Április elején a Newsweek című amerikai lap néhány
tudósítója meghívást kapott a burmai kormánytól, hogy más
újságírók és diplomaták kíséretében helikoptertúrát
tegyen a hírhedt Arany-háromszögben, ahol nemrég még a
hadsereg sem szívesen járt. A Burma, Thaiföld és Laosz
találkozásánál fekvő gazdag ópiumtermő vidék a világ
egyik legnagyobb heroinforrása.
Kábítószerégetés. „Elég” Fotó: MTI
Valóságos kémtörténetnek is beillik, ahogyan Lo Hszing
Hant követik az ügynökök. A saját szállodájában is jelen
levő emberek védelmezik az egykori hadurat, aki valamikor a
burmai kábítószer-kereskedelem királya volt. Rangoonban, az
Orwellt idéző katonai kormányzat által vezetett városban
mindenkit figyelnek, aki fontos, de senkinek sem könnyű hiteles
információhoz jutni egy olyan jó kapcsolatokkal rendelkező
emberről, mint Lo, akivel 1989-ben politikai egyezséget
kötöttek a burmai tábornokok. Lo akkor meggyőzte a
Kokang-hegyek törzsi vezetőit, hogy vonuljanak ki a Burmai
Kommunista Párt mögül, lehetetlenné téve ezzel a militáns
hatalmat fenyegető legnagyobb erő összefogását. Békét
biztosítottak cserébe a zaklatások megszüntetéséért, és
jelentős állami kedvezményekért a fa-, arany- és
drágakő-kereskedelemben.
Fausti egyezség
A katonai junta számára azonban ez fausti egyezségnek
bizonyult: bár a hátországnak békét jelentett, a
drogkereskedelemből befolyó pénzek árnyéka továbbra is ott
lebeg Rangoon fölött. Ahogyan békesség jött az ópiumot adó
Arany-háromszög harcmezőire, a mákmezők soha nem látott
virágzásnak indultak, és a várható termés megduplázódott.
Az ópiumkereskedelemből származó bevételek elkezdtek
beáramlani az ingatlanüzletbe éppúgy, mint az útépítő
vállalkozásokba, kikötőkbe, vidámparkokba. Egy márciusi
amerikai jelentés szerint Burma nemcsak a világ első számú
heroinszállítója, de szisztematikusan támogatja a
pénzmosást is, így az ország egyelőre hiába küzd a
megbélyegző jellegű „drogállam” címke ellen.
A Wa, Kokang és Kachin törzsek ópiumszállítással
foglalkozó vezetői esküdöznek, hogy készek „becsületes
üzletemberekké” válni és nyomást gyakorolni falvaik
lakosaira, hogy az ópium helyett álljanak át a gumi-, tea- és
mangótermelésre. Mindannyian lelkes résztvevői a junta
kampányának, amelynek célja Burma ópiummentessé tétele
2000-re. Az persze kérdés, mennyi ebből a színjátszás és
mennyi az igazság. „Ha ilyen komolyan gondolják, miért nem
tartóztatják le a drogkereskedő hadurakat?” - kérdezi az
egyik látogató.
A választ Rangoonban lehet megtalálni. Az idegengyűlölő
junta félrekezelte az ázsiai pénzügyi válságot, és
„hibernálta magát”. Decemberben Burma lezárta határait a
kereskedelem előtt, azt remélve, hogy ezzel megállíthatja a
pénzromlást. A várt eredmény helyett azonban hiperinfláció
következett be, a külföldi befektetők elhagyják az
országot, így a burmai gazdaság egyetlen növekedő területe
az ópiumtermesztés maradt. Félő, ha így folytatódik, akkor
a kormány egyetlen támasza továbbra is az
ópiumkereskedelemből befolyó pénz lesz.
Húzóágazat
Burma gazdaságának hagyományosan fontos jövedelemforrása az
Arany-háromszögbeli gazdálkodás. Az ópiumot a Kínából
dél felé húzódó hegyi törzsek hozták Burmába, majd
később a brit kormányzók is támogatták a jövedelmüket
kiegészítő ópiumbarlangokat. Az 1948-ban függetlenné vált
Burma északi területein a visszavonuló kínai nacionalisták
csapatai elsőként vetettek ki adót a hegyi törzsekre,
hadseregük finanszírozására.
Lo Hszing Han ekkoriban szakaszparancsnok volt, és a burmai
kormány engedélyével védelmezte a Kokang-hegyek
drogkaravánjait. Egy-egy karaván hat teherautója egyenként
mintegy 32 tonna ópiumot szállított a Kokang hegyekből a
thaiföldi határhoz, ahol cserébe készpénzt és aranyrudakat
kaptak - innen az Arany-háromszög elnevezés. Lo hamarosan
példává vált az Arany-háromszög hadurai számára, akik
védelmi pénzeket kezdtek szedni magánhadseregeik
fenntartására. A hetvenes évek elejére Lo már az
ópiumkereskedelem királya volt. Amikor a kormány visszavonta
kereskedelmi engedélyét, gerillahadsereget szervezett, és
körözött katonaszökevény lett. 1973-ban figyelemre méltó
ajánlatot tett az amerikai kormánynak: felhagy az
ópiumkereskedelemmel, ha a Kokang törzs többmilliós
támogatást kap. Lót hamarosan tőrbe csalták egy dzsungelbeli
találkozón, ahova az egyezség megkötésére hívták.
