Immár két éve folyik elkeseredett vita afelől, pontosan mi is legyen a helyszíne
a második ezredforduló ünnepségeinek. A zsidók Jeruzsálembe várják a vendég- és
zarándoksereget, egészen pontosan a Szent Sír Bazilikába. A palesztinok viszont arra
hivatkoznak, hogy Krisztusnak nem a halálát és feltámadását, hanem születését
ünnepeljük 2000-ben. Ennek megfelelően helyszínként csakis a jelenleg palesztin
fennhatóság alatt lévő Betlehem jöhet szóba. A látszólag tisztán teológiai vita
mögött persze most is inkább nagypolitikával és pénzzel kapcsolatos érdekek
húzódnak meg. A betlehemi verzió szerint Palesztina, magához gyűjtve a világ
vezetőit, de facto független államként lépne föl. Pedig most még nem független,
és valószínű, hogy Izrael 2000-ben sem szándékozik magára szabadítani - persze
addig még sok minden megváltozhat…
Arafat nem jött üres kézzel: egy Istenanya-ikont adományozott a pravoszláv egyháznak
Fotó: Kommerszant
Ami pedig a zsidó fél tervezetét illeti, kritikusai attól tartanak, hogy
megvalósulása esetén Jeruzsálem Izrael fővárosaként funkcionálna, befogadván a
világ magasrangú delegációit. Ezen felül gazdasági megfontolások is sokat nyomnak a
latban: míg jelenleg másfél millió turista fordul meg évente a térségben, 2000-re
négymillió várható. A legnagyobb profitot pedig nyilván az a kegyhely „termeli
ki”, amely köré összpontosul majd az ünnepség. Máris elkezdődött a verseny a
keresztény világ vezetőiért. Oroszország megnyerése stratégiai fontosságú - ha
nem is az egész keresztény világ, de a jelentős létszámú pravoszláv egyház
szempontjából mindenképpen. Ennek jegyében 1997 februárjában Jasszer Arafat
Moszkvába utazott, és meghívta Borisz Jelcint a 2000-ben Betlehemben tartandó
ünnepségsorozatra. Az orosz elnök elfogadta a meghívást. Néhány hónappal később
pedig Jeruzsálem polgármestere, Ehud Olmert tett látogatást Jelcinnél, és átadta
neki az izraeli miniszterelnök meghívását a Jeruzsálemben megrendezendő ünnepre. Az
orosz elnök ezt is elfogadta, azt azonban még nem pontosította, hogy melyik város
mellett döntött véglegesen. „Mivel ez egyházi ünnep, az utolsó szó az egyházi
vezetőké” - vigasztalták magukat a határozatlanságban hagyott palesztinok. Hozzá
is fogtak a pátriárka „megdolgozásához” már múlt nyáron, amikor II. Alekszij
szentföldi zarándoklaton vett részt. Arafat pompázatos vendéglátásban
részesítette az ortodox vezetőt, és ajándékként átadta az orosz pravoszlávoknak a
hebroni Szentháromság-templomot, egyszersmind lezárva ezzel a gesztussal a
pravoszlávok és a külföldi orosz egyház közötti tulajdonjogi vitát.
Alekszij sem maradt adós: egy új zarándokközpont felépítését ígérte a betlehemi
orosz misszió területén. Mindez azonban mégsem jelenti azt, hogy a palesztinoknak
sikerült megnyerniük az egyházfőt. Az izraeliek ugyanis megelőzték őket. Benjamin
Netanjahu már hónapokkal azelőtt hasonló gesztussal oldotta meg a jeruzsálemi,
úgynevezett Szergijev-kert tulajdonjogi vitáját az oroszok javára. A tekintélyes
méretű park, amelyhez „mellesleg” egy kétemeletes kastély, a Szentháromság
Bazilika és további mintegy tíz épület tartozik, eredetileg a Cári Palesztin
Pravoszláv Társaság tulajdona volt egészen az októberi forradalomig. 1917 után
többen is pályáztak rá, többek között Edinborough-i Fülöp angol herceg. Izrael az
oroszoknak való átadással úgy érzi, hogy joggal számíthat hálájukra az
ezredfordulós rendezvények helyszínének kijelölésénél.
A harmadik kulcsfigura, akit a palesztinok nagyon szeretnének a saját oldalukra
állítani, nem más, mint Jurij Luzskov, Moszkva nagyhatalmú polgármestere. Neki nem is
lenne ellenére a betlehemi helyszín, hiszen többször is találkozott már az ottani
városatyával, Han Nasszerrel, sőt még adakozott is egy-két szenthely
restaurálására. Ennek ellenére nem fogja ellenezni az izraeli projektet - ugyanis ő
is szerepel abban. A történet még áprilisban kezdődött: a polgármester
Jeruzsálembe utazott Izrael 50 éves jubileumi ünnepségére. A helyiek elmondása
szerint nem emlékeznek arra, hogy bármelyik polgármestert ilyen pompával fogadták
volna. Luzskov találkozott szinte minden jelentős vezetővel, részt vett a jeruzsálemi
Moszkva tér felavatásán, ahol azt is kijelentette, hogy „ha az orosz és zsidó nép
egyesül - legyőzhetetlen lesz”. Útjának legfontosabb célja azonban az
ezredfordulós ünnepség megbeszélése volt, ahol Moszkvára várna az a megtisztelő
szerep, hogy koordinálja az orosz zarándokokat, várhatóan 200-300 ezer embert.
Ezenkívül gazdasági szempontból is jobb üzlet Moszkvának Jeruzsálem, mint Betlehem.
Igaz, az orosz Belügyminisztériumnak nem nagyon tetszik ez a közeledés, már csak
azért sem, mert Oroszország nem ismeri még el Jeruzsálemet Izrael fővárosának,
odáig azonban nem ment el a dolog, hogy korrigálják Luzskovot.
Mindezek ellenére a palesztinoknak is lehet még reményük, különösen azóta, hogy az
arabpártiként ismert Jevgenyij Primakov lett a miniszterelnök. Szerinte pedig az
Izrael-USA tengelyt Oroszország legjobban az arab világra támaszkodva tudná
ellensúlyozni. Ezért aztán Arafat, Primakov régi barátjaként, újra meghívást
kapott Moszkvába. A miniszterelnökkel való megbeszélés után a palesztin kormányfő
a pátriárkával találkozott. Természetesen minden esetben zárt ajtók mögött
zajlottak a megbeszélések - könnyen elképzelhető, hogy ezek során a „Betlehem
2000” projekt támogatásáról biztosították az arab vezetőt. Nyilvánosan még
senki sem vallott színt: ami nem is csoda, hiszen a döntéssel egyidőben Oroszország
elveszti az egyik fél bizalmát. Ezért a legvalószínűbb, hogy az utolsó pillanatig
halogatnak, igyekezve valahogy áthidalni a palesztin-izraeli ellentéteket. A
zarándokok pedig alighanem úgyis mindkét helyet meglátogatják.
(fordította Laudancsek Katalin)