A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közleménye szerint január
1-től a vasúti személyszállítás 15, a távolsági autóbusz-közlekedés átlagosan
13, a postai szolgáltatások 10,5, a közcélú távbeszélő szolgáltatások díjai átlagosan
10,5, az állami tulajdonú közüzemű vízmű díjai átlagosan 15 százalékkal lesznek
drágábbak. Az említett áremelkedések átlagosan két százalékkal magasabbak, mint a
jövőre tervezett 10-11 százalékos infláció.
A Matáv január elsejétől 1512,50 forintra emeli a lakossági telefonfővonalak díját,
és a díj nem tartalmazza az eddigi húsz impulzusra számított díjkedvezményt. A
helyi beszélgetések tarifája 17 százalékkal emelkedik. Változás még, hogy a csúcsidőszak
beolvad a nappali időszakba, azaz reggel 8 órától este 18 óráig azonos lesz a
tarifa. A telefontársaság az impulzus alapú díjszámolásról áttér az idő alapú
számításra. Ez azt jelenti, hogy a rövidebb beszélgetéseknél csökken, a
hosszabbaknál pedig nő a beszélgetés díja. A belföldi távolsági beszélgetések árai
átlagosan 2,2 százalékkal csökkennek januártól, a nemzetközi hívásokért is átlagosan
1,2 százalékkal kell kevesebbet fizetni jövőre.
A vasúti személyszállításnál legalacsonyabb mértékben a 70 kilométerre érvényes
díj növekszik: 14,6 százalékkal, amely áfa nélkül 424 forint lesz, szemben az idei
370 forinttal. A legnagyobb emelkedés a 15-20 kilométeres utakra vonatkozik, amelyeknél
a növekedés 16,7 százalékos lesz. A távolsági autóbusz-közlekedésnél a legkisebb
növekedés 12,1 százalékos lesz, a legmagasabb 14,5 százalék, ami egy 200 kilométeres
útra vonatkozik.
A postai szolgáltatások esetében a helyi szabványlevél után fizetendő díj áfa nélkül
23 forintról 27 forintra, a távolsági szabványlevél díja 30-ról 32 forintra, a
helyi levelezőlap díja 20-ról 24 forintra, a távolsági levelezőlapé 24-ről 27
forintra, az „ajánlott“ szolgáltatás díja 65-ről 79 forintra fog emelkedni. Változatlan
marad az expressz szolgáltatás, illetve a saját kézhez szóló kézbesítés hatósági
díja.
Az állami tulajdonú közüzemű víz- és csatornaművek szolgáltatási díjainak átlagos
15 százalékos díjemelésében a minisztérium tájékoztatása szerint szerepet játszik
a szolgáltatási mennyiség csökkenése, az eszközpótláshoz szükséges amortizáció
díjának növekedése, és a minimális nyereség elérése iránti követelmény.