Azóta, hogy egy ismeretlen hívő valamikor a II. században
a római Priscilla-katakomba falára rajzolt egy ölében
csecsemőt tartó Mária-képet, a Szent Szűz kultusza
lépésről lépésre egyre nagyobb teret hódított magának a
katolikus egyház dogmatikájában és gyakorlati vallási
életében. Bár a történelemben mindig is akadtak olyan
reformációs mozgalmak, amelyek azt hirdették, hogy a
Mária-kultusz sem elméletében, sem gyakorlatában nem
rendelkezik bibliai alapokkal, az Istenanya tisztelete, úgy
tűnik, az űrkorszakban sem hagyott alább. Sőt, egyes
vallástörténészek egyenesen azt állítják, hogy a XIX-XX.
század volt a „Szűz tiszteletének legaktívabb kora” a
katolikus egyházban: 1854-ben a szeplőtelen fogantatás, majd
1950-ben a mennybemenetel dogmáját hagyták jóvá; de nagyban
hozzájárult Mária népszerűségének növekedéséhez a
számos vélt vagy valós Mária-jelenés is.
Mária jelenései
A katolikus egyház egyik vezető mariológusa, René Laurentin
szerint csak századunkban több mint 200 jelenésről számoltak
be az egyházi források. Az egyes jelenések emlékére
felszentelt kegyhelyek évente zarándokok millióit vonzzák.
1858-ban Franciaország délnyugati részén egy Lourdes nevű
eldugott falucskában egy tizennégy éves írástudatlan
parasztlánynak jelent meg a Boldogságos Szűz, összesen
tizennyolc alkalommal. A hasonlóan istenhátamögötti portugál
faluban, Fátimában, a beszámolók szerint 1917. május 13-a
és október 13-a között hat különböző alkalommal jelent
meg Szűz Mária három kisgyermek előtt. A jelenések során
hat üzenetet adott át a pásztorgyermekeknek, amelyekben
többek között megjósolta az I. világháború közelgő
végét, a kommunizmus győzelmét majd bukását, végül
kinyilatkoztatta magát, mint a „Rózsafüzér Asszonya”, és
elrendelte, hogy építsenek kápolnát a tiszteletére.
Nagyjából hasonló körülmények között ismétlődött meg a
században a többi Mária-jelenés is: 1933-ban két belgiumi
kisvárosban (Beauraingben és Banneuxban) öt gyermek; 1970-ben
a New York melletti Bayside-ban egy háziasszony; majd 1981
nyarán a boszniai (akkor még Jugoszlávia) Medzsugorje hegyei
között hat horvát kisgyerek részesült a fentiekhez hasonló
élményben.
„Mária, mindenestől a tiéd vagyok”
Az 1962 és 1965 között tartott II. vatikáni zsinat után a
Szűz kultusza kissé alábbhagyott a katolikus egyházban. A
zsinat által szabadjára engedett ökumenizmus hatására az
egyházi hierarchia Máriával kapcsolatban viszszafogottabb
álláspontra helyezkedett. Az 1978-ban II. János Pál néven a
pápai trónra lépett krakkói püspök, Karel Woytila azonban
frontális támadást indított a Mária-kultusz tekintélyének
visszaállításáért. A jelenlegi pápa Szent Szűz iránt
tanúsított odaadását ékesszólóan fejezi ki M (Mária)
monogrammal ellátott kék-fehér címerpajzsa, amelynek
mottója: „Totus tuus sum Maria”, vagyis „Mária,
mindenestől a tiéd vagyok”.
II. János Pál, az „utazó pápa”, már szinte valamennyi
Mária-kegyhelyet végiglátogatott - legutóbb Kubában
tisztelgett a Guadeloupei Szűz Mária szobra előtt -
Fátimához azonban egészen személyes, bensőséges szálak
fűzik. Nemcsak több alkalommal látogatta meg a portugál
kegyhelyet, hanem azt is nyilvánosan a „Fátimai
Miasszonyunknak” tulajdonította, hogy a Szent Péter téren
történt gyilkossági kísérlet alkalmával 1981. május 13-án
megmenekült Mehmet Ali Agca halálos pisztolylövésétől.
Éppen akkor, amikor a merénylő rálőtt, a pápa meghajolt,
hogy elismerését fejezze ki egy kislánynak, aki a „Fátimai
Miasszonyunk” képmását viselte a nyakában. A pápa azt
gondolja, hogy ha nem hajolt volna le a gyermekhez, a merénylő
golyója fején találta volna. A gyilkossági kísérlet
ráadásul a fátimai jelenések évfordulóján, május 13-án
történt, így szinte biztosra vehető - állítja a pápa
-, hogy élete és egész pápasága közvetlenül kapcsolódik
a fátimai jelenések egyik kinyilatkoztatott titkához. A
fátimai szűz közbenjárásának tulajdonítja továbbá a
három fő gonosz: az anarchia, a marxizmus és a liberalizmus
világméretű visszaszorulását.
