Augusztus utolsó napján nagy hatótávolságú rakéta csapódott be Japán
észak-keleti partjaitól, Honsu szigetétől néhány száz kilométerre a
Csendes-óceánban. Szakemberek véleménye szerint Észak-Korea figyelmeztetésnek
szánta a rakétakísérletet, amellyel arra hívta fel a figyelmet, hogy kész
felújítani négy évvel korábban befagyasztott ballisztikus fegyverprogramját,
miközben egyes feltételezések szerint az országban több mint egymillió áldozata van
már az éhínségnek.
Az új fejlesztésű kétfokozatú ballisztikus rakéta első fokozata az üzemanyag
elégetését követően Oroszország és Japán között csapódott a tengerbe. A KNDK
öt évvel ezelőtt hajtott végre hasonló rakétakísérletet, akkor még
közép-hatótávolságú rakétával, valóságossá téve a veszélyt, hogy képesek
veszélyeztetni japán területeket is. Az elmúlt kilenc hónap során amerikai
hírforrások arról számoltak be, hogy Phenjan északkeleti hegyvidéki területein
amerikai katonai műholdak mintegy 15 ezer embert figyeltek meg, akik éjjel-nappal
tevékenyen alagutakat ástak. Arra a feltételezésre, hogy a lázas észak-koreai
tevékenység célja egy nukleáris objektum létesítése lenne, felélesztve ezzel az
1993-ban leállított atomkísérleteket, az amerikai szakértők többsége
hangsúlyozza: azon kívül, hogy az észak-koreaiak ástak, minden egyéb spekuláció. A
legvalószínűbb azonban, hogy mind a rakétakísérletet, mind pedig az alagútásást
diplomáciai nyomásgyakorlásra használják.
Négy évvel ezelőtt a KNDK vállalta atomprogramja befagyasztását, amennyiben a nyugat
két atomerőművet épít fel számára, illetve pótolja a veszélyes atomerőművei
leállítása miatt kieső energiamenynyiséget. A phenjani hivatalnokok úgy látják,
hogy Washington nem tartja magát az ígéretéhez, hiszen 2003-ra működnie kellene az
összesen 4,6 milliárd dollár értékű erőműveknek, és az USA-nak csökkentenie
kellene a KNDK-val szemben bevezetett szankciókat is.
„Kim Dzsong Il észak-koreai vezető csak azért ásatja alagútjait, hogy jó
alkupozícióba kerüljön” - nyilatkozta James Linley volt szöuli és pekingi
amerikai nagykövet. Véleménye szerint Phenjan azt fogja mondani: természetesen
leállíthatjuk az építkezést, de cserébe kérjük a korlátozások csökkentését,
valamint 500 ezer tonna élelmiszert. Az elkövetkező hónapban Kim Dzsong Ilnek
feltétlenül szüksége van élelmiszerre, sürgősebben, mint bombára. A dél-koreai
hírszerzés szerint a tavalyi népszámlálás során 22 millió embert írtak össze, 2
millióval kevesebbet, mint azt várták. A hírszerzőforrások úgy vélik, hogy az
eltűntek többsége az ország belsejében kóborol élelmiszer után kutatva, vagy pedig
Kínába menekült. Mások a legroszszabbtól tartanak. Az elmúlt héten egy
Észak-Koreából viszszatért amerikai delegáció tényfeltáró jelentése szerint 900
ezer és 2 millió között van azoknak a száma, akik éhhalált haltak 1995 óta. A
küldöttség egyik tagja, Mark Kirk jogtanácsos, egyenesen középkorinak nevezte az
országban uralkodó életkörülményeket.