PAPP LEVENTE
Az euro-régiók
Előző heti számunkban beszámoltunk arról, hogy az euro bevezetése milyen nagy
horderejű lépés az Európai Unió, sőt egész Európa számára.
Köztudott, hogy minden pénz annyit ér, amennyit a kibocsátó állam, jelen esetben államok
gazdasági teljesítőképessége jelent.
Az euróhoz csatlakozott 11 tagállam és különösen a második körben csatlakozni kívánó
többi EU-tag közös gyengéje az Európa különböző gazdasági régiói közötti eltérő
fejlettségi színvonalban rejlik.
Pontosabban fogalmazva a fejlett, erős gazdasággal rendelkező északi államok (Német-
és Franciaország, Hollandia, Svédország stb.), valamint a gyengébb teljesítőképességű
mediterrán államok (Spanyolország, Portugália, Olasz- és Görögország) közötti
ellentétről van szó jelenleg. Ezt a helyzetet jól példázza Olaszország gazdasága,
ahol nagy a fejlett észak és az elmaradott dél közötti ellentét, amely állandó
feszültségforrás a mediterrán ország számára. És még nem is beszéltünk az
EU-csatlakozás küszöbén álló kelet-európai posztkommunista államokról, amelyeknek
gazdasági színvonala nem mérhető a vezető uniós nemzetekéhez.
De térjünk vissza a jelenleg monetáris uniót alkotó 11 euro-államhoz.
Az unió legtöbb politikai vezető személyisége abban reménykedik, hogy a közös
valuta egy nagy ugrás a történelemben, amely a nagyobb egység és növekvő befolyás
által visszahelyezi Európát egykori dicsőséges vezető pozíciójába. Erkki
Liikanen, Finnország uniós főtisztségviselője ezt így fejti ki: „Ha az emberek a
dollárról beszélnek, egyúttal fognak beszélni az euróról is. Mostantól Európát
és az Egyesült Államokat ugyanazzal a lehellettel fogják említeni.” Ha a
visszafogott finneknek ez a véleménye, akkor nem nehéz elképzelni, hogyan gondolkodnak
erről a kérdésről a francia vagy a német politikusok.
A birodalmi álmok valóra váltása azonban kemény munkát igényel, mivel az unió
egyes régiói eltérő fejlettségi szinttel rendelkeznek. Ezt a megosztottságot az európai
közgazdászok humorosan a „banánköztársaság” jelzővel illetik. Ezt úgy érthetjük
meg, ha elképzelünk Európa térképén egy nagy banánt, amelynek felső vége Írország
keleti részénél kezdődik, áthalad Dél-Anglián, Franciaország középső és Németország
délnyugati részén, majd Észak-Olaszországban ér véget. A banán az EU gazdag régióit
jelzi, a délre eső részek a szegény, az északra eső részek az átlagos szintet
mutatják. Európa számára a fő kérdés a következő évezred elején, hogy az
egyvalutás rendszer és a makrogazdaság közös szerkezete elegendő-e a nagyon különböző
gazdasági szinten álló régiók fejlődése számára.
Az euro sikere egyébként csak akkor biztosított, ha a jelentősebb árfolyam-ingadozásokat
ki tudja kerülni. Ezzel az európai valutaspekulációk utolsó napjaikat élik. Természetesen
lesz lehetőségük a spekulánsoknak 1999. január elseje után is, azonban mozgásterük
lényegesen beszűkül. A főbb nemzeti valuták (márka, frank stb.) ugyanis még 2002. július
1-ig élni fognak, ezután az egységes európai valuta veszi át a nemzeti valuták helyét.
De már most hazánkban is a bankok egyre inkább arra ösztönzik ügyfeleiket, hogy térjenek
át az euróban történő elszámolásra, ugyanis ezáltal megspórolhatják a különböző
nemzeti valuták átváltásánál felszámítandó banki jutalékot. Az persze, hogy az
árfolyamváltozások hogyan alakulnak, és ezáltal ki mekkora nyereséget, illetve
veszteséget könyvelhet el, még a jövőben fog kiderülni.
|
Munkanélküliség
(1998. júliusi adatok)
(%) |
Felsőfokú végzettséggel
rendelkezők aránya
az összlakossághoz képest (%) |
Inflációs ráta (%) |
Kamatláb (%) |
Ausztria |
4,5 |
8 |
0,65 |
5,4 |
Belgium |
8,8 |
25 |
0,8 |
5,4 |
Finnország |
12 |
32 |
1,4 |
5,5 |
Franciaország |
11,9 |
19 |
0,5 |
5,3 |
Németország |
9,6 |
23 |
0,6 |
5,3 |
Írország |
9,1 |
20 |
2,8 |
5,7 |
Olaszország |
12,3 |
8 |
2,1 |
5,9 |
Luxemburg |
2,3 |
20 |
0,7 |
5,4 |
Hollandia |
3,8 |
23 |
1,3 |
5,3 |
Portugália |
6,2 |
12 |
2,2 |
5,8 |
Spanyolország |
18,8 |
17 |
1,6 |
5,7 |
Forrás: Newsweek
|