Magyar Mária-kultusz
A Mária-kultusz magyar fejezetének középpontjában a
„magyarok nagyasszonya” tisztelete áll. A hazai katolikus
egyház úgy véli, hogy Máriának különleges gondja van a
magyarokra. Szívén viseli nemzetünk sorsát, jövőnk
alakulását. Máriának a nemzet patrónusaként való
propagálásában sokat tett a húszas években létrejött
Regnum Marianum (Mária Királysága) mozgalom. A két
világháború között a főpapság s a laikus hívők között
egyaránt népszerű volt e vallási, nacionalista eszme, sőt a
politikai hatalom ideológiai támaszaként is felhasználta.
Az 1989-es rendszerváltás, illetve az Antall-kormány hatalomra
kerülése után a magyar Mária-kultusz újból felélénkült.
Megkezdődött a Mária-búcsúhelyek újjáépítése, egyes
politikai pártok képviselői újból Mária országáról
szónokoltak a népgyűléseken. Az állami iskolákban a
munkásmozgalmi dalok helyett Mária-énekeket tanultak a
gyerekek. A pápa magyarországi látogatásainak egyik
hangsúlyozott vallási célja volt, hogy lökést adjon a
Mária-mozgalom újjáéledésének, növekedésének.
Máriapócsi látogatása is kiemelt helyen szerepelt
programjában. Emellett azóta évről évre augusztus 20-án a
magyar katolikus egyház főpapjai - az állam vezetőinek
jelenlétében - újra felajánlják országunkat Máriának.
Vezető hazai protestáns szaktekintélyek ezzel szemben azt
hangoztatják, hogy a magyar Mária-kultusznak nincs sem
történelmi, sem bibliai alapja. A názáreti Jézus anyja
földi életében nem ismerhette az akkor még nem is létező
magyar népet; de államalapító István királyunk
állítólagos „felajánlása” is csak kései - az
ellenreformáció korába visszanyúló - legenda. Közismert
történelmi tény, hogy a reformáció Magyarországon is
radikálisan fellépett a Mária-kultusz ellen. A reformáció
hívei többek között a mohácsi csatavesztést is a
Mária-kultusznak tulajdonították, míg a jezsuita
ellenreformáció épp ellenkezőleg: a protestáns tanok
térnyerését okolta a törökök győzelméért.
A protestáns Mária-kritika
Ugyanúgy, ahogy a katolikus egyháznak vannak objektív
kritériumai a Mária-jelenések elfogadására vagy
elutasítására (a katolikus dogmákkal való megegyezés), a
protestáns egyházak számára e jelenségek megítélésében a
zsinórmértéket a Szentírás alapigazságai jelentik. A
Mária-jelenések isteni kinyilatkoztatás jellegét elutasító
protestáns kritikusok hangsúlyozzák, hogy nem a dolgok
természetfölötti eredetében kételkednek, csupán annak
„forrását” szeretnék tisztázni a Biblia alapján. A
teológusok szerint eleve gyanút keltő, hogy a
Mária-jelenések általában egy-egy Mária-dogmát voltak
hívatva kinyilatkoztatni: pl. az 1858-as lourdes-i jelenések a
csak négy évvel azelőtt elfogadott „szeplőtelen
fogantatás” tanát, amely szerint Mária már születése
pillanatában mentes volt az eredendő bűntől, mivel Jézushoz
hasonlóan ő is szeplőtelenül fogantatott. Ennek azonban
nyilvánvalóan ellentmond a Szentírás tanítása a bűn
egyetemességéről.
A „látnokok” emellett halott emberekkel is gyakran
találkoznak a Mária-jelenések során, sőt egyesek
beszélgetnek is velük, és meg is érintik őket. Ez sokban
hasonlít a halottidézés okkult praktikáihoz, amelyet a
Szentírás ugyancsak határozottan elítél - érvelnek a
protestánsok. De a „csodák” körül is bajok vannak: a
medzsugorjei látnokok például az utolsó alkalommal táncoló
napot és forgó kereszteket láttak az égben. A Biblia csodái
ezzel szemben nagyon is gyakorlatias jellegűek voltak: Jézus
minden csodája az emberi szükségek Isten dicsőségére
történő betöltésével függött össze. A protestáns
teológusok mindehhez hozzáfűzik, hogy a néhány katolikus
egyházvezető által is szélsőségesnek bélyegzett
Mária-kultusz nem ölthetett volna ilyen méreteket, ha a
katolikus dogmatika a Bibliához igazította volna Máriáról
kialakított képét. Az Írások szerint Krisztus anyja ugyanis
több gyermeknek is életet adott Jézus születése után, sőt
pünkösdkor már ott találjuk Jézus tanítványai körében.
Minthogy ő is alávetette magát a kereszténnyé válás
alaplépéseinek: a megtérésnek és újjászületésnek, minden
bizonnyal méltó helyet foglal el a mennyben. Különleges
szolgálatairól, vagy a neki járó megkülönböztetett
tiszteletről azonban mit sem tud a Biblia.