Lengyel László politológus, a Pénzügykutató Rt. elnöke
- Hogyan értékeli a választások első fordulóját?
- Az MSZP eredménye a várakozásaimnak megfelelően
alakult, viszont nem számítottam arra, hogy a Fidesz ilyen jól
fog szerepelni. Ennek okait sokáig fogják még elemezni a
szakértők, én elképzelhetőnek tartom, hogy Horn Gyula gyenge
kampánya sok választót a Fidesz felé sodort. A MIÉP
eredménye viszont szomorú meglepetés számomra.
- Milyen jelentőséget tulajdonít a katolikus
püspökkari körlevélnek?
- Nem túl nagyot, nem hiszem, hogy ez az ország a
püspökökre hallgat.
- Úgy tűnik, eredményes volt a Fidesz négyéves
politizálása, amely során felszippantotta a konzervatív
pártok szavazóit...
- Ezzel kapcsolatban az a fő kérdés, hogy a Fidesz meg
tudja-e majd emészteni azt, amit lenyelt. Most befejezte a
temetői munkát, de olyan tömegeknek tett ígéreteket, amelyek
csak elkeseredésből szavaztak rá, egyébként semmi közük a
párthoz.
- Mi várható a második fordulótól?
- A MIÉP és a kisgazdák sikere talán felerősíti az
emberek veszélyérzetét, és a szocialistákra fognak szavazni.
Akárhogy is lesz, sem a jelenlegi koalíció, sem az ellenzék
nem tud stabil többséget szerezni.
- Mi a véleménye egy MSZP-Fidesz nagykoalícióról?
- Ez az egyik legreálisabb lehetőség, és a gazdaság
szereplőinek is ez az igénye. Egy Horn-Orbán kormány
viszont kísérteties lenne az ország szempontjából az
érintettek emberi és szakmai kvalitásai miatt. A
nagykoalíció létrejöttének tehát alapfeltétele Horn Gyula
leváltása, ami viszont roppant nehéz feladatnak tűnik, bár
engem örömmel töltene el. A Fidesznek is elemi érdeke a
nagykoalíció, mert a kisgazdákkal történő összefogás fél
éven belül a bukásukhoz vezetne, egyedül viszont nem
tudnának kormányozni.
- Hogyan lehet elfogadtatni a választókkal a
nagykoalíciót azok után, ahogyan a kampány során az MSZP és
a Fidesz egymáshoz viszonyult?
- Úgy, ahogy az SZDSZ csinálta négy évvel ezelőtt.
Azt fogják mondani, hogy erre kaptak megbízást a
választóktól, és azt, hogy nincs más lehetőség az ország
megmentésére.