Manfred Kanther belügyminiszter a héten ismertette a Német
Szövetségi Alkotmányvédő Hivatal legfrissebb jelentését.
Ezek szerint a szélsőjobboldaliak által elkövetett
bűncselekmények száma 1997-ben az elmúlt évihez képest
radikálisan, 34 százalékkal növekedett. Ez 1996-hoz
viszonyítva közel háromezerrel több bűnesetet jelent,
amelyek közül a - jobbára külföldiek ellen elkövetett -
erőszakos cselekmények száma 790 volt. Az Alkotmányvédő
Hivatal közlése szerint tovább nőtt az ilyen csoportosulások
taglétszáma is.
A német és az európai közvéleményt egyaránt sokkoló
szász-anhalti választások hívták fel a figyelmet
Németországban a szociológusok által már korábban is
jelzett, ám mindeddig túlságosan komolyan nem vett, erősödő
szélsőjobboldali előretörésre. Ennek egyik oka alighanem az,
hogy - szemben Ausztriával, Franciaországgal és Dániával
- a német szélsőjobb mindeddig nem tudott szervezett
politikai erőként fellépni. Ha bizonyos képviselői, mint
például a Republikánusok vagy a Magdeburgban parlamenti
helyeket szerzett Német Népunió (DVU) be is jutottak egyes
tartományi parlamentekbe, a hozzájuk fűzött választói
reményeket nemigen tudták betölteni. Különösen az utóbbi
párt esetében fordult elő, hogy a politikai élet színterét
olykor hangos botrányok közepette voltak kénytelenek elhagyni.
Ez utóbbi nem is meglepő, hiszen az elsősorban a külföldiek
ellen irányuló gyűlölködésen és hangulatkeltésen,
valamint a náci múlt iránt érzett nosztalgián túl
használható pártprogrammal jobbára nem rendelkeznek. Ennek
abszurditása alighanem a magdeburgi törvényhozásban is meg
fog mutatkozni, hiszen a tartományban a külföldiek aránya
még az öt százalékot is alig éri el. Éppen ezért a
pártnak nem kis szélsőjobbos retorikai bravúrra lesz
szüksége, ha a huszonöt százalékos munkanélküliséget
kizárólag az ő nyakukba kívánja majd varrni.
Megfigyelők szerint a német szélsőjobb egy további
hiányossága, hogy a meglehetősen széttöredezett mozgalom nem
rendelkezik egy olyan vezérrel, aki a különböző
csoportosulásokat megfelelően integrálni tudná. E nélkül
pedig egy szélsőjobboldali párt hosszú távon aligha lehet
sikeres. Egyébként ez utóbbi két feltétel - vagyis egy
használható program és egy alkalmas vezető - beteljesedése
esetén szeptemberre a szélsőjobb a keleti tartományokban -
nem kis önbizalommal - 30 százalék körüli eredményt
jósol magának.
Az utóbbi időkben azonban a nácizmus ideológiai
szemétdombján újabb trónkövetelők is felbukkanni
látszanak. A Német Nemzeti Demokrata Pártot (NDP) alig két
évvel ezelőtt még a szó szoros értelmében a kihalás
veszélye fenyegette, hiszen az idősödő öregurak kissé
szektás társasága kezdett lassanként fogyogatni. Amikor
végül a hatvanas évek politikai sikereinek felidézésén és
a holocaust-tagadáson kívül komolyabb szellemi
teljesítményre már nemigen képes párt vezetőjét is
börtönbe csukták, a szervezetnek végleg bealkonyulni
látszott. Ám a várakozásokkal ellentétben ezt az incidenst
követő vezetőváltás meglepően új színt hozott a pártba.
Ma az NDP Németország legfiatalabb pártjának számít. Csak
az elmúlt évben 1600 új taggal gyarapodott a szervezet, s ezek
70 százaléka még nem töltötte be a harmincadik életévét.
