A család értékeinek védelme és megújítása várhatóan
olyan témája lesz a választási kampánynak, amely joggal
kelti fel a társadalom érdeklődését. A kilencvenes években
különösen a fiatalok körében a rendezett polgári család
iránti vágy megerősödött, annak ellenére, hogy a
közismerten egyik legbonyolultabb problémának, a család
válságának megoldását a rendszerváltás után sem tudta
elvégezni a magyar társadalom. Sőt, ahhoz hozzákezdeni sem
volt képes. A család társadalmi szerepével, céljaival
kapcsolatos magyar politikai elképzelések számos szempontot
figyelmen kívül hagynak, többnyire gazdasági jellegű
intézkedésektől várják a javulást. A család válsága és
megújításának feladata a gazdaságilag is erős nyugati
világnak szintén egyik akut kérdése, ami azt jelzi, hogy a
család felbomlásának szinte már hagyományos okai mellé
újak is társultak, amelyeket idehaza is figyelembe kell venni a
család intézményének megmentését célzó politikai program
elkészítésekor. A jelenlegi kormány politikáját valóban
nem lehet családbarátnak nevezni, az alacsony jövedelmek, a
magas adóterhek, a közüzemi díjak hatalmas nyomás és
feszültség alá helyezik a magyar családokat, ami számos
esetben váláshoz vezető személyes konfliktusokat gerjeszt a
házastársak között. Ez a folyamat azonban régi keletű, az
elmúlt három évtizedben a gazdasági okok jelentős szerepet
játszottak a válások növekedésében, valamint abban, hogy a
család alapjául szolgáló házasságkötések száma ez idő
alatt a felére csökkent. A szociális-liberális kormány azt
hangoztatja, hogy a tartós gazdasági növekedés számára
megteremtette a feltételeket, ami a jövőben a családok
helyzetének javulásához is vezethet. A magyar család
megmentése, megújítása azonban komplex feladat, melyben a
gazdasági mellett számos más, etikai, emberi, kulturális
szempont is jelentős szerepet játszik. A demokráciában a
politikától a család működéséhez szükséges gazdasági
környezet megteremtését várhatja el a társadalom. A család
megújulásában azonban a polgároknak, egyházaknak és a civil
szféra más társadalmi szervezeteinek kell a fő szerepet
betölteniük. Az állam nem írhat elő családi modellt,
életstílust a polgárok számára, az állami beavatkozás a
család krízisét mélyítette el mind ez idáig.
Állami családok
A tradicionális típusú családot először is az ipari
forradalom rázta meg, amely radikális változást hozott a
hagyományos női és férfi szerepekben. Az otthon és a
munkahely különvált egymástól, a férjet a munkahely és a
munkaidő elválasztotta feleségétől és családjától,
melynek következtében a férfi szerepköre jelentősen
módosult. Főleg a család megélhetését biztosító
jövedelem megszerzése lett a fő feladata. Az otthon
vezetését, ellátását és védelmét a családi ház falai
közé szorult feleség vette kezébe. A férj és a feleség
közötti munkaközösség megszűnése kölcsönösen
elidegenítette a házastársakat egymástól, ami először nem
annyira a válásokban, mint inkább frusztráltságban,
depresszióban és egyéb családi konfliktusban mutatkozott meg.
A férjek energiájának és idejének java részét a
munkafeladatok elvégzése kötötte le, mert csak így tudták a
megélhetést biztosítani a lecsúszással szemben a
családjuknak. Különösen azoknak a középosztályhoz tartozó
férjeknek jelentett ez szinte kötelező feladatot, akik a
családtagok ellátásának magasabb színvonalára
koncentráltak. Ez is szerepet játszott abban, hogy a
születési arány a középosztályban jóval kisebb lett, mint
a szegényebb rétegekben.
