A mértéktartó pénzügyi szakembereket meglepte a
politikai jobboldal előretörése a választásokon. Bár
egyértelmű, hogy a magyar gazdaság az elmúlt négy évben -
különösen a „Bokros-csomag” 1995. évi bevezetése óta
- látványos javuláson ment keresztül, egyes pártok
gazdasági programjai tele vannak olyan kódolt üzenetekkel,
amelyeket - úgy tűnik - sokan észrevettek. A nemzetközi
tőke kifinomult hallással rendelkezik.
A szakértők egyetértenek abban, hogy Magyarország 1945
után a jelentős nagyságrendű külföldi hitelek és
kölcsönök segítségével vált képessé újjáépíteni
gazdaságát - hangzott el egy közelmúltban megrendezett
országos konferencián Budapesten. A külföldi bankok
segítsége nélkül talán soha nem jöhetett volna létre az a
közel 3000 milliárdos állami vagyon, amelynek privatizációja
megkezdődött a rendszerváltás után. Tavaly a GDP közel 75
százaléka már a magánszférában képződött. Kétségtelen,
hogy a mára 17 milliárd dollárt is meghaladó külföldi
tőkebefektetések jelentősen hozzájárultak a magyar gazdaság
elmúlt években megtapasztalt nagyságrendű fejlődéséhez.
Ennek közel 8-10 százaléka a pénzügyi szférába került,
jelentős lendületet adva ezzel a pénzügyi intézményrendszer
minőségi átalakulásának.
Mégis, bizonyos politikai erők görcsösen tartanak a tisztán
profitcentrikus nemzetközi befektetőktől, sőt néha úgy
tűnik, különösen a bankoktól. Emiatt a hazai bankok
megítélése érdekesen alakult a közéletben. Az 1987-ben
„felső utasításra” létrehozott kereskedelmi bankrendszer
olyan hitel- és befektetési portfóliót örökölt, amelynek
jelentős része a rendszerváltás után kialakuló
piacgazdaság keretei között csak veszteségeket termelt. A
versenyhelyzethez nem szokott bankvezetők a régebbi érában
kialakult gyakorlatukat folytatták, a hiteldöntések sokszor
fehér asztal mellett vagy vadászat közben születtek, sok
esetben egyértelmű politikai nyomásgyakorlás eredményeként.
A bankok vezető pozíciói mindkét eddigi szabad választás
után komoly politikai alku tárgyát képezték a győztesek
között. A felelőtlen hitelezési gyakorlat következtében
felduzzadó kétes hitelportfólió eredményezte aztán az
erőteljes felzúdulást keltő, az állami költségvetésnek
több mint 320 milliárd forintjába kerülő
bankkonszolidációt. Ez - valamint több bankbotrány -
egyes politikai erők számára újabb érvanyagot jelentett a
„kapitalista métely” elleni küzdelmében. A veszteséges
követeléseiktől megtisztított bankok közül aztán egyre
több került kalapács alá. Sorra jelentkeztek a világhírű
- és hatalmas tőkeerejű - szakmai befektető
pénzintézetek, hogy részt szerezzenek a tortából. Ezt szinte
el is várták a nemzetközi multinacionális befektetők, mivel
számukra jelentős biztonságot jelent, ha az általuk jól
ismert bankok hazai érdekeltségei kezelik számlájukat. A
multik számára előfeltétel a biztonságos bankrendszer
megléte, amelyet hazai befektetők sem tőkeerő, sem
szakértelem terén nem voltak képesek létrehozni - lásd,
Innofinance, Ybl Bank stb.
Mára úgy tűnik, a hazai bankszektor nemzetközi
újrafelosztása megtörtént. Megkezdődött a küzdelem a piaci
részesedések növeléséért, versenyképes szolgáltatások
fejlesztéséért, jól fizető ügyfelekért. A bankok egymást
„alullicitálva” keresik a fizetőképes adósokat, akiknek
hitelt nyújthatnak. A hitelkamatok csökkenése egyre szélesebb
vállalkozói kör számára teszi elérhetővé a
hitelfelvételből történő fejlesztést, hiszen a kamatok
kitermelhetők. Persze a bankok most már megnézik, kinek adnak
hitelt, így az eddigi „kapcsolatok” egyre kevésbé
működnek. Befektetéseik nélkül sokkal nehezebb lenne
létrehozni a pénzügyi infrastruktúra európai színvonalú
rendszerét, amely az EU-csatlakozás fontos feltétele is.
Márpedig a befektetéshez legelőször bizalom kell, amelyet
nehéz megteremteni, de még nehezebb fenntartani. Ezért fontos
a banktulajdonos multiknak is, hogy milyen elkötelezettségű
politikai erő kap lehetőséget az ezredforduló kormányának
megalakítására. Úgy tűnik, a következő megbeszélésükön
szívesebben tennének az asztal közepére piros szekfűcsokrot,
mint egy kosár narancsot árpacipóval.