A párt vezetőségének minden harmadik tagja szintén
huszonéves. A siker titka kétségtelenül az ifjúsági csoport
és vezetője aktivitásában keresendő. A tavalyi év
márciusában már az internetet is igénybe véve sikerült
megszervezniük a hatvanas évek óta a legnagyobb neonáci
felvonulást. „Legyetek fegyelmezettek! A lakosság bizalmának
megnyeréséhez tiszta és korrekt fellépés szükséges.
Rendezvényeinken szigorú alkoholtilalom van” - olvasható a
párt egyik köriratában. Az egyre inkább egy szélsőjobbos
gyűjtőpárt szerepét betöltő NDP középre igyekvő
stratégiája szerint „először jön a harc a fejekért,
azután a harc az utcáért és végül a harc a
választókért”. Az utcáért vívott harcban a legnagyobb
szövetségesnek azonban továbbra is a bőrfejűek számítanak,
természetesen amennyiben képesek „politikai katonákként
gondolkodni és cselekedni”.
A legnagyobb sikert ugyanakkor a párt kétségtelenül keleten
könyvelheti el, ahonnan a tagság immár egyharmada származik.
A szervezetnek Szászországban például négy éve még 100
tagja volt, ma 1200. A vérfrissítés forrása itt is
elsősorban az ifjúság, akiket a szerény szociális
kilátások és a fiatalok körében elképesztő mértékű
munkanélküliség tesznek fogékonnyá a szélsőjobb által
propagált eszmékre. Ezek között is meghatározó a
közelmúlt árnyait idéző tőkés- és
kapitalista-ellenesség, az euro elutasítása, az egykori nácik
és a régi káderek által egyaránt magasztalt
közösségeszmény, valamint mindezek cementje: a gyűlölet. A
posztkommunista NDK groteszk jelensége egyébként az is, hogy
helyenként komoly együttműködés áll fenn a szélsőjobbos
NDP és az egykori kommunisták utódpártjának számító PDS
között. „Elvégre mi is utáljuk a nagytőkét” - mondta
nemrégiben Jürgen Schön, a drezdai NDP egyik vezetője, a
valamikori NDK-s „kiszes”-ből neonácivá avanzsált
„német szocialista”.
A párt népszerűsége keleten azonban különösen a
tizenévesek körében meglepő és elgondolkodtató. A drezdai
kultuszminisztérium egyik felmérése szerint a 14-18 évesek
közel tíz százaléka adná a szavazatát az NDP-re. A
szociológusok és társadalomtudósok egyaránt felhívják a
figyelmet: sajnos a fiatalok egyre nagyobb körében
észlelhető, hogy a gyűlölet és a külföldi-ellenesség már
nemcsak politikai meggyőződés, hanem életstílus is egyben.
Elszomorító jelenség továbbá az is, hogy a berlini zsidók
deportálásának emléket állító emlékmű előtt - a
gyakori rongálások miatt - december óta huszonnégy órás
őrséget kellett felállítani.
Az NDP egyébként még távol áll attól, hogy a német
szélsőjobb szervezett politikai erejeként tudjon fellépni.
Bár az Alkotmányvédő Hivatal elnökének véleménye szerint
mindez csak pénz és egy alkalmas vezető kérdése. A mozgalom
jövője szempontjából ugyanakkor megfontolandó Gerhard
Schröder, az SPD kancellárjelöltjének véleménye, aki
szerint az euro jövőre esedékes bevezetése alighanem olajat
fog önteni a tűzre, és a német szélsőjobb számára
további támogatókat és további potenciális szavazókat
jelenthet.
A külső megfigyelő pedig legfeljebb szomorkodhat azon, hogy az
ezredforduló felé közeledő Németországban egy újabb
generáció képviselői keresik a levitézlett náci birodalom
ideológiai romjain lelki-szellemi identitásuk alapjait, s
hamarosan arra is készen lesznek, hogy a régiek kezéből
végleg átvegyék a stafétabotot.