- Két műsorában is ön olyan embereket szólaltatott meg, akik közül az
egyiket a mai napig is körözi; a másikat, Nagy Józsefet, Úri volt polgármesterét
pedig körözte a rendőrség. Nem volt gondja abból, hogy megelőzte a rendőrséget?
- Nem.
- Pintér belügyminiszter úgy kommentálta mindezt, hogy úgy látszik, a műsorvezetőnek
jobbak a kapcsolatai mint a rendőrségnek.
- Örülök, hogy ezt a belügyminiszter úr elismeri. Egyébként nem kapcsolatok kérdése
volt mindez: Nagy urat úgy találtuk meg, hogy a Népszabadság első oldalán három héttel
ezelőtt megjelent egy tizenöt soros hír, miszerint az ügyvédje perújítási kérelemmel
él. Na most úgy okoskodtunk, hogyha az ügyvéd perújítási kérelemmel él, akkor
nyilvánvalóan kapcsolatban van vele. Ezek után felhívtuk az ügyvéd urat, és megkérdeztük,
hogy össze tudna-e mindket hozni a védencével. A válasz igen volt.
- Jogilag hogy van ez? Ön nem köteles tájékoztatni vagy együttműködni a hatóságokkal?
- Egyrészt nem vagyok köteles, másrészt meg én nem
is tudtam, hogy hova megyünk. Miként van ügyvédi, orvosi titoktartás, úgy van újságírói
is. Ezen a bizalmon áll a szakma is .
- Nyitott Száj nevű népszerű műsorát megszüntették. Miként élte meg?
- A televizió alelnöke Feledy Péter úr úgy döntött - mint szó szerint
mondta is - a Népszava levelezési rovatára nincs szükség a képernyőn, és kész.
Ezzel én nem tudok vitatkozni. Ő a megrendelő a kocsmában, az rendeli a muzsikát, aki
fizet. Bár hozzátartozik, hogy rettenetesen sajnálom, mert egy abszolút demokratikus műsornak
tartottam: öt éven keresztül mindenki megszólalhatott benne, akár parlamenti, akár
parlamenten kivüli párt, s megszólalhatott minden magánember. Érzésem szerint ez a
demokrácia. De lehet, hogy én tévedek és neki van igaza.
- Lehet, hogy buta kérdés: mintha kicsit fricskázná a hatalmat, hogy most többször
is megelőzte a hatóságokat.
- Én nem fricskázni akartam.
- Nincs ez összefüggésben azzal, hogy megszűnt a másik műsora is?
- Ezt én nem tudom, ezek feltételezések. A Kriminális soha nem a hatalmat
akarja fricskázni. A világon mindenhol így működik egy ilyen műsor, hogy a szerkesztők
és riporterek megpróbálnak olyan dolgokat kitalálni, megcsinálni, amit mások nem
csinálnak meg. Vagy másoknak nem jutott az eszükbe. Kollégáimat mindig arra bíztatom,
hogy legyenek eredetiek. Egyetlen műsor vagyunk ma már, amelyik a televíziók versenyében
az első tízben folyamatosan benne van, holott fillérekből - igen mostoha körülmények
között - készül az adás.
- Egyébként nem keresték meg kereskedelmi tévéktől, hogy menjen át?
- De voltak beszélgetések, dehát - ez egy nagyon fura dolog - én húsz éve
itt dolgozom, lehet, hogy szentimentális vagyok: ameddig lehet, addig maradok. Tehát
kitartok.
- Végül is az MTV-nek érdeke, hogy egy jó nézettségű műsort megtartson.
- Lehet, hogy érdeke, csak nem képes tenni érte semmit. Ezért van az, hogy ma már
a kereskedelmi televíziókon kb. 20-22 olyan fiatal van, akik nálunk tanultak, s nagyon
tehetségesek, nagyon jók és most már az RTL-en és a TV2-n „nyomják a szakmát”,
meg a konkurens műsort. Erre nagyon büszke vagyok, mert ez azt mutatja, hogy a Kriminális
szerkesztősége olyan iskola, ahol el lehet sajátítani úgy a szakmát, hogy utána megállják
a helyüket a kereskedelmi televíziózásban is. (Sz. F.)