II. évfolyam, 47. szám, 1998. november 21 Belpolitika
| Borossból is lehet elnök
SZOBOTA ISTVÁN Tragédia nélküli katasztrófahelyzet Zalában
| 1998. november 14-ről 15-re virradó éjszaka Zala megyében a nagylengyeli kőolajmező
282/A jelzésű kútja az egyik karbantartási munkafázis közben meghibásodott. Az
iszonyatos erővel felszínre törő széndioxid folyamatosan töltötte be a talajközeli
légteret és a nyílás környékén mindent csontkeménységűre fagyasztott. Először
a kitörésgátló csapat menekült el a helyszínről, majd riasztásukra a környék három
falujából a lakosságot is kitelepítették.
|
| SOMORJAI LÁSZLÓ Pécsi újítás: iskolarendőr
| Rendőrök társadalmi munkában segítik a diákokat Pécs hat általános iskolájában.
A helyi rendőrkapitányság által kísérleti jelleggel elindított Pécsikék elnevezésű
program a bűnmegelőzéshez és a balesetmentes közlekedéshez nyújt támogatást.
|
| HETEK Vörös Győző tovább kutat
| „Nem törődöm a velem kapcsolatban felmerült megjegyzésekkel, folytatom a kutatásokat,
mintha mi sem történt volna” - jelentette ki Vörös Győző egyiptológus Békéscsabán,
ahol „Templom Théba koronája fölött” címmel megjelent könyvét dedikálta az
olvasóknak.
|
| Etikát választhatnak hitoktatás helyett
Sefteltek és lebuktak
SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL Megszűnt a környezeti kárveszély
SZOBOTA ISTVÁN Isten, haza és a Torgyán-család
| Az ellenzék továbbra is bírálja a kormány kinevezési gyakorlatát. Erre most az
ad okot, hogy Torgyán József agrárminiszter két közeli hozzátartozóját is kinevezték
felelős beosztásokban egyes állami cégeknél. Kissé cinikusan jegyezték meg némelyek,
hogy a „kisgazdaháromság”: Isten, haza, Torgyán-család. Borókai Gábor kormányszóvivő
a kabinet ülése után a Rádió Krónikának elmondta: lesz következménye a történteknek.
|
| LOCSMÁNDI ANDREA Osztályozott egyházak
| Új fogalmakkal és kategóriákkal ismerkednek a hazai egyházpolitika szereplői és
a vallásos emberek: történelmi egyházak, történelmi kisegyházak, vallásfelekezetek,
egyéb egyházak. Mindezeket Semjén Zsolt egyházügyi államtitkár „dobta be” a közelmúltban
a köztudatba. A változtatáshoz kétharmados parlamenti többségre volna szükség, az
ellenzék - az MSZP és az SZDSZ - azonban erőteljesen elutasítja a javaslatot, ezért
kétséges, hogy a kormánykoalíció keresztül tudja-e vinni tervét a törvényhozáson.
|
| HETEK-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Megoldásra vár az abortuszkérdés
| Az Alkotmánybíróság ítéletet hirdetett az abortusztörvény alkotmányosságának
kérdésében. Mint ismeretes, a tizenegy tagú testület azokat az indítványokat tárgyalta
az ügyben, amelyek az 1992-ben elfogadott magzatvédelmi törvény alkotmányosságát kérdőjelezték
meg. A határozat szerint nem alkotmányellenes, ha a törvény az állapotos nő súlyos
válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhességmegszakítást. Viszont a súlyos válsághelyzet
fogalmát a törvényhozásnak 2000. június 30-ig tisztáznia és pontosítania kell,
mivel az erről szóló törvényi rendelkezés alkotmányellenesnek bizonyult.
