Néhány nappal az északír megbékélési egyezményről
tartandó május 22-i népszavazás előtt az Ír Köztársasági
Hadsereg politikai szárnya, a Sinn Fein arra számít, hogy
meghatározó szerepet kap az új belfasti kormányban.
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A Sinn Fein szavazott saját alkotmánya
megváltoztatásáról is, ezáltal lehetővé téve a párt
számára, hogy az áprilisi többoldali béketárgyalások
eredményeként létrejövő északír parlamentben részt
vehessen.
A szavazással a katolikus párt szakított az erőszakra
épülő évtizedes politikájával, és 331:19 arányban fogadta
el Garry Adams pártelnök javaslatát egy új belfasti
kormányban való részvételről. A párt 108 helyre számít a
kormányzatban, melyet egy 12 fős többpárti végrehajtó
testület fog felügyelni.
A döntés nem jelenti azt, hogy a párt elismerte volna
Észak-Írország létezésének jogát - hangsúlyozta Adams a
Sinn Fein konferenciáján. Gerry Kelly, az ír terrorszervezet
volt aktivistája, ma Sinn Fein-küldött szerint „a helyes
taktika most, hogy jelen legyünk a parlamentben”.
A népszavazás közeledtével a brit hatóságok szintén
támogatni látszanak a Sinn Fein térnyerését. Nagy-Britannia
a békefolyamat támogatásának gesztusaként feltételesen
szabadon bocsátott több köztársasági foglyot, köztük
Padraic Wilsont is, az IRA egyik vezetőjét. Gordon Brown brit
pénzügyminiszter 100 milló fontos támogatást ajánlott fel,
hogy ezzel segítsen északír vállalkozásokat, új munka- és
képzési lehetőségeket teremtve.
Más kulcsfontosságú szervezetek is, mint például az
angolpárti Unionista Párt, szintén támogatják a kiegyezést,
a Sinn Fein hozzáállása azonban döntő a békefolyamat
eredményét tekintve. Az ír és az angol kormány egyaránt
reményét fejezte ki, hogy a politikai rendezés elfogadható
lesz az északír tartomány csaknem 60 százaléknyi angolpárti
protestáns lakosságának, csakúgy, mint a szigetország római
katolikus kisebbsége számára.