Amikor Bill Clintont múlt heti tokiói látogatása alkalmából megkérdezték,
szerinte mi a világ előtt álló legnagyobb gazdasági kihívás, habozás nélkül azt
válaszolta: „Felkészíteni a nemzetközi gazdasági rendszert a XXI. századra.” Néhány
nappal ezután koreai vezetőkkel tárgyalva elemezte a modern tőkeáramlás ellenőrizhetetlenségét
és ennek káros hatásait a világgazdaságra. Kezeit kitárva nyomatékosította: jól
emlékszik, mikor a 80-as és a 90-es évek nagyrészében áradt a külföldi tőke Koreába.
Majd, „amikor a problémák megjelentek, a pénz elillant” - mondta. „De ne legyünk
naivak! Amikor naponta másfél billió dollár forog a föld körül, nagy az esély az
instabilitásra. Nem magukat kell hibáztatniuk. A helyzet sajnos a pénzügyi válság,
annak kiszámíthatatlansága és mérete miatt sokkal rosszabb, mint azt bármi indokolná.”
Clinton tanácsadói szerint az elnök ösztönei azt súgják, hogy az egész gazdasági
rendszert alapjaiban kell megváltoztatni. Most, hogy már csak 18 hónap van hátra
hivatali idejéből, és a vádemelési eljárás okozta fenyegetettsége csökken, úgy tűnik,
hogy a világgazdasági rendszer megreformálására fogja összpontosítani energiáját.
Eddig ugyan nem hangzott el részletes terv, de a fejlett ipari országokból és a fejlődő
piacokból álló huszonkettek csoportjának pénzügyminiszterei és a jegybank elnökei
valószínűleg hamarosan kialakítják cselekvési tervüket.
Clinton gondolkodása azonban már valószínűleg radikálisabb, mint az Amerikai Pénzügyminisztériumé,
a Nemzetközi Valutaalapé, vagy a jegybank szerepét betöltő US Federal Reserve-é.
Ugyanis ezek az intézmények az egyes országokat és azok gazdaságpolitikáját jelölik
meg az elmúlt év gazdasági válságjelenségeinek fő okozóiként. Az ő terápiájuk
a dereguláció, a piacok megnyitása és az átláthatóság növelése lenne.
Clinton kedvelt közgazdászai, mint például Joseph Stiglitz, korábbi gazdasági főtanácsadója
(jelenleg a Világbank vezető közgazdásza) szigorúbb ellenőrzés bevezetését
javasolják. Az elnök nemrég fejezte be Soros György egyik kiadatlan könyvének olvasását,
amely radikális változtatásokat sürget a nemzetközi pénzügyi piacokon. Az elnököt
- környezete szerint - némely érv nagyon megragadta. Clinton szűkebb társaságban
gyakran megjegyzi, hogy a nagy elnökök nagyságukat mindig válságok szorítása közepette
érték el. Ilyen volt Abraham Lincoln és Franklin Delano Roosevelt is. Nehezebb azonban
ilyen hírnévre szert tenni a béke és a prosperitás időszakaiban. Amennyiben a
nemzetközi pénzügyi válság valóban radikális lépéseket fog megkövetelni, Clinton
úrnak lehet még egy dobása a nagyság felé vezető úton. (Financial Times)