|
|
| | Életmód
| MÁRER GYÖRGY Kulturális nagyhatalom
| New York sokak szerint a világ kulturális fővárosa. Itt megjelenni hazai művészeink
számára komoly megtiszteltetést, ám egyúttal komoly megmérettettést is jelent,
hiszen a városban és környékén például nem kevesebb mint 450 ezer képzőművész
él. A magyar kulturális élet megfelelő színvonalú bemutatkozásához nagy mértékben
járulnak hozzá a helybeli magyar főkonzulátus rendezvényei. Erről, valamint a kultúrmetropolisz
hétköznapjairól faggattuk Földvári Gábor helyettes főkonzult.
|
| FITOS MARIANN A jövő záloga a magasan kvalifikált munkaerő
| Első kézből értesülhettek fontos törvényjavaslatokról azok az óvónők, akik
részt vettek a múlt hét végén a VI. Országos Szakmai Módszertani konferencián.
|
|
| | Gazdaság
| MUNKATÁRSUNKTÓL Irak, a konok terminátor
| A szinte periodikusan ismétlődő iraki konfliktus kulcsszavai: fegyver és gazdaság.
Szaddam Huszein iraki elnöknek így két fegyvere van, egyrészt a töretlenül gyarapodó
nukleáris arzenál, másrészt az éhező iraki tömegek. S az elnök az Irak-ENSZ húzd
meg-ereszd meg csatában céljainak megfelelően hol az egyiket, hol a másikat veti be. A
múlt heti iraki válságban éppen az utóbbi volt a soron: Taha Jaszin Ramadan, az iraki
köztársaság alelnöke a több mint másfél milllió ember haláláért a gazdasági
szankció elrendelőit és fenntartóit tette felelőssé.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Orosz ügyek
| Oroszországban 1990 óta 64 százalékára csökkent a mezőgazdasági termelés, és
a termőföld túlnyomó részét borító volt kolhozterületeken 55 százalékos a
visszaesés. „Ilyet még a második világháborúban sem tapasztaltunk”- kommentálta
az adatokat Alekszej Zincsenko, a moszkvai Tyimirzajev Mezőgazdasági Akadémia
statisztikaprofesszora. „A föld meghal, nincs program a termőképesség fenntartására
vagy fejlesztésére. A termőföldnek csak 5 százalékát öntözik, nincs tartalék
rosszabb évekre.” Az orosz miniszterelnök a héten magas rangú diplomatákkal tárgyalt.
|
| SZŰCS EMESE Bróker-segédlet
MUNKATÁRSUNKTÓL A nagyok a zsebükbe nyúlnak
| Malajzia fővárosában kedden és szerdán lezajlott az Ázsiai és Csendes-óceáni
Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója. Huszonegy ország vezetője vett
részt a kétnapos, kötetlen tanácskozáson, melynek célja a térség gazdasági válságból
való kilábalásának gyorsítása és a szabadkereskedelem fejlesztése volt. Az Egyesült
Államok, Japán és Kína mellett több latin-amerikai és ázsiai ország tagja az
APEC-nek, és az idei tanácskozáson először vesz részt Oroszország, Peru és Vietnam
is.
|
| RÓTH ISTVÁNNÉ Hiteles értékpapírok
| Sorozatunkban a tőzsdei kifejezések magyarázatával foglalkozunk. Ez esetben a
hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok piacát mutatjuk be.
|
| VARGA P. MIKLÓS Agrár-büdzsé
| A költségvetési parlamenti vitákkal egyidejűleg a kormány elé került az agrárágazat
1999. évi pénzügyi szabályozó rendszerének tervezete. Az ebben szereplő változások
indoka az eddigi rendszer szabályainak bonyolultsága, az elbírálás időigénye és az
igénybe vehető támogatások nagy száma.
|
| RUFF GABRIELLA Bűnrészvények
| Aki tőzsdézik, a hozamokat tartja szem előtt. De vajon számít-e valamit, hogy a vállalat,
amelynek tulajdonosává válunk, mivel foglalkozik? Van, akinek számít: az Egyesült Államokban
egyre nagyobb az érdeklődés a társadalmi szempontból felelősségteljes befektetések,
alapkezelők iránt.
