Első alkalommal rendeztek Budapesten augusztus 27-e és szeptember 3-a
között zsidó nyári fesztivált. A Mazsihisz szervezésében zajló zsidó kulturális
napok az 50 éves Izrael állam tiszteletére rendezett ünnepségsorozat részét
képezték. Vadas Vera fesztiváligazgató elmondta: a zsidó kultúra és hagyomány
bemutatását célzó, rendkívül sokszínű program egyben turisztikai vonzerőt is
jelentett. A rendezvényeken 30 ezer ember fordult meg, a látogatók 40 százaléka
külföldről érkezett. A kilenc különböző helyszínen zajló egyhetes programsorozat
a legkülönfélébb bemutatókkal hívogatta a zsidó kultúra iránt érdeklődőket. A
fesztivál minden napján Kóser Kabaré várta a Vidám Színpadon a nevetni vágyókat,
és egész héten megtekinthető volt a Dohány utcai zsinagóga és a Zsidó Múzeum. A
hét nyitónapján a világhírű izraeli kántor, Dudu Fisher adott nagysikerű koncertet
a zsinagógában, majd a zsidó zenei örökség bemutatása igazi népünnepéllyé és
táncmulatsággá váló nemzetközi klezmer fesztivállal folytatódott a Budapesti
Kongresszusi Központban.
A könyv- és művészeti napok keretében a vásárlóközönség találkozhatott a
műveiket dedikáló neves írókkal is. Az ünneplésből természetesen nem maradhatott
ki a film- és színházkultúra sem. Az Örökmozgó Filmszínház főleg magyarajkú
látogatókat várt, s az Operett Színházban két este is teltházzal „kelt el” a
világsikerű musical: a Hegedűs a háztetőn. S hogy ne csak nevetni, tapsolni,
táncolni, vásárolni lehessen, azok, akik a Margitszigetre is követték az
eseményeket, ellátogathattak az izraeli gasztronómiai napokra is, ahol a Tikva
együttes húzta a talpalávalót.
A rendezvényszervezők nagy örömére rendbontás nélkül, nyugalomban zajlottak a
programok. Az egyértelmű közönségsiker bizonyította, hogy bár rétegrendezvényről
volt szó, a magyar társadalomban igény van hasonló jellegű fesztiválokra, ezért
jövő év augusztusában folytatás következik.