Néhány éve már létezik egy kis- és
középvállalkozások számára kialakított támogatási
konstrukció, kihasználtsága mégis meglehetősen alacsonynak
mondható, pedig az ipari minisztérium által meghirdetett
program ezen vállalkozások versenyképességének javulását,
beszállítói kapcsolatainak bővülését hivatott szolgálni.
A pályázat fő célja a nemzetközi téren is versenyképes
árualapok létrehozása, tehát elsősorban az eladandó
termékek fejlesztése. A pályázati kiírás szerint a
támogatás jelenleg olyan beruházáshoz igényelhető, amely
technológia, illetve idegenforgalmi szálláshelyek
fejlesztését célozza. Emellett új termékek gyártását,
vagy régi, de keresett termékek gyártásának
kapacitásbővítését szolgálja. A támogatásra az a
legalább egy éve működő belföldi egyéni vállalkozó vagy
társas vállalkozás pályázhat, amely foglalkoztatottjainak
száma nem haladja meg a 250 főt, nettó árbevétele a 4
milliárd forintot, és tulajdonosai között egyetlen ennél
nagyobb vállalkozásnak sincs 25 százalékot meghaladó
részesedése.
A hitelért azok folyamodhatnak, akiknek a konstrukcióban részt
vevő kereskedelmi bankok valamelyikével sikerült a
hitelfelvételről megállapodniuk. A bank kamata nem haladhatja
meg a jegybanki alapkamat mértékét. A kamattámogatás
mértéke célonként és lejárati évenként különböző, 20
százaléktól 70 százalékig terjed. A részletesebb
feltételekről érdeklődni lehet az Ipari, Kereskedelmi és
Idegenforgalmi Minisztérium vállalkozásfejlesztési
főosztályán, illetve információhoz lehet jutni a
minisztérium internet-oldalán ()
keresztül is.