Rauf Denktas, a megosztott szigeten élő török közösség vezetője hétfőn azt
javasolta, hogy Cipruson teremtsék meg „két egyenlő állam” konföderációját. A
politikus Ismail Cem török külügyminiszterrel közös sajtóértekezletén azt
hangoztatta, hogy ha javaslatát elfogadják, hajlandó felújítani a tárgyalásokat,
amelyek hónapokkal ezelőtt a sziget EU-tagsága és az őszre tervezett orosz SZ-300-as
rakétaszállítások miatt szakadtak meg a Ciprusi Köztársasággal.
Denktas lehetségesnek mondta azt is, hogy elfogadja Ciprus felvételét az Európai
Unióba, ha a majdani konföderáció úgy óhajtja, és ha az EU bizonyos jogokat ad
Törökországnak még Ankara felvétele előtt. A két fél azonban közel sem egyenlő.
A szigeten élő mintegy 750 ezres lakosság 78 százaléka görög és 18 százaléka
török. A sziget északkeleti egyharmadát 1974-ben foglalta el a török hadsereg, majd
1983-ban kikiáltották az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot, amelyet azonban a mai
napig kizárólag Törökország ismert el, a világ többi része a Gláfkosz Kleridész
vezette ciprusi görög kormányzatot tartja a szigetország egyetlen törvényes
kormányának. Ez a kormány kapott meghívót - többek között Magyarországgal
együtt - az EU bővítési tárgyalásainak jelenlegi körébe is.
Mind Görögország, mind a ciprusi görög közösség visszautasította a ciprusi
törökök könföderációs javaslatát. Dimitrisz Reppas görög kormányszóvivő úgy
vélekedett: „a javaslat lényegében azt kérelmezi, hogy tegyék hivatalossá Ciprus
megosztását és megszállását”.