Erősödik idén a tavaly kibontakozott konjunktúra, a GDP
növekedése eléri a 4-5 százalékot - jelentette a
Pénzügykutató Rt. Az idei évre a hazai fogyasztás 4
százalékos, a beruházások 11-12 százalékos, az ipari
termelés 10 százalékos és a mezőgazdasági termelés 2
százalékos növekedését jelzi tanulmánykötetében a
kutatóintézet.
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A kutatók szerint a gazdaság növekedésének alapja
1998-ban kiszélesedik: míg az elmúlt évben a növekedés
motorja elsősorban az export volt, addig idén jelentős
szerephez juthat a belső fogyasztás bővülése is. A jelentés
a negatívumok között említi az infláció csökkenésének
lassulását. A Pénzügykutató Rt. átlagosan 15,5 százalékos
inflációt prognosztizál az 1998-as évre.
A részvénytársaság egyébként megváltoztatta éves
jelentéseinek sorozatcímét. Eddig ugyanis a gazdasági
elemzések címe „Jelentések az alagútból” volt, ezentúl
pedig „Pillantás a hídról” lesz. Ez is mutatja, hogy
pozitív irányba módosult a kutatóintézetnek a magyar
gazdaság helyzetéről alkotott véleménye. Ezt a
meggyőződést erősítette Lengyel László
elnök-vezérigazgató is, amikor azt mondta, hogy tavaly
lezárult a piacgazdaságba való átmenet legnehezebb szakasza,
és lehetőség nyílt a gazdaság konszolidációjára. Lengyel
szerint a parlamenti választások kimenetele nem gyakorol majd
jelentős hatást a gazdasági folyamatokra.