Haszina Vazed asszony, Banglades konyhaművészként is ismert kormányfője az országát
sújtó súlyos hagymahiány közepette megosztotta a lakossággal híres receptjeinek
egyikét, amelynek segítségével nélkülözhető a bangladesi konyha számára
elengedhetetlen zöldségféle. „Hagyma nélkül is készíthetnek ízükben hagyományos
és egyben egészséges ételeket öt fűszerféle és más adalékok elegyítésével”
- ajánlotta a kormányfő, hozzáfűzve, hogy „kerüljék a hagymát igénylő, húsra
alapozott ételeket, s akkor még koleszterinszintjük is csökkenni fog”.
Bangladesben a hagyma kilója 60 takába (mintegy 250 forintba) kerül jelenleg, szemben a
katasztrofális termés által előidézett hagymaválság előtti nem egészen 30 takával.
A kormány a közelmúltban eltörölte a hagyma behozatali vámját és Haszina Vazed
asszony reményét fejezte ki, hogy az új termés leszorítja majd az árakat.
Indiában a hagymahiány egy időben elsőrendű politikai kérdéssé lépett elő, és a
hatalmon lévő hindu nacionalisták elégedetlenséggel kerültek szembe a kedvelt zöldség
árának emelkedése miatt.
1980-ban Indira Gandhi aszszony arra használta ki a hagyma árának meredek emelkedését,
hogy visszaszerezze a kormányhatalmat, miután három évet volt kénytelen ellenzékben
eltölteni. (AFP)