II. évfolyam, 35. szám, 1998. szeptember 05 Belpolitika
| DUDÁS ZSUZSANNA Sürgősségi betegellátó központot hoznak létre
Tovább marakodnak a kereszténydemokraták
Oldsmobil találkozó
Folytatódik az iskolatej-akció Budapesten
Arnold Mihály továbbra is
MSZP: folyamatosság és változás
MUNKATÁRSUNKTÓL Álaláírások és lopott útlevél
BÉKÉSCSABAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Újabb tanú Boross kijelentésére
| Felfüggesztették állásából azt a rádióriportert, aki Boross Péter
kormányfő-tanácsadó igen markáns, az SZDSZ-t bíráló kijelentéséről adott
tudósítást. Békés megyében, ahol elhangzottak az ominózus mondatok, azóta is
megoszlanak a vélemények az ügy körül.
|
| MUNKATÁRSUNKTÓL Ámokfutó tanárnő Hajdúhadházán
| Rapcsák Annamária tanítónő állítólag azért támadt késsel saját
kisiskolásaira, mert azok „pokolian roszszak voltak”. Más szemtanúk szerint
teljesen beszámíthatatlan, s ezért mindanfajta komunikációra képtelen állapotban
volt a 31 éves nő, mikor tizenéves diákjaira rontott. Magyarországon ez az első
eset, hogy pedagógus ennyire durván támadt gyermekekre.
|
| SZAKONYI DÁVID Háború és béke
Itt a papír, hol a papír...
NÉHÁNY SORBAN
Aranygyűrű és jutalomüdülés
Elkezdődött az egyházi kárpótlás
PAPP ISTVÁN Az állam a polgároké
| „Magyarországon ezidő szerint faji-nemzetiségi okokból egyik honfitársunkat sem
üldözik, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik egyes hatóságok részéről
diszkrimináció”- jelentette ki Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi
jogok országgyűlési biztosa. A biztosok szokásos, az országgyűlés emberi jogi
bizottsága előtt tartott évi beszámolóján szó esett arról is, hogy az ombudsmani
hivatalok munkatársai lehetetlen körülmények között kénytelenek dolgozni. Az
ombudsmanok a bizottsággal való együttműködésüket ígéretesnek ítélték.
|
| A kormány alá rendelt ügyészség
Hírmagyarázat
| | Életmód
| MAKKI MARIE-ROSE Oltás-jelentés
| Magyarországon évek óta zajlik a vírusos májgyulladásról és megelőzéséről
szóló kampány, ennek ellenére még mindig sokan bizonytalanok abban, hogy
szükséges-e beoltatni magukat vagy családtagjaikat. Magyarországon e téren
egyáltalán nem veszélyes a járványügyi helyzet, a kiskorúak közül pedig még
leginkább a tizenévesek tekinthetők a legveszélyeztetettebb korcsoportnak.
|
|
| | Fókusz
| GYŐRI ZSOLT, HAZAFI ZSOLT A kormány titka
| Miután a hét elején nem tisztázódott, történt-e valójában titkos,
törvénytelen adatgyűjtés fideszes politikusok és családtagjaik körül, az MSZP
elnöke levélben fordult a legfőbb ügyészhez: rendeljen el vizsgálatot az ügyben.
Horn Gyula szerint: ,,Az ügy súlya, a törvénysértés gyanúja és a közvéleményben
érzékelhető jelentős visszhang indokolja, hogy a kormánytól független ügyészség
a törvény felhatalmazása alapján végezze el a tényfeltárást, annak alapján tegye
meg a szükségessé váló jogi lépéseket, és adjon hiteles tájékoztatást a
közvéleménynek". Többen úgy vélik, a szocialisták lépését az váltotta ki,
hogy a Fidesz szándékosan nem kívánja érdemben tisztázni a kérdést.
|
| GYŐRI ZSOLT Vancsik: bizonytalan bizonyítékok
PÁLFY GYULA Korunk barlangrajzai: bilincs és mosoly
| A jelenkor társadalma nem tudna működni reklám nélkül. Az árucikkek,
szolgáltatások és életstílusok világméretű versengése hasonlóképp fémjelzi
korunkat, mint az autó, a számítógép vagy a lézersugár. A holnap történészeinek
elsőrendű kordokumentumai is talán épp a reklámok lesznek, a mind kifinomultabb
mechanizmusokkal vásárlásra és mintakövetésre csábító képkockák.
|
|
| | Gazdaság
| POGÁCSÁS PÉTER Csökkenő forintleértékelés
SZÉCHEY NOÉMI Általános adókönnyítés várható
| A kormány csütörtöki ülésén tárgyalta az új adópolitikát. Az elfogadott
adókoncepció legfontosabb eleme a várható általános adócsökkentés, amely
nagymértékű, gyermekek után járó adókedvezményt is tartalmaz. Az új adópolitikai
irányelvek, amelyek elsősorban a középréteget preferálják, csökkenteni kívánják
az élőmunka-terhet, és a közeljövőben nem vezetnek be új, vagyont terhelő adót.
