Marokkói játékosok a győzelem után. Kiütéssel vesztettek Fotó:
MTI
A futballt gólra játszák - tartja a mondás. Ám a mostani világbajnokság két
esete rácáfolni látszik a régi fociigazságra. Az elsőben Marokkó, a másodikban
Spanyolország volt a szenvedő fél.
Az A-csoportban az észak-afrikaiak nem akármilyen bravúrt hajtottak végre: 3-0
arányban ledöngölték Skóciát, amely a továbbjutásra is esélyes lett volna. A
tizenhat közé jutást jelentő második helyet tehát Marokkó érdemelte volna. Ám
pechükre egy hatalmas bírói tévedés miatt kiesni kényszerültek. A norvégok ugyanis
a játékvezető segítségével (az utolsó percben jogtalanul megadott tizenegyessel)
2-1 arányban legyőzték a nem teljes erőbedobással küzdő Brazíliát, így övék
lett a második hely. Nem csoda, hogy a marokkóiak elégedetlenek voltak, hiszen így
sokévi munkájuk vált hiábavalóvá.
- Csalódottak vagyunk a történtek miatt. Elismeréssel kell adóznom csapatomnak a ma
nyújtott kitűnő teljesítményért, a szívem legmélyéből köszönöm minden
játékosomnak. Megmutattuk a világnak, hogy nem érdemtelenül jutottunk ki a vb-re, s
képesek vagyunk a legerősebb ellenfelekkel is méltó módon megküzdeni. A mai
találkozón nagyszerűen játszottunk, a gólok is elsőrangúak voltak, de hát a
számunkra legkedvezőtlenebb forgatókönyv valósult meg. Tényleg nagyon sajnálom a
játékosaimat, hiszen rászolgáltak volna a továbbjutásra.
A francia edzőénél még nagyobb volt a játékosok szomorúsága. Juszef Rossi, a
csapat hátvéde, aki Brazíliát okolja Norvégia győzelméért, röviden fogalmazott:
- Köszönjük, Brazília!
Habár a brazilok ezzel nem vesztettek sokat, az tény, hogy a dél-amerikaiak nem nagyon
hajtottak.
- Kisgyerekkorom óta imádtam a brazilokat. Most fordul elő velem először, hogy
másként érzek irántuk - szomorkodott a torna egyik legnagyobb felfedezettje,
Musztafa Hadzsi.
Valószínűleg még nagyobb volt a fájdalma a spanyol válogatottnak, amely szintén a
továbbjutásért küzdve ugyan nagy bravúrt hajtott végre, végül mégis búcsúra
kényszerült. Történt ugyanis, hogy 6-1-re kiütötték Bulgáriát (benne Balakovot,
Sztoicskovot stb.), ám köszönhetően annak, hogy Nigéria - amely már korábban
bebiztosította elsőségét - nyerni hagyta Paraguay-t, így erkölcsi győztesként
kiestek a spanyolok. Megdöbbentő volt a mérkőzés utolsó szakasza. Miután a
spanyolok megtudták a kiesésüket, sírva rúgták be utolsó góljaikat. Focidráma
volt a javából.
A dél-amerikaiak és az afrikaiak azonban nem sokáig ünnepelhetik továbbjutásukat,
hiszen a jövő héten Franciaország Paraguay-jal, míg Dánia Nigériával szemben áll
készen arra, hogy igazságot szolgáltasson.