A Horthy-éra idején a politikai elitben komoly aggodalmat
váltott ki a népesség ilyen alakulása. Igyekeztek a
középparasztságot, a középosztályt több gyermek
vállalására ösztönözni, míg a szegényebb társadalmi
réteg szaporulatát viszszafogni. Horthy Miklós szerint a
magyarság szaporodása „nem halad a kívánatos irányba”. A
magyar családdal kapcsolatos koncepciójának központi eleme a
középosztálybeli családok szaporodásának ösztönzése,
amely által a magyarság jövőjét, a kisebbségekkel és az
úgynevezett ellenséges szomszédokkal szembeni számbeli és
kultúrfölényét biztosítani lehet. Az állami beavatkozás
célja Horthy szerint az, hogy „egyrészt meg kell teremtenünk
az egészséges fajszaporodás feltételeit, másrészt a faj
színvonalának emelése szempontjából nem kívánatos elemek,
úgy mint a betegek, bűnözők, a szellemileg gyengék,
munkakerülők stb. szaporodását közérdekből lehetőleg
csökkenteni kell” (Horthy levéltervezete Gömbös Gyulához).
A keresztény-nemzeti jellegű állam a családot megfosztotta
autonómiájától, s alárendelte egy sajátos nemzeti
ideológiának. Amíg a horthysta családmodell pozitívan
diszkriminálta a magyar középosztályt, addig kirekesztő
jellegű volt a társadalom alacsonyabb rétegeit képviselő
családokkal szemben.
Adolf Hitler még ennél is ridegebb és kirekesztőbb jellegű
koncepciót alakított ki a családról. A Führer számos
intézkedéssel igyekezett elérni, hogy a fajtiszta német nők
minél több gyermeket szüljenek a birodalomnak. A nők szakmai
képzését erőteljesen korlátozta, hogy az otthont
irányítsák, az energiáikat a gyermekszülésre és a
nevelésre fordíthassák, és a német férfi testével,
lelkével, szellemével törődhessenek. A külön utakon járó
agglegényekre és az egyedülálló nőkre súlyos adókat
róttak ki, míg a házaspárok minden gyermek után
különböző fizetési kedvezményben részesültek. A
prostitúció, a pornográfia és a homoszexualitás a köznép
számára tilos volt, ezek csupán egyes pártfunkcionáriusok
és az SS privilégiuma lehetett. A náci ideológia szerint a
házasság maga nem lehet életcél, hanem magasabb társadalmi
érdekeket kell szolgálnia: a faj fenntartását. Ez lehet
egyedüli feladata (William L. Shirer: a Harmadik Birodalom
születése és bukása). A német magasrendű társadalmi
érdekeket Adolf Hitlernek a világ fölötti uralom
megszerzésére irányuló törekvései képezték. A Vezér
rögeszméinek megvalósítása érdekében fosztották meg a
német lányokat a továbbtanulás lehetőségétől, emberi
méltóságuktól és szabadságjogaiktól, hogy a birodalom
számára minél több halálra szánt ágyútöltögetőt
szüljenek. A német család a náci hatalom egyik kiszolgáló
alegységének számított, melyben nem volt helye a szerelemnek,
az intim, emberi, a házasságokat összekapcsoló közös
érzéseknek. Ugyanakkor más etnikumokhoz tartozó családok
tönkretétele és kiirtása a náci program egyik legfontosabb
része volt. Így kívánták biztosítani a magasabb rendű
német családok számára az „élettér”-t.
Ebben az állami vezetésű családmodellben gondolkodott az
államszocializmus is, amely még inkább elmélyítette a
család válságát. A sztalinista-kommunista (permanens)
forradalmi mozgalmak útjában álltak az előző politikai
rendszer által megnyomorított családok, melyek az ideológiai
hadviselés céltáblájává lettek. Az ötvenes években a
családot - mint feudális-burzsoá képződményt - a
maradiság, a kispolgáriság, az önzés, az antiszociális
magatartás szimbólumaként állították be, ahol a legmagasabb
rendű társadalomnak, a szocializmusnak ellenségei lapulnak.