|
| Megújult ötszázas
APRÓPÉNZ
| | Háttér
| LAUDENCSEK KATALIN Harc a XXI. század üzletéért
| Továbbra sincs nyugalom az Észak-Kaukázusban. Csecsenföldön a szűnni nem akaró
emberrablások mellett kiújultak a hatalmi harcok. A közös ellenségnek számító
orosz csapatok ellen még oly egységesen küzdő csecsen front ma már egészen másként
fest. Aszlán Maszhadov elnökkel szemben felsorakozott a teljes vezérkar. A parancsnokok
egyhangúlag árulónak kiáltották ki Maszhadovot. A vád az, hogy elárulta a csecsen függetlenség
eszméit. Samil Baszajev tábornok felszólította a lakosságot, hogy csatlakozzanak az
ellenzékhez: „Különben még vér is folyhat” - tette hozzá vészjóslóan.
|
| Túszkörforgás
| Az elmúlt hónapokban változatlan ütemben folytatódtak a túszejtések és a változó
sikerű mentőakciók Csecsenföldön. Összeállításunk a Kommerszant című orosz
hetilap információi alapján készült.
|
| VAGYIM ARISZTOV SZENTPÉTERVÁR A kalmük botrány
| Egy önmagán túlmutató politikai botrány robbant ki a héten Oroszországban. Habár
a lakosság figyelmét csak kevéssé kötötte le, az állami vezetés felső szerveit
most erősen foglalkoztatja Kirszan Iljumzsinovnak, Kalmükföld elnökének nyilatkozata,
amely szerint országa (mely egyébként az Orosz Föderáció tagja) felül kívánja
vizsgálni a föderáción belüli helyzetét, és nem fog adót fizetni Moszkvának. A
kalmük elnök azt találta sérelmesnek, hogy az orosz gazdasági minisztérium nem
akarja átutalni a Kalmükföldnek járó pénzt a központi költségvetésből.
|
| HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM Mérföldkő a válaszúton
| Az izraeli kormány az elmúlt héten jóváhagyta a Wye Plantation-i egyezményt, az
1997 januárjában megkötött, úgynevezett „hebroni” megállapodás
folytatásaként. Ez utóbbi előírta a történelmi város, Hebron 80 százalékának a
palesztin autonómiához való csatolását, s az izraeli csapatoknak újabb
területekről két ütemben történő kivonását. A Wye-egyezmény a második ütemről
szól.
|
| BURIK GÉZA Öcalan, a terrorista népvezér
| Abdullah Öcalan, a Kurd Munkapárt (PKK) terrorizmussal vádolt vezérének letartóztatása
alaposan felbolygatta az európai diplomáciai életet. Aligha véletlen, hogy a kurd népvezért
pont az olasz hatóságok helyezték letartóztatásba, hiszen Olaszországban széles körben
rokonszenveznek a Törökország, Szíria és Irak területén élő 30 milliós népcsoport
ügyével. Öcalan azonnal politikai menedékjogot kért Olaszországtól, miközben Mesut
Yilmaz török miniszterelnök a letartóztatás hírére kiadatási kérelemmel fordult a
római hatóságokhoz, és reményét fejezte ki, hogy Róma kiadja régóta üldözött
ellenfelüket. Nem így történt, és a tucatnyi európai ország által körözött Öcalan
a kurd fenyegetések ellenére továbbra is az olasz hatóságok „vendégszeretetét”
élvezi.
|
| CSEREKLYEI MÁRTA A mélység erői
| Egy amerikai kutató azt állítja, hogy Los Angeles alatt gyakorlatilag bármikor
megnyílhat a föld. Charles Rubin a legújabb geológiai mérésekre hivatkozik, amelyek
szerint a város helyén az elmúlt évezredekben legalább kétszer pusztított mindent
elsöprő erejű földrengés. A szemtanúk beszámolói szerint valamennyi természeti
katasztrófa közül talán ez a legrémisztőbb, pedig gyakoriságuk alapján a földrengések
- különösen az elmúlt évtizedekben - szinte hétköznapi csapások. Az elmúlt héten
többek között Japán, Tajvan, Irán és Törökország egyes térségeit sújtotta erős
földrengés.
