HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Törökországnak és Görögországnak amerikai közvetítői
segítséggel sem sikerült dűlőre jutniuk Ciprus
újraegyesítéséről. A boszniai háború lezárásában
döntő érdemeket szerzett Richard Holbrooke tárgyalásainak
kudarca azt jelenti, hogy a ciprusi válság továbbra is a
mediterrán térség első számú konfliktusforrása marad.
Három napon keresztül ingázott Holbrooke amerikai
különmegbízott Ciprus törökök lakta északi és görögök
lakta déli, szögesdróttal elválasztott területei között.
„Az előrelépés érdekében mind az északi, mind a déli
cipriótáknak kellene valamiféle engedményt tenni, de ezt
eddig egyik részről sem tapasztaltam” - mondta az amerikai
közvetítő, aki kijelentette: egyelőre nincsenek további
javaslatai.
Az ankarai kormány szerint a helyzet elmérgesedéséért az
Európai Unió a felelős, mivel Európa csak a görög ciprióta
kormányzatnak ajánlotta fel az unióhoz való csatlakozást. A
török ciprióták vezetője, Rauf Denktash az általa
kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaság görög
elismerését és Ciprusnak az EU-ba való felvételéről
szóló tárgyalások felfüggesztését követeli.
A több mint húsz éve tartó válságot súlyosbítja, hogy a
görög ciprióták orosz gyártmányú légvédelmi rakétákat
kívánnak telepíteni a sziget déli részére. Az ankarai
kormány - amelynek jelenleg harmincezer főnyi katonasága
állomásozik Észak-Cipruson - kijelentette, kész akár
katonai erővel is megakadályozni az S-300-as töltetek
telepítését.