„Oroszország belső titkosszolgálata olyan, mint egy bűnszövetkezet” -
állította néhány titkosszolgálati tiszt Moszkvában egy sajtótájékoztatón. A
tisztek a londoni Daily Telegraph beszámolója szerint azután fordultak a
nyilvánossághoz, hogy az orosz KGB utódjának számító Szövetségi Biztonsági
Szolgálat vezetői állítólag parancsot adtak nekik Oroszország leggazdagabb és
legvitatottabb üzletemberének meggyilkolására.
Alekszandr Litvinyenko alezredes, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tagja
(jobbra) és az egyik ügynök (álarcban) újságírók kérdéseire válaszol Moszkvában.
Hatalmi harcok Fotó: MTI
„Mindennaposak a vezetők személyes ellenségeinek elrablására vagy
meggyilkolására felszólító parancsok, mint ahogyan általános gyakorlat azoknak a
tiszteknek az elhallgattatása is, akik tiltakoznak a megfélemlítések és fenyegetések
ellen” - állítja Alekszandr Litvinyenko alezredes, aki úgy véli, „a tisztek a
biztonsági szolgálatot nem alkotmányos céljainak megfelelően, az állam védelmére
használják, hanem saját politikai és üzleti céljaik teljesítésére, és az
útjukat keresztező emberek elleni leszámolásra. Nem állítom azt, hogy a testület
mint állami szervezet bűnszövetkezet lenne, azonban egyesek a saját bűnöző
csoportjaikat próbálták felállítani a szolgálaton belül.”
Litvinyenko szerint, amikor megtagadta a befolyásos politikus és üzletember, Borisz
Berezovszkij meggyilkolására vonatkozó parancsot, felettese a következőket mondta:
„Megakadályozod a hazafiakat abban, hogy kinyírjanak egy olyan zsidót, aki kirabolta
a fél országot.”
A nyilvánosság elé lépő tisztek úgy vélik, hogy a hírhedt szovjet KGB utódjaként
létrehozott Szövetségi Biztonsági Szolgálatot a vezetők maffiamódszerekkel
privatizálták. Az általuk megrendelt tevékenységekbe „terrorista támadások,
gyilkosságok, emberrablások és cégektől történő zsarolás is beletartozik” -
állította Litvinyenko.
Egy másik tiszt, Seglov őrnagy a sajtótájékoztatón elmondta: egy neves moszkvai
üzletember fiának elrablására utasították. A parancs úgy szólt, hogy a kísérlet
meghiúsulása esetén mind az áldozatot, mind az őt őrző rendőrt meg kellett volna
ölnie. Felettesei hozzátették: „Ha bármi baj történik, börtönbe visznek, de
tizennyolc hónapon belül kihozunk. Ha azonban ki mered nyitni a szádat, mindenki azt
fogja gondolni, hogy megőrültél.”
Több tiszt is elmondta, hogy titkos merénylők bántalmazták őket a visszaélések
elleni tiltakozásuk után. „Ha nem oldódik meg a helyzet, belebukunk - mondja
Litvinyenko -; a főnökeim megmondták, hogy kirúgnak, és aztán megfojtanak, mint
egy kutyakölyköt.”
Az angol napilap az elhárító tisztek némely megjegyzése alapján arra következtet,
hogy a Lubjanka téri központban hatalmi harcok játszódnak le. A sajtótájékoztatón
ugyanis nem kritizálták Vlagyimir Putyint, a biztonsági szolgálat új vezetőjét.
Ellenséges indulataik elbocsátott elődjére, Nyikolaj Kovaljovra irányultak, és
azokra a régi KGB-tagokra, akiket ő nevezett ki.