A svájci bankokkal kötött megállapodást követően az olasz Assicurazioni
Generali biztosító társaság - amelyet a Holocaust-áldozatok családjai más
biztosító társaságokkal együtt pereltek be tavaly az Egyesült Államokban -
szintén megegyezett a zsidó szervezetekkel, hogy 100 millió dollárt fizet a háború
óta rendezetlen biztosítási szerződésekért. A Generali példája nyomán további
négy nagy társaság is jelezte, hogy vállalja a kártérítések kifizetését.
Ennek fejében a felperesek elállnak a beterjesztett bírósági követelésektől.
D’Amato szenátor szerint az ígért összeg bőségesen fedezi majd az igényeket, s
reményét fejezte ki: a biztosító társaság igazgatótanácsa minél előbb
jóváhagyja a megállapodást. Bobby Brown, Netanjahu izraeli miniszterelnök
tanácsadója kifejtette, hogy ezt az összeget minimumként kezelik, mivel
Kelet-Európában annak idején több százezer ember kötött biztosítást a
Generalinál. Előző héten egy másik biztosítótársaság, a Zürich Insurance
egyezett bele, hogy nemzetközi bizottság bevonásával rendezi a Holocaust-áldozatok
követeléseit, és megnyitja könyveit a nyilvánosság előtt. Kedden pedig a Zsidó
Világkongresszus bejelentette, hogy további négy európai biztosító társaság
vállalta a kártérítésfizetést: a német Allianz, a francia AXA, a svájci Winterthur
és a szintén svájci Basler Biztosító. Előzetes becslések szerint egy 200-250
millió dolláros kötéskori biztosítási összegről lehet szó, mai árakon ez az
eredeti összeg tízszeresét jelentheti. A Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetségétől lapunk úgy értesült, hogy ezek a megállapodások közel 20 ezer,
1945. május 9. előtt született zsidót érintenek, de egyelőre nem tudják, hogy mikor
juthatnak hozzá a kártérítési összegekhez.
Eközben az Egyesült Államokban a náci áldozatok és örököseik nevében
több ügyvéd keresetet kíván benyújtani számos német cég ellen, amelyeknél a
második világháború alatt kényszermunkában dolgoztak zsidók. A perelt vállalatok
listáján található például az AEG, a Siemens, a Volkswagen, a BASF, a BMW és a
Hoechst cégek is. A per alapját az szolgáltatná, hogy a 7,7 millió kényszermunkára
kötelezett emberből legalább félmillióan ma is életben vannak - írja a német
Spiegel magazin.
Egy magyar kötvény sorsa
Az olasz Corrire della Sera című olasz lapban jelent meg a következő
történetet:
Egy Steiner nevű magyar zsidó szerződést kötött az Assicurazioni
Generalival 1927-ben. A Holocaust alatt családjából hatvannégyen veszítették
életüket, fia Jaakov azonban a túlélők között volt. Ő 1947-ben Budapesten elment a
Generalihoz és be akarta váltani a szerződést, mivel az okmányokat megőrizték. A
biztosító azonban azt válaszolta: kötvényét WC-papírnak használhatja. Jaakov
Steiner ma is őrzi az okmányokat jeruzsálemi lakásán. Ha Jaakov ki tudta volna venni
a pénzt az ötvenes évek elején, amikor a jeruzsálemi egyetemen tanult, élete talán
másképp alakult volna. „A többi Holocaust-menekülthöz hasonlóan ott álltam egy
fillér nélkül. Még ügyvédet sem tudtam volna felfogadni, hogy megvédje a
jogaimat.” A Steiner család Bécsből származott és ahhoz a közepes vagyonú
zsidósághoz tartozott, amely félig asszimilálva még mindig erősen kötődött saját
identitásához, amelyet a náci őrület elsöpört. Nyugodt életkörülmények között
éltek a háború kitöréséig, ám a háború után kiderült: mindent elvesztettek. Az
új kommunista kormány elvette Jaakov Steiner apjának margarin- és étolajüzemét, a
kötvény beváltása pedig nem volt lehetséges. A biztosító először arra
hivatkozott, hogy minden vagyonukat államosították, később arra, hogy a kötvény nem
fedi azt az esetet, ha valaki háború során veszti életét. Jaakov később Izraelbe
vándorolt és családot alapított. A beváltási kísérlet a jeruzsálemi Generali
fióknál sem járt sikerrel. Mit mond ma Jaakov a 100 milliós megegyezésről? „Hogy
világos legyen: elutasítom, hogy a Generali bármiféle jótékonyságot tanusítson.
Itt nem a nácizmus áldozatai számára nyújtott kegyes adományról van szó.”
(Rövidített változat, fordította K. P.)