„Kína jelenti a legnagyobb veszélyt India
biztonságára” - jelentette ki George Fernandes indiai
hadügyminiszter, aki szerint Kína kémkedésre alkalmas
felszereléseket telepített a Burmához tartozó
Kókusz-szigeteken, mindössze 40 kilóméterre Indiától, a
Bengáli-öbölben.
A kínaiak arra használják a felszerelést, hogy „mindent
kifigyeljenek Indiában” - véli Fernandes. „India nem
hajlandó szembesülni a valósággal és Kína szándékait
megkérdőjelezni.” Fernandes ezzel arra utalt, hogy az indiai
kongresszus ellenzéki pártja tiltakozott a nyilatkozat ellen,
mondván az a két ország kapcsolatainak elhidegülését
eredményezheti.Az indiai hadügyminiszter azzal is megvádolta
Kínát, hogy többször is betört egy északkeleti állam,
Arunachal Pradesh határterületeire, továbbá azt állította,
hogy a kínai hadsereg képezte és szerelte fel a szomszédos
Burma haderejét, amelynek létszáma rövidesen eléri a
félmillió főt. A kínai hadiflotta, amely hamarosan a
legnagyobb lesz ebben a térségben, rövidesen kijut az
Indiai-óceánra. Ezzel megvalósulhat Peking régi álma, hogy a
térség szuperhatalmává váljon. (Hetek)