Öngyilkosságot követett el egy külföldi származású
katolikus püspök a pakisztáni Szahivalban. Az egyházi vezető
azt követően végzett magával, hogy Mohamed próféta elleni
szentségtörés miatt a bíróság halálra ítélte
felekezetének egyik pakisztáni tagját. A 67 éves John Joseph
a központi Pandzsab tartomány egyik bírósága közelében
lőtte le magát, miután kihirdették a szintén római
katolikus Ajub Maszih ellen hozott ítéletet. A püspök egy nem
sokkal korábbi nyilatkozatában felszólította az ország
lakosait, így a kereszténység, az iszlám és a kisebbségi
vallások híveit is, hogy tiltakozzanak Pakisztán vallási
törvényei ellen, amelyek alapján elítélték az iszlámmal
szemben ellenséges kijelentéseket tevő katolikust. A
temetésén részt vevő tömeget a rendőrség könnygáz
bevetésével oszlatta szét, csakúgy, mint az iszlámot védő
törvények fenntartását követelő ellentüntetőket. (Hetek)
A Deutsche Bank is sáros
A Deutsche Bank a II. világháború alatt valóban üzletelt
a nácik által rabolt arannyal - közölte a bank múltját
vizsgáló történészbizottság. Jonathan Steinberg brit
történész az ARD német közszolgálati televízióban
elmondta, hogy a bank 600 kilogramm olyan rabolt aranyat vett
át, és fektetett be különböző ügyletekbe, amelyet a nácik
raboltak el a gettókba zárt zsidóktól. A bank egyébként
márciusban 5,6 millió márkát adományozott két zsidó
szervezetnek. Ezzel párhuzamosan egy három nagy svájci bank
által alapított segélyalap úgy döntött, hogy 60 millió
svájci frankot utal át a holocaust amerikai és nyugat-európai
túlélői számára. Ez az alap a kelet-európai túlélők
számára eddig 15 millió svájci frankot juttatott. (MTI)
Nemzetközi elismerés
Lapunk internetes kiadása felvételt nyert a „Best of
Europe” díjazottjai körébe. A nemzetközi zsüri - amely
szakmai és tartalmi szempontok alapján hozta meg döntését
- elismerésében hangsúlyozta: a Hetek elektronikus
változata „hozzájárul Európa internetbeli jelenlétének
erősítéséhez”.
Perzsa per
Bíróság elé idézték az iráni hírügynökség
vezérigazgatóját. Ferejdoun Verdinedzsad a médiatörvény
megszegése miatt áll majd a törvényszék elé. A
feljelentést egy parlamenti tisztségviselő és egy állami
konzervatív csoport tette. A teheráni főpolgármester elleni
eljárás után az iráni fundamentalista szárny ezúttal
demonstrálta erejét. (Hetek)