Kissé bizarr ötlettel rukkolt elő nemrég két túlbuzgó amerikai hazafi. John
Blackmon és Neal Walker olyan képernyő-pihentetőt készített számítógépe számára,
amely a Magyarországon eddig bevált programokkal ellentétben cselekvésre szólítja
fel a munka fáradalmaitól egy pillanatra megválni igyekvőket. „Kapd el Szaddámot!”
- szól a szoftver címe, és mellette egy csípőre tett kezű, dühös, fekete bajszos
figura fenyeget minket mutatóujját a magasba emelve. Első ránézésre azt gondolná az
ember, hogy az illető Szaddám Huszein, aztán alaposabb szemlélődés után megállapíthatja,
hogy tényleg ő az. A felhasználó kétféle variáció közül választhat. Ha tényleg
pihenni akar, akkor klaviatúráján az „A” betű lenyomásával elindíthatja az „automata
ölő” üzemmódot. Ez esetben a képernyő egyik szélén feltűnik a diktátor, aki
hol rakétákkal megpakolt bevásárlókocsit tol maga előtt, hol pedig a monitor közepén
szemünkbe nézve agitál. Ám váratlanul egy túloldalról érkező ágyúgolyó,
illetve rakéta, vagy éppen a fejére zuhanó kovácsüllő végez vele. A diktátor hűlt
helyét egy kis kupac hamu jelzi, mely minden sikeres találat után megjelenik a képernyő
különböző pontjain egyre inkább besötétítve a hátteret. Aki enged a kísértésnek,
a „H” betűt választva a „multi-Szaddám-vadász” üzemmódot lépteti életbe.
Ellentétben az előző verzióval, itt sok Szaddám-alak szalad a képernyőre, és a játékos
feladata az, hogy az egér segítségével - finoman szólva - minél több találatot
érjen el. Kellő mennyiségű hamukupac után lehetőség nyílik a számvetésre.
Megjelenik a „vadászati eredmények” című ablak, ahonnan megtudhatjuk, hogy hány
Szaddám-alak futott a képernyőre, a megkísérelt lövésekből mennyi találatunk
volt, hányan menekültek meg, sőt még azt is, hogy hány százalékos vadászati sikert
könyvelhetünk el magunknak. (Hetek)