Felfüggesztették állásából azt a rádióriportert, aki Boross Péter
kormányfő-tanácsadó igen markáns, az SZDSZ-t bíráló kijelentéséről adott
tudósítást. Békés megyében, ahol elhangzottak az ominózus mondatok, azóta is
megoszlanak a vélemények az ügy körül.
Mint ismeretes, az MDF-Nyár elnevezésű rendezvényen a felszólalók között
szerepelt Boross Péter volt miniszterelnök, Orbán Viktor kormányfő tanácsadója is,
aki elmondta: „várakozás alatt szerepelt az MDF a választásokon, háromszázalékos
eredményünket nem szabad szépíteni”. Úgy látta, hogy a pártnak és
vezetőségének egyaránt meg kell újulnia. A Szabad Demokraták Szövetségéről pedig
- a Magyar Rádió tudósítása szerint - megjegyezte: teret veszített az SZDSZ
kulturális-szellemi téren, holdudvarával együtt. Azt pedig reméli, hogy „a hazai
kulturális-szellemi életből hosszú időre eltűnik az SZDSZ”.
A vita tárgya, hogy Boross Péter azt állítja - s erről nyilatkozatot adott ki -,
ő azt mondta: reménye szerint megszűnik az SZDSZ közéleti dominanciája. A rádió
tudósítója, Cseh Éva azonban kifelejtette a „dominancia” szót. A rádió elnöke,
Hajdú István, ezért eljárást indított, és a tudósítót felfüggesztette
állásából. Cseh Éva az üggyel kapcsolatban a következőket mondta: „Nem tudom
bizonyítani tudósításom igazát, mivel nem használtam magnót.”
Az viszont említésre méltó, hogy a nagy felzúdulást kiváltó kijelentéssel
kapcsolatban az alábbi cikk jelent meg a Békés Megyei Napban: „Lapunk munkatársa
szintén jelen volt az eseményen, és megerősítheti, hogy Boross valóban tett ilyen
tartalmú kijelentést.” Hangfelvételt azonban a Békés Megyei Nap újságírója sem
készített. (Hajdú Sándor)