|
| KOVÁCS KLÁRA Interjú Molnár László kutatásvezetővel
| Elviekben akár egy-két hónap alatt is kedvező fordulat állhat be az oroszországi
gazdasági és belpolitikai állapotban, de a reformok elmaradása esetén számolni kell
a negatív forgatókönyvvel is. Ha elakadnak a reformok, az Oroszországba irányuló
közvetett magyar export visszaesik, ami a hazai GDP növekedést akár 2
százalékponttal is visszavetheti. A pénzügyi kormányzatnak ezért mindent meg kell
tennie a külföldi befektetők bizalmának megerősítésére. A jövő évi
költségvetést pedig éppen ezért szigorúbbra kellene vagy kellett volna tervezni ?
nyilatkozta lapunknak a negatív forgatókönyv következményeit felvázolva Molnár
László, a Gazdaságkutató Intézet Rt. (GKI) kutatásvezetője.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Mesterséges csőd a Realbanknál
Időutazás a tőzsdén
Béketárgyalások szeptembertől
| Szeptemberben az Egyesült Államok és az Európai Unió illetékesei
tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megvitassák: hogyan kerülhető el a két
államszövetség eltérő törvényi szabályozásából adódó internet-kereskedelmi
háború.
|
| DEBRECZENY RÉKA Vissza a Szovjetúnióba
| A Nyugat alapvető érdeke, hogy Oroszország gazdaságilag sikeres partnere legyen,
de az 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválság tüneteihez hasonlókat produkáló
orosz gazdaság mindaddig nem számíthat nemzetközi pénzügyi segélyre, amíg nem
garantált a gazdasági reformok folytatása, és nem tisztázódik, hogy ki lesz a
valódi vezető a Kremlben. Jelcin részéről ugyanis nincs konkrét garancia.
Oroszország jelenlegi lépései visszavezetnek a Szovjetúnióba.
|
| HAJDÚ SÁNDOR Interjú Torgyán József, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszterrel
| | Háttér
| Karl Pfeifer A nápolyi érsek milliói
| Amikor 1997 májusában két kisüzem tulajdonosa a dél-olaszországi Lagonegróban
az ügyészségnél feljelentést tett, mert uzsorázsok áldozatai lettek, az ügyész
nem lepődött meg, hiszen a helyi független rádióban már egy évvel korábban
beszámolt az esetről egy bátor riporter. A vizsgálat középpontjába az ottani Banco
di Napoli elbocsátott igazgatója, Filippo Lemma és a nápolyi érsek testvére, Mario
Lucio Giordano kerültek.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az évszázad pere
| Belgiumban szerdán a legfelsőbb bíróság tárgyalássorozatot kezdett egy
korrupciós üggyel kapcsolatban, melybe több magas beosztású belga politikusnak,
többek között Willy Claes előző NATO-főtitkárnak a neve is belekerült. Az
évszázad perének is nevezett eljárás feladata lesz bizonyítani, hogy az akkori -
és mai - kormánypártok vezető képviselői tízmillió dolláros nagyságrendű
csúszópénzt fogadtak el egy olasz és francia hadiipari cégtől versenypályázatok
megnyeréséért cserébe. A felfokozott várakozással kísért per előzményeit két
haláleset - egy belga miniszter 1991-es meggyilkolása és az Augusta nevű olasz
hadiipari cég volt elnökének minapi halála foglalja keretbe.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Svájci bankok, európai biztosítók
| A svájci bankokkal kötött megállapodást követően az olasz Assicurazioni
Generali biztosító társaság - amelyet a Holocaust-áldozatok családjai más
biztosító társaságokkal együtt pereltek be tavaly az Egyesült Államokban -
szintén megegyezett a zsidó szervezetekkel, hogy 100 millió dollárt fizet a háború
óta rendezetlen biztosítási szerződésekért. A Generali példája nyomán további
négy nagy társaság is jelezte, hogy vállalja a kártérítések kifizetését.
|
| LAUDANCSEK KATALIN Kaukázusi Nagy Fal
| Moszkva közel hét éve küzd azért, hogy észak-kaukázusi tagállamait
civilizáltabbá, európaibbá, a többivel egyenrangúvá tegye. Az orosz politikusok sok
mindennel próbálkoztak: kedvező szerződéseket kötöttek, olajvezetékeket
építettek, sok milliót invesztáltak a régióba. Aztán, mikor a szép szó nem
használt, keményebb hangot ütöttek meg - következett a bombázás. A legújabb
orosz elképzelések szerint azonban - amelyeket a Kommerszant című moszkvai hetilap
ismertetett - Oroszország radikális megoldást készít elő: 1500 kilométeres falat
készül építeni déli határa mentén, hogy megszabaduljon a „kaukázusi
kolonctól”.
|
| SYABÓ IBOLYA ANNA Látszatcsúcs Moszkvában
| Az eddigi legszomorúbb szuperhatalmi csúcs; két gyenge ember fölösleges
találkozója; elnöki kacsatáncok - ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illette a
nyugati sajtó Borisz Jelcin és Bill Clinton e héten lezajlott elnöki
csúcstalálkozóját, amely szinte csak órákra terelte el a figyelmet az orosz
belpolitikai válságról. Clinton elutazását követő napon Alekszandr Lebegy
kormányzó televíziós nyilatkozatában jelezte: szükség esetén kész átvenni a
kormányfői tisztséget.
