Továbbra sincs egyezség arról, hogy az Üröm-Csókavár
köfejtőben kinek kell hatástalanítani az oda közel harminc
éve lerakott gáztisztító masszát. A legpesszimistább
szakértői vélemények szerint ez a környezetszennyezés
veszélyezteti a budai gyógyfürdők vizét, mivel cianid
kerülhet a vízbe.
Kovács Árpád, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési
Minisztérium (KTM) helyettes államtitkára az ügyben tartott
sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tárca két
változatot is kidolgozott a szennyeződés felszámolására. Az
úgynevezett A-változat azt feltételezi, hogy a Fővárosi
Gázművek Rt. (Főgáz) végrehajtja az elsőfokon született
környezetvédelmi határozatot, miszerint a cég a
„felelős” a masszáért. Ebben az esetben a KTM
intézkedési tervének legfontosabb pontja a Főgáz
kármentesítésének folyamatos műszaki és hatósági
ellenőrzése, valamint az észak-budai termál karsztrendszer
veszélyeztetését feltáró tanulmány készítése. Amennyiben
a Főgáz nem ezt teszi, akkor a B-változat értelmében a KTM
lép közbe, de a felszámolás költségét a gázművekre
terheli. A gázmasszát 1999. december 31-ig kell eltávolítani.
A teljes kárelhárítás költsége becslések szerint leglább
2-2,5 milliárd forint - fejtette ki Kovács Árpád.
Bátyi Béla, Főgáz ellátási igazgatója a Heteknek elmondta
a jogelődjük, az Óbudai Gázművek 1962-ben teljesen
szabályosan helyezte ide a hulladékot, igaz akkor még senki
sem tudta, hogy ez az anyag veszélyes is lehet. A hulladék
1992-ben „minősült” veszélyes hulladékká. „Soha nem
vitattuk, hogy mi raktuk le azt az anyagot, de nem mi tároljuk.
Tárolásról azért nem lehet beszélni, mert 1976-tól
betiltották a további lerakást, és eljöttünk arról a
területről. Ha valaki azt mondja nekünk 1967-ben, amikor
jogszerűen jártunk el, hogy ez veszélyes hulladék, akkor mi
egy grammot se raktunk volna le - érvel az igazgató,
hozzátéve -: nem a mi tulajdonunk a massza, sem a telek.” A
megoldás az lenne, ha a hulladékot egy hermetikusan zárt
tárolóban helyeznék el a kőfejtő másik részén.