A Vatikán úgy érzi: eljött az ideje, hogy a
pápautódlás kérdéséről elkezdjen gondolkodni. A US News
& World Report című amerikai hetilap legutóbbi száma
terjedelmes elemzést közöl a soron következő
pápaválasztás forgatókönyvéről és ellentmondásairól.
II. János Pál a maga részéről már most minden tőle
telhetőt megtesz, hogy befolyásolja a következő katolikus
egyházfő személyéről döntő folyamatot, jóllehet a
Vatikán szabályzata szerint a bíborosi testület csak a pápa
halála vagy lemondása után ülhet össze szavazásra a Sixtusi
Kápolna falai mögött. Lehet, hogy a következő pápa nem II.
János Pál „klónja” lesz, ő azonban mindenképpen szíve
szerint való utódot szeretne. Ennek érdekében nemrégiben
nevezett ki bíborossá egy újabb hűséges alattvalót, a
chilei Jorge Arturo Medina Estevezt, aki ezzel a vatikáni
választótestület tagjává is vált. A pápa egyébként
büszke arra, hogy 16 kivétellel ő maga választotta ki a 111
fős bíborosi kar összes tagját.
Annyi bizonyos, hogy újításaival jól kikövezte az utat a
pápaválasztás számára. Egy 1996-os rendelete értelmében
nincs többé szükség az eddigi kétharmados többségre a
konklávéban. Thomas Reese, az America című jezsuita lap
főszerkesztője értelmezésében ez azt jelenti, hogy „ha a
pápaválasztó ülés első napján a választók többsége egy
bizonyos jelöltben leli kedvét, akkor nem kell mást tenniük,
mint körülbelül 30 szavazáson -12-13 napon - keresztül
kitartaniuk. Ezután az új rendelkezés értelmében
megváltoztathatják a szabályokat és így lehetővé válik,
hogy saját jelöltjüket válasszák meg”. A jelöltek
szabadon ígérgethetnek, hogy elnyerjék a bíborosok
támogatását: megválasztásuk esetén úgysem kérheti számon
rajtuk senki; az új pápa trónra lépését követően a maga
ura.
Egy vatikáni megfigyelő szerint a legtöbb bíboros nem mer
nyilvánosan beszélni az utódlás kérdéséről, ám „másra
sem tud gondolni”. A közönséges földi halandó nem is
hinné, mennyi mindent számításba kell venni egy ilyen fontos
döntésnél: ha például egy amerikait választanak meg, akkor
az Reese szerint azt a benyomást keltené, mintha a Wall Street,
vagy a CIA állna a szavazás mögött.
A szóba jöhető pápajelöltek esélyeit növeli, ha öregebbek
a mostaninál, hiszen a bíborosi kar nem szereti a hosszan
uralkodó pápákat. (Ez ugyan nem jelent biztosítékot, hiszen
1958-ban például egy 76 éves bíborost választottak meg azt
remélve, hogy életkoránál fogva tevékenysége csupán
átmeneti jellegű lesz, ám Angelo Giuseppe Roncalli - XXIII.
János pápa - az egyházatyák számításait
keresztülhúzva, váratlanul összehívta a második vatikáni
zsinatot).
További előnyt élveznek azon jelöltek, akik erősen
elkötelezettek az ökumenizmus ügye iránt, több nyelven
beszélnek és szenvedélyes utazók. Ennyi jellemző
tulajdonság öröklődése a lengyel származású Karol
Wojtylától még megengedhető.
A lokálpatrióta bíborosok azonban jobban szeretnének egy, a
hagyományos utat követő római utódot, akinek tevékenysége
számukra biztonságosabb és kényelmesebb. Szerintük II.
János Pál túl sok újítást hajtott végre. A Bíborosi Kar
által összeállított listán ezért feltehetően
túlnyomórészt olaszok szerepelnek majd.
Fontos az is, hogy a következő szentatya kiegyensúlyozza a
jelenlegi egyházfő gyenge pontjait. Ilyen pedig szép szerével
akad a bíborosok szerint, akik közül sokan nem is rejtik véka
alá elégedetlenségüket. Egyikük nemrégiben finom
kritikával a nők egyházi hivatalba történő
felszentelésének ellenzését említette. Ez súlyos
problémát jelent a világméretű paphiánnyal küzdő
katolikus egyháznak. Carlo Maria Martini milánói bíboros
(egyben potenciális jelölt) a pápa makacs ellenállására
reagálva megjegyezte: „Nem osztom az álláspontját, de
elfogadom, amit mond. Azonban a közlekedési stoptábla sem csak
megálljt jelenthet. Jelezheti azt is, hogy egy másik úttal
kell próbálkoznunk.”
A Notre Dame Egyetem teológus professzorának szintén örömet
szerzett, hogy kifejezhette elégedetlenségét a US News &
World Reportnak. Szerinte II. János Pál csak olyan bíborosokat
hajlandó felszentelni, akik feltétel nélkül hűségesek a
Szent Székhez és vakon elfogadják az álláspontját, illetve
tanításait. Richard McBrien professzor szerint „sok
bíborosnak nagyon nem tetszik a római Kúria tevékenysége, a
II. János Pál uralmát jellemző bürokrácia, ami úgy kezeli
őket, mintha holmi ministránsfiúk lennének.”
Egy magát megnevezni nem kívánó bíboros azt sérelmezi, hogy
noha az előző pápák alatt számos katolikus gondolkodó
bukkant fel, most úgy tűnik, a Pontifex Maximus saját maga,
egy személyben kívánja betölteni ezt a szerepet: „A jelek
szerint ő maga gondolkodik az egész katolikus egyház
helyett.”
A bizottságnak egyébként egyáltalán nem sürgős a döntés
megszületése. A választások fáradalmait és izgalmait
ugyanis - szemben az eddigi szerzetesi cellákkal - a Sixtusi
Kápolna közelében levő 150 szobás luxuskivitelű
vendégfogadóban pihenhetik ki.
János Pál azonban még nem pihen. Valami belső erő hajtja
annak ellenére, hogy eddig hatszor operálták, 1981-ben
merényletet követtek el ellene, ezenkívül Parkinson-kórban
és az alapvető mozgásokért felelős idegrendszeri
tevékenységek megbetegedésében is szenved. Karol Wojtylát
hajtja az ambíció, hogy maga vezesse át nyáját a következő
évezredbe: a millenneumi szilvesztert a Sínai-hegyen szeretné
eltölteni zsidó és muszlim vallási vezetőkkel közösen. A
hosszú távú tervek és a pápa megroppant egészségi
állapota közti ellentmondásra utalva a római North American
College rektora, Timothy M. Dolan a következő megjegyzést
tette: „Ha az Úr most elszólítaná, valószínűleg egy
mérges embert látna a küszöbén.”