|
|
| | Külpolitika
| BUSA VIOLA A demokrácia keserű pirulája
| Tovább tartanak Indonéziában a véres utcai összecsapások a politikai reformokat
követelő diákok tömegei és a biztonsági erők között. A zavargásoknak 16 halálos
áldozata és több mint 200 sebesültje volt. A szomszédos Malajziában szintén utcai
demonstrációkra került sor, s miközben tízezrek vonultak az utcára, az Ázsiai és
Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak vezetői kétnapos csúcsértekezletre
érkeztek a fővárosba, hogy az égető ázsiai válság okozta sebeket orvosolják. Bár
az APEC fórumát kilenc évvel ezelőtt a globalizáció elősegítése végett hozták létre,
az idei konferencia inkább csak fokozta az ázsiai térség Nyugattal szembeni frusztráltságát.
A váratlan fordulatokban bővölködő találkozó számos meglepetést tartogatott a résztvevők,
nem utolsósorban a házigazda szerepét betöltő Mahathir Mohamed maláj miniszterelnök
számára.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Indul a Mir-utód
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Schröder a jövő emberét keresi
| Gerhard Schröder német kancellár bemutatkozó moszkvai látogatása során Jelcin
- aki köztudott, hogy tegező viszonyban volt Helmut Kohl volt kancellárral - a
kapcsolatok folyamatosságáról beszélt. A két ország között azonban aligha várható
a „nyakkendő nélküli” találkozók folytatása, mivel a németek szeretnék „a
konkrét politikusoktól függetlenül alakítani a kapcsolatokat”.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Erős kézben a magyar külpolitika
| Martonyi János külügyminiszter a Külügyi Bizottság szerdai ülésén egy kérdésre
válaszolva visszautasította azt a feltételezést, hogy a tárca valódi irányítója a
fideszes politikai államtitkár, Németh Zsolt lenne. Beszámolójában Martonyi felhívta
a figyelmet a magyar diplomácia sikereire, elsősorban arra, hogy a kelet-európai országok
uniós csatlakozásában ma Magyarország jár az élen. Ahhoz, hogy ne kövessük el mások
hibáit, a külügyminiszter fontosnak tartotta a svéd és az osztrák csatlakozások
tanulmányozását. A külügyminiszter új, korszerű kommunikációs programot ígért,
és kijelentette, hogy szükségszerű a médiatörvény módosítása.
|
| SZIKORA MÁRTON Elnapolták a háborút
| Szaddám Huszein iraki diktátor ismét a végletekig elment a Nyugat kihívásában,
és tizenöt perccel a legvégsőnek tekintett ultimátum lejárta előtt visszakozott.
Huszein az ENSZ-hez eljuttatott nyilatkozatában elfogadta a feltétel nélküli együttműködést
a fegyverzet-ellenőrzést végző szakemberekkel, akiknek első csoportja két hét kényszerszünet
után visszaérkezett az iraki fővárosba. Bagdadnak nem sok választása maradt, hiszen
Oroszország, Franciaország, Kína és több arab ország, Irak eddigi legkitartóbb patrónusai
is elfordultak Szaddám Huszeintől.
|
| NAGYÍTÓ
Érvek és ellenérvek a bombázásról
SCHMIDT BARNA Európa a Közel-Keleten
| Októberi ígéretéhez híven közel-keleti körutat tett Wolfgang Schüssel osztrák
külügyminiszter az EU jelenlegi elnökségét adó Ausztria képviseletében. A négynapos
látogatásra Schüsselt elkísérte a spanyol Miguel Angel Moratinos, az EU közel-keleti
különmegbízottja. Az utazás bevallott célja elsősorban a térségben éledező békefolyamat
elősegítése volt.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Drága árat fizet Clinton
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Bűnözők kezében a volt KGB
| „Oroszország belső titkosszolgálata olyan, mint egy bűnszövetkezet” -
állította néhány titkosszolgálati tiszt Moszkvában egy sajtótájékoztatón. A
tisztek a londoni Daily Telegraph beszámolója szerint azután fordultak a
nyilvánossághoz, hogy az orosz KGB utódjának számító Szövetségi Biztonsági
Szolgálat vezetői állítólag parancsot adtak nekik Oroszország leggazdagabb és
legvitatottabb üzletemberének meggyilkolására.
