„Utolsó szemét“
Mintegy 242 milliárd forinttal növekszik meg az idei költségvetési hiány, mivel a
kormány 158 milliárd forinttal kívánja konszolidálni a Postabankot. Járai Zsigmond pénzügyminiszter
elmondta: ezzel végleg kisöprik az előző kormány szemetét. További 50 milliárdot
fordít a kormány a gázvezetékek és más területek privatizációs költségeikre. A
rekord összeg a jövő évi államháztartási hiányt tovább növeli, és az így
megemelkedett kamat akár a 23 milliárd forintot is elérheti. (Hetek)
Tb-költségvetés
A nyugdíjak kifizetéséhez a jövő esztendőben 112,4 milliárd forinttal járul hozzá
az állam. Az egészségbiztosítási költségvetés várhatóan 41,7 milliárd forintos
hiánnyal zár az 1999-es esztendőben. Az államtitkár tájékoztatása szerint a
parlament elé kerülő társadalombiztosítási költségvetési tervezetek reálisak. Az
új kormányzatnak kevés ideje volt az előkészítésre, s egy alapvetően új szellemű
költségvetést a 2000. évre készítenek. Ezzel összefüggésben a közgyógyellátási
rendszert is átalakítanák. (MTI)
OECD-prognózis
A magyar GDP az idén 5,1 százalékkal bővül, jövőre 4,6, 2000-ben pedig 4,4 százalékos
növekedéssel lehet számolni - állapította meg az OECD kedden Párizsban közzétett
elemzésének Magyarországgal foglalkozó fejezete. A magyar GDP növekedése továbbra
is erőteljes marad, s ebben a növekvő belső keresletnek lesz fontos szerepe. A következő
két évben a folyó fizetési mérleg deficitje valamivel a GDP 4 százaléka alatt
marad. (MTI)
A VW előzi az Opelt
Az év első tíz hónapjában kimutatott kiváló értékesítési számok alapján az
európai gépkocsieladási statisztika csúcspozíciójáról a Volkswagen márka leszorította
a nagy vetélytárs Opelt. A wolfsburgi gyár mintegy 6500 kocsival lekörözte az
Opel/Vauxhall kettőst. Konszernként, vagyis a VW, Audi, Seat és Skoda márkákat tömörítő
konglomerátumként az észak-német társaság már 1985 óta éllovas az európai
piacon. (MTI)
A lengyel GDP
Nem zárható ki, hogy módosítani kell a jövő évi gazdasági növekedésről szóló
előrejelzéseket - jelentette ki szerdán a lengyel pénzügyminiszter tanácsadója.
Stanislaw Gomulka szerint 1999-ban a GDP gyarapodása alacsonyabb lesz, mint amire eddig
lehetett számítani. A kormány által 1999-re kitűzött 5,1 százalékos gazdasági növekedés
túlságosan derűlátó. Szerinte Lengyelországban jövőre reálisan csak 4,5 százalékos,
vagy ez alatti GDP növekedésre lehet számítani. (MTI)
Jugoszlávia újra az IMF-ben?
Belgrádi gazdasági-pénzügyi illetékesek szerint Jugoszlávia jövőre tagsága megújításáért
folyamodik a Nemzetközi Valutaalaphoz, az IMF-hez, s más nemzetközi pénzügyi
szervezetekhez is. Mindehhez - s általában is a nemzetközi megszorító intézkedések
feloldásához - szerintük a koszovói válság megoldására októberben nyélbe ütött
Holbrooke- Milosevics egyezség nyitotta meg az utat. (MTI)