Pécsett a jelenlegi fideszes polgármester, Páva Zsolt már korábban bejelentette,
hogy nem kíván polgármester lenni még egy cikluson át. Helyére a polgári
szövetség vélhetően a jelenlegi alpolgármestert, Révész Máriát állítja, de a
fideszes Trombitás Zoltán nevét is emlegetik. A szocialisták és a szabaddemokraták
jelöltje még nem biztos, bár valószínű, hogy Toller László, az MSZP
frakcióvezető-helyettese „ringbe száll”. Debrecenben is a Fidesz-FKGP-MDF
jelöltje ismert: Kósa Lajos, a Fidesz gazdasági szakértője. Úgy tudjuk, Kecskeméten
a szocialista Bruszel László indul és a független Katona László, a polgári pártok
támogatásával. Kaposváron Szita Károly jelenlegi polgármester száll ringbe a
polgári szövetség színeiben, szocialista ellenfelének Brandtmüller Istvánt
tartják.
Szekszárdon bizonyos, hogy a már 8 éve polgármester Kocsis Imre Antal képviseli az
SZDSZ színeit, s szóbakerülő ellenfelei között emlegetik a szocialista
alpolgármestert, Csáki Bélát. A megyeszékhelyen a most leváltott BRFK-vezető, Berta
Attila neve is megjelent mint esetleges induló. A rendőrvezető igen népszerű a
városban, hisz évekig a megye sikeres kapitánya volt. A közeli Pakson Herceg József
jelenlegi polgármesterre „fenik a fogukat” a helyi pártvezetők. Herceg a Paks
Városért Egyesület által jutott el a város vezetői székéig. Legjelentősebb
ellenfelei között Bor Imrét, az SZDSZ korábbi polgármesterét tartják számon.
Veszprémben annyi bizonyos, hogy Dióssy László polgármester újra indul az SZDSZ
jelöltjeként.
Budapesten a III. kerületben az országgyűlési választásokat megnyert Csintalan
Sándor MSZP-elnökségi tag lesz Tarlós István, a polgári pártok szövetsége
jelöltjének az ellenfele. Derce Tamás Fidesz-jelölt feltehetően a Xénia-láz
Egyesület volt elnökével, Schmuk Andorral mérkőzik a IV. kerületben. A VII.
kerületben egy MDNP-tag lesz a polgári erők jelöltje, szemben Szabó Zoltán
MSZP-SZDSZ közös jelölttel. Kőbányán a polgármester György István és az
alpolgármester Andó Sándor között húzódik a polgári-szocialista választóvonal.
(Hetek)