Belgiumban nem akármilyen versenyt láthattak a nézők. Az zuhogó esőtől felázott
ring első rajtjánál mindjárt a fél mezőny karambolban kötött ki, szerencsére
senki sem sérült meg komolyabban. Az egy órával később indított (flúgos) futam
után se javult sokat az időjárás, ezért végül heten fejezték be a futamot,
köztük - igaz utolsóként - David Coultharddal, ám Michael Schumacher nélkül.
A Grand Prix-t egyébként a két Jordanes, a remekül versenyző Damon Hill nyerte
megelőzve Ralf Schumachert és a Sauberes Jean Alesit. Igaz, az igazi érdekesség a
Schumacher-Coulthard ütközet volt, ami után mindkettő versenyző a másikat
hibáztatta.
Történt ugyanis, hogy az első helyen álló német éppen lekörözni készült a
skótot, amikor ütköztek. Schuma-cher három kerékkel bejött a bokszba, kiugrott
kocsijából, és elindult a McLaren-boksz felé, hogy megverje Coulthardot (nem
sikerült). Szerinte ugyanis a skót úgy manőverezett, hogy ő kiessen, és ezzel
csapattársa, Mika Hakkinen megőrizze első helyét a pontversenyben. Ám Coulthard és a
McLaren tagad, míg Schumacher és a Ferrari hajthatatlan.
„A verseny felvételeiről és a számítógépek adataiból egyértelműen kiderül,
hogy a skót pilóta idézte elő a balesetet” - áll a Ferrari e héten kiadott
állásfoglalásában.
- Ami nem volt normális, az az volt, amilyen hirtelen egyik pillanatról a másikra
belecsapódtam Coulthardba. Sok jó versenyt vesztettem már el pályafutásom alatt, és
minden alkalommal kezet fogtam a győztessel, a hibáimért pedig minden alkalommal
elnézést kértem - állítja Schumacher.
Az ellenfél, a McLaren csapata hajlandó megtárgyalni a történteket.
„Fenntartjuk szándékunkat, hogy - ha készség mutatkozik rá - egymás között
megtárgyaljuk a kérdést a Ferarrival” - tartalmazza a McLaren által kiadott
szerdai közlemény.
- A balesetért Coulthard a felelős, nekem nincs miért bocsánatot kérnem tőle -
nyilatkozta a német.
Az eset után egyébként Coulthard testőröket fogadott, mivel több fenyegetést kapott
az utóbbi időben.