|
|
| | Riport
| KAPOSI ISTVÁN Azok nélkül ne szülessenek döntések, akikről szólnak
Interjú Toller Lászlóval, Pécs polgármesterével
MAGYARY FERENC Mi lesz veled, SZDSZ
| Tizedik születésnapjára készül az SZDSZ, és a párt körül talán több a kérdőjel,
mint eddig bármikor. Az önkormányzati választásokon aratott győzelmek (köztük a főpolgármesteri)
megakadályozták a kormányfő köréből az SZDSZ ellen tervezett endlösungot, mindazonáltal
világosan látszik, hogy a párt tervezett újjászervezésének az eddigieknél is
nagyobb ellenszélben kell megtörténnie. Viszont az elmúlt tíz évből egyértelműen
levonható a következtetés: a szabaddemokraták által képviselt értékekre komoly igény
van a magyar társadalomban.
|
| TIHANYI PÉTER NÉMETH SZILÁRD Csapat csak egy van
Varga Zoltán edző
| Varga Zoltán, a Ferencváros történetének egyik legnépszerűbb labdarúgója
1945. január 1-jén született. A zöld-fehér klub saját nevelésű labdarúgója már
tizenhat évesen a felnőtt csapathoz került. 1968-ig 234 mérkőzést játszott, és 85
gólt szerzett a Fradiban. Látványos szabadrúgásai és játéka miatt rajongtak érte
a szurkolók. Négyszeres bajnok, az UEFA-kupa jogelődjének számító VVK-kupa győztese.
Tizenkétszeres válogatott. Tizenkilenc évesen, 64-ben az olimpiai válogatott keret
tagja. 1968-ban elhagyta Magyarországot. Nem sokkal később a német Hertha BSC, majd a
skót Aberdeen, a holland Ajax Amsterdam, a német Borussia Dortmund és a belga Gent játékosa
volt. 96-ban a Fradi hívására hazatért, és egy szezon erejéig a Ferencváros edzője
lett. Az idény végén váratlanul menesztették, majd rövid ideig a Kispestnél
dolgozott. 1997 őszén a másodosztályban szereplő Dunaferr irányítását vállalta
el, és első osztályba vezette a Dunaújváros csapatát. Kihívóan bátor és őszinte,
dinamikus megnyilvánulásaival, véleményével legalább annyi hívet szerez magának,
mint ellenséget.
Dunaferr-Ferencváros 2-1
|
| SZLAZSÁNSZKY FERENC Jobb szerencsét
| Füst, por, langyos szél. Tétova fények az örök éjszakában. Fémalkatrészek
csikorognak, gázolajszag terjeng. Hétszáz méterrel vagyunk a földfelszín alatt, a kőzethőmérséklet
negyvenhat fok. A Mecsek gyomrában légkalapáccsal, csákánnyal folyik az emberpróbáló
munka. Különös látvány a harmadik évezred küszöbén. Olyan, mintha egy
rabszolgatelepre csöppentünk volna.
|
|
| | Sport Szabadidő
| MAKKI MARIE-ROSE Nikotinnal a depresszió ellen
| A csütörtöki dohányzásellenes világnapra való tekintettel sok szó esett a héten
a dohányzással kapcsolatos problémákról, illetve a magyarországi állapotokról.
