A tolerancia bajnokai
A kanadaiak rendkívül toleránsak társadalmi kérdésekben - legalábbis ez derül ki
a CBC közszolgálati televízió által ismertetett közvélemény-kutatási adatokból.
A megkérdezettek mintegy 90 százaléka különösen fontosnak tartja a magánélet feltétlen
tiszteletben tartását, 70 százalék pedig készségesen elviseli, ha mások olyan
magatartást tanúsítanak, amilyet ő maga nem. A Strategic Counsel által novemberben,
1400 kanadai állampolgár megkérdezésével elvégzett felmérés „alapvetően liberális
és toleráns társadalom képét mutatja”- jelentette ki az AFP-nek a felmérést irányító
Bob Marshall. A válaszadók mintegy 28 százaléka a munkanélküliséget és a gazdaság
helyzetét jelölte meg a Kanada előtt álló legfőbb problémaként. Ugyanakkor 71 százalék
úgy vélekedett, hogy növekszik a szakadék gazdagok és szegények között. 67 százalék
viszont úgy véli, hogy anyagi helyzete stabil volt vagy éppenséggel javult az elmúlt
tíz évben. (MTI)
Madarak álmai
Gondolta volna, hogy a madarak nemcsak bóbiskolnak, hanem álmodnak is? Egy egészen
friss kutatás eredménye szerint az alvó madarak álmodnak, méghozzá azokról a
dallamokról, amit másnap fognak énekelni. A Chicago Egyetem tudósai azt állítják,
hogy az álmok segítik az állatokat - de az embereket is - begyakorolni azokat a
tanult dolgokat, amelyeket aznap sajátítottak el, sőt később segítenek ezeket jobban
visszaadni. Megfigyelték, hogy amikor a madarak alszanak, agyuknak az a része, amely a
hangadásban is szerepet játszik, erős aktivitásba kezd. Ez azt mutatja, hogy minél több
madár alszik éjjel, annál valószínűbb, hogy a következő napon hangos csivitelés
fog hallatszani. Persze, ha az illető szárnyas éppenséggel pulyka, bizonyos, hogy lidérces
álmai lesznek - főleg karácsony tájékán... (Reuters)
Mindenütt jó, de legjobb a börtönben
Egy kaliforniai hölgy, aki Los Angelestől nem messze 100 km per órás sebességgel
haladt a megengedett 70 km per óra helyett, gyorshajtás miatt állt bíróság előtt.
Enyhítő ítéletet kért: inkább a börtönben karácsonyozna, minthogy 100 dollár büntetést
fizessen. Kérését azzal indokolta, hogy a börtönben még ellátást is kap, egyébként
pedig nincsen módjában a 100 dollárt kifizetni, mivel szociális segélyből él. Mint
a Los Angeles Times-nak elmondta, ez volt életében az első alkalom, amikor betétlapot
vettek el tőle, s igazából ez fájt neki, nem is az ítélet. Nem tartotta magát bűnösnek,
bár elismerte, hogy átlépte a megengedett sebességet. A bíró nem küldte a hölgyet
börtönbe, ehelyett 20 órai közmunkára ítélte, amit a Meals on Wheels (Kerekeken gördülő
ételek) jótékonysági szervezetnél kellett letöltenie - de nem sofőrként. (Reuters)