|
| VICTORIA CLARK Az egyház kivezet a nyugati útról
Lebegy: A hatalom 24 órán belül összedőlhet
| A krasznojarszki kormányzóval a Le Figaro című francia lap készített interjút,
amelyben a nyugalmazott tábornok kijelentette: a nélkülöző hadsereg hangulata
„forradalmi”.
|
|
| | Külpolitika
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Kutatják a Swissair-katasztrófa okait
| Szerda este Kanada keleti partjainál tengerbe zuhant a Swissair svájci
légitársaság egyik utasszállító repülőgépe. A repülőn tartózkodó 229 személy
közül senki sem élte túl a balesetet. A tragédia oka mindeddig ismeretlen, de
terrorcselekményre utaló bizonyítékokat egyelőre nem találtak.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Világrazzia a pedofil hálózatok ellen
| Gyermekpornó-képekkel kereskedő világméretű pedofil bűnbandát leplezett le
szerda reggel az Interpol. A Katedrális fedőnevű akció során tizennégy országban
egyidejűleg végrehajtott razziában több mint 100 ezer, kiskorút ábrázoló
pornóképet foglaltak le és számos személyt tartóztattak le.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Athén nem osztozik Cipruson
| Rauf Denktas, a megosztott szigeten élő török közösség vezetője hétfőn azt
javasolta, hogy Cipruson teremtsék meg „két egyenlő állam” konföderációját. A
politikus Ismail Cem török külügyminiszterrel közös sajtóértekezletén azt
hangoztatta, hogy ha javaslatát elfogadják, hajlandó felújítani a tárgyalásokat,
amelyek hónapokkal ezelőtt a sziget EU-tagsága és az őszre tervezett orosz SZ-300-as
rakétaszállítások miatt szakadtak meg a Ciprusi Köztársasággal.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Mordeháj felfegyverezné Kínát
NAGYÍTÓ
Szemeiket Párizsra vetik
Lázadók Kongóban
ROMA SAJTÓKÖZPONT Védett nyelv lett a cigány
| Rövidesen a védett kisebbségi és regionális nyelvek közé kerül a cigány nyelv
is a németországi Hessen tartományban - jelentette a Romnews nemzetközi roma
hírügynökség.
|
| RAMOR FRIGYES Phenjan rakétákkal zsarol
| Augusztus utolsó napján nagy hatótávolságú rakéta csapódott be Japán
észak-keleti partjaitól, Honsu szigetétől néhány száz kilométerre a
Csendes-óceánban. Szakemberek véleménye szerint Észak-Korea figyelmeztetésnek
szánta a rakétakísérletet, amellyel arra hívta fel a figyelmet, hogy kész
felújítani négy évvel korábban befagyasztott ballisztikus fegyverprogramját,
miközben egyes feltételezések szerint az országban több mint egymillió áldozata van
már az éhínségnek.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Fegyverletétel Észak-Írországban
| A legnagyobb északír katolikus terrorcsoport, az IRA maga követeli a jórészt
saját soraiból verbuválódott, „igazi IRA” néven működő, az ulsteri felekezeti
terror eddigi legborzalmasabb merényletéért felelős szakadár szervezet
feloszlatását - közölte egy IRA-szóvivő. Az „igazi IRA”, amely elveti a
rendezési folyamatot, és nem csatlakozott az IRA fegyvernyugvásához, két hete az
északír vallási erőszak három évtizedének legsúlyosabb véráldozattal járó
pokolgépes akcióját követte el Omagh városában.
|
| Merénylet az algír piacon
A HÉTEN TÖRTÉNT
Iszlám törvények Pakisztánban
| | Riport
| SZLAZSÁNSZKY FERENC A győzelemhez vezér kell
| Felkészültünk arra, hogy a Fidesz konfliktusok sorozatával igyekszik majd
gyengíteni a szocialista pártot - mondta a Heteknek adott interjúban Kósáné
Kovács Magda, az MSZP alelnöke. A politikus szerint az elmúlt héten kirobbant,
úgynevezett megfigyelési botrány is a tényleges problémák háttérbe
szorításáról szól. A fővárosi polgármester-választással kapcsolatban Kósáné
nem tartaná indokoltnak a szocialista jelölt visszalépését szabaddemokrata
vetélytársa javára.
|
| ZARA ORSOLYA Bármilyen furcsa is, mi nem vagyunk jobboldali párt
| Nincs belpolitikai hidegháború - szögezte le Balsai István, a Magyar Demokrata
Fórum parlamenti frakciójának vezetője lapunknak adott interjújában, melyben
szóbakerült a Fidesszel kötött választási szövetség jellege, Magyarország
jövőbeni politikai térképe és a sokat emlegetett megfigyelési ügy is.
|
|
| | Sport Szabadidő Színes
|