Nevezetesen arról, hogy a nemdohányzók védelmére irányuló, jövő évre tervezett törvény
nehezen akar megszületni, többek között azért, mert hazánkban igen erős a dohánylobby,
nehéz e téren az áttörés. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nyugaton egyre
nehezebb helyzetbe kerülő multik mára már megvetették lábukat a keleti piacokon is.
|
| MUNKATÁRSUNKTÓL Étrendkiegészítő rákbetegek számára
| A tévénézők pár héttel ezelőtt Frei Tamás műsorában hallhattak először
nyilvánosan a búzacsíra-kivonat alapanyagú készítményről. A Hídvégi Máté biokémikus
professzor nevéhez fűződő szer daganatgátló hatása szakmai berkekben rendkívül
vitatott kérdés. Biztos tényként ugyanis egyedül az állítható róla, hogy az állatkísérletek
során csak azoknál a rákos állatoknál nem történt áttétképződés, amelyeket a
hagyományos terápiák mellett - és nem helyett! - ezzel a szerrel is kezeltek.
|
| HORVÁTH ANIKÓ A csontritkulás
| Az 1990-es évekre a csontritkulás (osteoporosis) kérdése népegészségügyi problémává
vált. Ez a betegség a változás korában lévő minden harmadik asszonyt és az idősek
többségét érinti. Az osteoporosis a leggyakoribb csontanyagcsere betegség, melynek fő
jellemzője a csonttömeg csökkenése a vázrendszerben. A betegség csigolya-,
combcsont-, csuklótörési szövődménye a lakosság 10%-át érinti. Hazánkban az
osteoporotikus betegek száma meghaladja az egymilliót.
|
| KŐSZEGI ANITA A narancsbőrről
| Napjainkban minden nevesebb kozmetikai cégnél kapható cellulitisz, vagy
elterjedtebb nevén narancsbőr elleni termékcsalád. A bőség zavarában az érintett hölgytársadalom
nagy része nem is tudja, melyik készítménytől várja a „csodát”, mindenesetre a
reklámok özöne gondoskodik arról, hogy elkezdjünk foglalkozni a gondolattal, hátha
egyszer végérvényesen eltűnnek azok a bizonyos gödröcskék...
|
| Programok
Ksk-Túraprogram
Felhívás
| | Színes
| A törvények szelleme
| Amikor Genfben 1748 novemberében megjelent terjedelmes műve, A törvények szelleme
(De l’Esprit des Lois), Charles-Louis de Secondat, La Brede és Montesquieu bárója valószínűleg
maga sem hitte, hogy a mű 250 év múlva még mindig kötelező olvasmány lesz mindazok
számára, akik politikatörténettel foglalkoznak. Azt pedig még kevésbé, hogy minden
modern demokrácia számára alapvető tétel lesz a három hatalmi ágazat - törvényhozás,
kormányzat és igazságszolgáltatás - különválasztása.
|
| India után hagymaválság Bangladesben is
Fidel Castro fizetése
Tömegsport
INNEN-ONNAN
| | Vallástörténet
| SZABÓ IBOLYA ANNA Fiatalok sötét erők igézetében
| Az elmúlt héten újabb bűntény hívta fel az európai közvélemény figyelmét
egy olyan problémára, amelyről sokaknak talán a középkor jut eszébe, ám elborzasztó
esetek sokasága bizonyítja, hogy nagyon is élő jelenségről van szó: a sátánizmusról.
A rituális ördögimádással szemben azonban a „hétköznapi sátánizmus” számos
formája az ezredvégi kultúrának is elfogadott részévé vált.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Mi is történt Jonestownban
| November 18-án múlt húsz éve, hogy több mint 900 ember együttes öngyilkosságot
követett el Guayanában. A Jim Jones vezette Népek Temploma csoport tagjai ciánnal mérgezett
narancslét ittak, az ellenállókat pedig Jones parancsára lelőtték. A halottak között
több mint 270 gyermek volt. Az évforduló kapcsán újra a figyelem középpontjába kerültek
azok a vélemények, amelyek a CIA szerepét firtatják a tragédia mögött.
|
|
| |
|