Az elmúlt hetekben két politikus lakásánál bomba robbant
Budapesten. Vidéken pedig verekedésektől és betörésektől
idén sem volt mentes a kampány. Zászlógyújtások,
ablakbetörések, plakáttépések jellemezték az egymásnak
feszülő indulatokat.
Egy összefirkált plakát. „Enyhe atrocitás” Fotó: Somorjai László
Fertődön nyolc napon belüli sérülést szenvedett egy
szakács, mert el akarta távolítani a MIÉP szlogenjét az
étterme előtti járdáról. Az életpárti aktivisták éppen
akkor értek a vendéglő elé, amikor a szakács pártjuk
feliratát próbálta felmosni a kövezetről. A művelet
felfüggesztését tárgyalásos úton nem sikerült
kieszközölniük, ezért más utat választottak: megverték a
szakácsot. A helyben hagyott sértett nem hagyta helyben a
dolgot, feljelentést tett a rendőrségen. Győrött az MSZP
irodájának ablakát zúzta be ismeretlen tettes, ráadásként
pedig felgyújtotta a párt hétméteres vászon transzparensét.
A párt megyei elnöke szerint a vandál cselekmények okozta
„politikai kár” nagyobb, mint az anyagi veszteség.
Szécsényben sörösüveggel vették célba a kisgazdák
kampányfőnökét, miközben választási beszédét tartotta. A
célzott dobás szerencsére nem talált, de a megrémisztett
szónok futásnak eredt. Ellenszenvező hallgatói pedig
utánairamodtak. A politikust végül ismerősei mentették meg a
lincseléstől. A kárvallott pártok sorából az MDF sem maradt
ki: pécsi irodájába törtek be. Az anyagi kár jelentős.
Békéscsabán az SZDSZ főhadiszállását látogatták meg
hívatlan vendégek. Betörték az ajtókat, szétdobálták a
berendezést, és fénymásoló festékkel telespriccelték a
falakat. A szabaddemokratákéval közvetlen szomszédos
Fidesz-irodát egy karcolás sem érte. Ugyancsak Békéscsabán
az SZDSZ egyedi faállványainak 40-45 százalékát ismeretlenek
szétverték. Mátészalkán Torgyán József kortesei és a vele
egy időben gyűlést tartó Csurka István hívei között
kirobbanni készülő verekedést a kisgazda elnökre vigyázó
kormányőrök akadályozták meg.