Államellenes lázadásért és a „szocialista gazdasági
törvény” megsértéséért börtönbe zárták, ám az
összeomlás szélén álló rezsimet az ópiumnál jobban
aggasztotta az a 25 ezres felkelő sereg, amely a vidék nagy
részét elfoglalta. Így aztán Lo hamarosan szabadlábra
került azzal az ígérettel, hogy a kommunista párt
megosztásán fog munkálkodni. Majdnem egy évtized kellett
hozzá, de végül sikerült rávennie régi riválisát és
követőit, hogy kihátráljanak a párt mögül, megtörve ezzel
a felkelés erejét. Lo ma már gazdag üzletemberként jelenik
meg, aki 1989-ben megalapította az Asia World konglomerátumot,
amely gyors fejlődéssel évi egymillió dolláros profitot
hozó vállalkozássá nőtt. Lo Hszing Hannal nem sokan mernek
ujjat húzni, hiszen mindenki tisztában van a jelenlegi
kormánynak tett szolgálataival. Az Asia World a külföldi
befektetők szemében is a legtekintélyesebb partnernek
számít.
Ló-drog
Lo Hsing Han nem az egyetlen visszavonult ópiumkirály, akinek
napjai békességben telnek. A rangooni kormány mindig hajlandó
megbocsátani azoknak, akik készek visszatérni a legális
útra. Az ópiumkereskedő hadurakkal való megegyezés hozhat
ugyan békességet Burmában, ám soha nem lesz a gazdasági
fellendülés vagy a tiszta országkép forrása, amire a katonai
junta olyan nagyon vágyik. Legalábbis addig nem, amíg a
drogfogyasztás olyan mélyen áthatja a burmai társadalmat,
mint jelenleg. Van olyan település, ahol a jórészt
férfiakból álló lakosság 70 százaléka drogfüggő.
Az ópium az észak-burmai hegyi törzsek életének része volt
már jóval a misszionáriusok érkezése előtt. Esküvők és
egyéb ünnepségek rituális szereplője az ópium, a mindent
gyógyító szer, ami olyan olcsó, hogy sok termelője és
szállítója válik fogyasztóvá.
A hegyi törzsek falvaiban gyakran „rehabilitációs
fesztiválokat” tartanak a függőségbe került
ópiumszállítók számára. Nemegyszer a törzsfő
fegyvercsöve előtt sorakoztatják fel a megtévedteket, akik
négynapos kúra keretében egyre csökkenő adagokban kapnak
ópiumos vizet. A komolyabb függőségben levőknek ez a kúra
az életébe is kerülhet. Más helyeken ketrecbe vagy földbe
vájt gödrökbe zárják a jó útra térítendőket. A
legegyedibb mégis a „vízterápia”, amikor napi négy
órára folyó mellé ásott üregbe eresztik őket, és kanalat
adnak a kezükbe, hogy azzal meregessék ki maguk alól a
beszivárgó vizet. Akár így, akár úgy, az bizonyos, hogy a
terápiára nagy szükség van, hiszen Burmában elképesztően
olcsó és könynyen elérhető az ópiumból szintetikus úton
nyert heroin, és ez sokaknak jelent ellenállhatatlan
kísértést.
Az egész ópiumháromszög lassú átalakuláson megy
keresztül, ahogy a kereskedők felismerik: a heroin napja
leáldozóban van. Az igazi nagy üzletet ma egyre
határozottabban a metamfetamin jelenti. A Wa törzs már
1995-ben átállt az új szerre, amit sokkal könnyebb
előállítani, és kétszer-háromszor nagyobb profitot hoz. Kis
tablettáik az elmúlt hónapokban megjelentek Japánban,
Malajziában, és kisebb mennyiségben Vietnamban is.
Az új szer elsősorban annak köszönheti egyre nagyobb
népszerűségét, hogy ellentétben az ópiumszármazékokkal,
serkentő hatású. Először a kis fizetésű, másodállásban
dolgozó munkások kaptak rá a Ya Bára, vagy „őrült
drogra”, majd a sofőröktől a diákokig mindenki.
Thaiföldön „ló-drognak” hívják, mivel egyetlen adag is
felér egy lórugással. Kilenc órán át tartó hatása alatt
az ember képes megállás nélkül dolgozni, nem érezve a
fáradtságot. Hatását tekintve nem csoda, hogy éppen azokban
a társadalmakban terjed legjobban, amelyek gyors urbanizáción
mennek át, és nagy piacot jelentenek a munkaenergiát irreális
módon megnövelő drog számára. Ma ebbe a kategóriába esik
szinte a teljes ázsiai földrész.