hogy ne kötött helyen és időben
legyen az oktatás. A középtávú cél, hogy magyar, európai és amerikai felsőoktatási
intézmények együttműködésével virtuális felsőoktatási hálózat épüljön ki.
Bánki Róbert, a MALÉV Rt. internet-menedzsere lapunk kérdésére elmondta, hogy a
weboldalakon megjelenő hirdetések általános nézettsége 55 százalék körüli. A MALÉV
Rt. tapasztalatai szerint az Interneten keresztül a reklám célzottabban jut el az érdeklődőkhöz.
A jegymegrendelés területén az amerikai tendenciát szeretnék követni, ami lehetővé
teszi a hálón keresztüli jegymegrendeléseket, menetrend és minden lényeges információ
lekérdezését. Az USA-ban jelenleg annyira elterjedt az internetes módszer, hogy a
hagyományos jegymegrendelés pénzügyi szankciókat von maga után. Bánki Róbert
elmondása szerint mindkét fél jól jár vele, hiszen kényelmesebb, időtakarékosabb
és olcsóbb módszer.
Az Internetnek az üzleti életben betöltött szerepe is fokozatosan növekszik, ez
megmutatkozik abban, hogy egyre nő a hálón hirdetők száma, a technológiai feltételek
egyre könynyebben elérhetők szélesebb rétegek számára, ezzel teremtve meg a nagyobb
potenciális fogyasztói réteget.