Nawaz Sharif, Pakisztán miniszterelnöke a héten alkotmánymódosítást jelentett be
és az ország eddigi jogi rendszerét az iszlám törvényeire cserélte fel, hogy „egy
igazi iszlám jóléti államot” hozzon létre. „Bejelentem, hogy a Korán és a
Szunna (Mohamed mondásai) fogják alkotni az ország jogi rendszerét.” - mondta
Shariff. Azonban az ország radikalizálódásától tartók megnyugtatásásra
hozzáfűzte, a nem muszlim lakosság jogainak védelmére is gondja lesz. Kritikusok
szerint a lépés az országszerte növekvő nyugat-ellenesség szüleménye, ugyanis
bizonyos iszlám csoportok egyenesen arra szólították fel a kormányt, hogy szakítson
meg minden kapcsolatot az USA-val. Mások szerint az intézkedés a roszszabbodó
belpolitikai és gazdasági helyzet javítását szolgálja. Pakisztán emberi jogokra
specializálódott vezető ügyvédje szerint: „Amikor a kormányok kezéből kicsúszik
az irányítás, rendszerint kiengedik a palackból az iszlám dzsinjét. Ez azonban csak
tovább szaporítja a problémáikat”. (MTI)
Sakic feleségét is kiadják Horvátországnak
Az emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolt, Argentínában élő
Nada Sakic beleegyezett abba, hogy az argentin hatóságok döntése alapján kiadják őt
Horvátországnak - jelentette be Buenos Airesben Miguel Angel Rossi, a 72 éves Sakic
asszony ügyvédje. Nada Sakic egy az usztasák által létrehozott koncentrációs tábor
parancsnoka volt. Férjét, egy másik haláltábort vezető Dinko Sakicot már korábban
Horvátországba szállították, aki a televíziónak adott nyilatkozatában közölte:
nem bánta meg tetteit. Az argentin rendőrség júliusban vette őrizetbe Sakic asszonyt
a Buenos Airestől 260 kilométerre délre lévő Santa Teresitában, ahol mintegy fél
évszázadon keresztül élhetett háborítatlanul férjével. A Sakic-házaspár ügye
azt követően került előtérbe, hogy fél évvel ezelőtt egy televíziós
forgatócsoport megtalálta Dinko Sakicot Argentínában. A Sakic-házaspár kiadatását
- a szerbek közül kikerült áldozatokra hivatkozva - Jugoszlávia is kérte. (MTI)
Arafat Jordániában
Jasszer Arafat a hét elején Jordániában tárgyalt Hasszán herceggel, az USA-ban
levő, rákbetegséggel kezelt Husszein király utódjával. A tárgyalások fő
témáját a ciszjordániai csapatkivonások képezték, s bár Arafat elismerte, hogy az
erre vonatkozó, nem hivatalos izraeli ajánlat jelent némi előrelépést, mégis úgy
nyilatkozott: számára a helyzet még mindig homályos. A csapatkivonásra tett amerikai
javaslat szerint a kizárólagos palesztin ellenőrzés alatt álló zónát Ciszjordánia
területének újabb 13 százalékával kell bővíteni. A nem hivatalos izraeli ajánlat
szerint viszont a nyugati part további 1 százaléka kerülne palesztin fennhatóság
alá, a terület 12 százalékán pedig megoszlana az ellenőrzés. Az izraeli hadsereg
által kiürítendő terület 3 százalékát pedig zöldövezetté és természetvédelmi
területté akarják alakítani, ahol megtiltanák az építkezéseket. Arafat és
Hasszán herceg közösen bírálták az izraeli kormányt, mivel szerintük az nem
hajlandó végrehajtani a megkötött megállapodásokat. (MTI)
Előrehozott választások Ausztráliában
Előrehozták a parlamenti választásokat Ausztráliában - jelentette be vasárnapi
sajtóértekezletén John Howard miniszterelnök. A jövő májusra tervezett
választásokat az Ausztráliába is begyűrűző ázsiai válság miatt akarják előbb
megtartani. Howard részéről ez kockázatos döntés, ugyanis az ellenzéki Munkáspárt
népszerűsége jelenleg meghaladja a konzervatív kormányét. A kampány fő témája az
adórendszer tervezett átalakítása lesz. (CNN)