Hősies tettnek számított, ha valaki párt- és népellenes
családtagjait feljelentette az illetékes hatóságoknak. A
pártállam is kategóriákat állított fel a magyar
családokkal szemben aszerint, hogy a családok alávetik-e
magukat a szocialista nevelés céljainak, vagy közömbösek,
illetve ellenségesek-e azzal szemben. A szocialista társadalom
eszményét elfogadó családok előtt nyílt meg az ajtó a
társadalmi felemelkedés számára. A női foglalkoztatottság
általános jellegűvé vált ez időben, melynek következtében
már a feleségeket is a munkahely és a munkaidő
elidegenítette a férjtől és az otthontól. A nők helyzete
ezzel sokkal rosszabb lett, mivel nemcsak a munkahelyükön
kellett helytállniuk, hanem a család ellátásának gondját is
viselték, s így a feleségek többet dolgoztak, mint a
férfiak.
A gyermekek nevelése, tanítása állami feladat lett
(bölcsődék, óvodák stb.), melynek sikere érdekében a
szülőknek „az intézményes nevelés (állami nevelés)
céljainak alávetve” szorosan együtt kellett működniük az
iskolával, hogy gyermekeikből szocialista állampolgár
válhasson. A pártállam társadalmi környezete teljes
mértékben családellenes volt. Az állam minden önálló
feladatkörüktől megfosztotta a szülőket, s lényegében
véve csupán látszat családok működhettek. A szülőknek
idejük és energiájuk nagy részét a szocializmus
építésébe kellett beleölniük. Így saját gyermekeik
nevelésére, tanítására és különösen személyes,
szeretetteljes családi közösség építésére alig maradt
idejük, energiájuk és pénzük. A pártállami családok
tagjai kifelé forduló egyének voltak, a vérségi köteléken
kívül szinte alig maradt az életükben közös találkozási
pont. A „szocialista család” eredménye közismert:
széttört házasságok, fizikailag, lelkileg súlyosan sérült,
anyagilag kifosztott egyének, szegény társadalom lett.
Rendszerváltás szexforradalommal
Pozitív fordulatot a rendszerváltás sem hozott a magyar
családok helyzetében. A szülőknek főleg anyagi kényszertől
hajtva szinte szó szerint napestig kell dolgozniuk, ha olyan
szerencsések, hogy van munkahelyük. Az állam számos nevelési
feladatot visszaadott a családnak. A szülők jelentős része
azonban nem tud mit kezdeni ezzel, mert a változás egyrészt
felkészületlenül érte, másrészt a gyermekek
taníttatásához egyre több pénzre van szükség. Ennél
jóval alapvetőbb gondok is emésztik a magyar családok
jelentős részét: képtelenek szert tenni annyi jövedelemre,
amennyi a létezésükhöz szükséges javak megszerzéséhez
elegendő. A családok reális helyzetét megvilágító
statisztikai adatok szerint az emberek pesszimistán ítélik meg
a jövőjüket, az élethez való esélyeiket.
A tavalyi évet leszámítva, az elmúlt években -
különösen 1995-ben - jelentősen csökkent a reálkereset. A
Bokros-csomag bevezetésének évében 12,2 százalékkal
romlott. Halvány reménységre ad okot az 1997-es év 5
százalékos emelkedése. 1970 óta Magyarországon mintegy
felére csökkent a házasságkötések száma (1970-ben 96 ezer
612, míg 1996-ban 48 ezer 930 házasságot kötöttek). A
születések száma is folyamatos csökkenést mutat. 1970-ben
151 ezer 819 volt az újszülöttek száma, míg 1996-ban csupán
105 ezer 272. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája a
gazdasági stabilizációban elért eredményei dacára sem
tudott eddig javulást hozni sem egyéni, sem családi szinten a
polgárok számára.
A hatvanas években a nyugati világban egy újabb
családromboló mozgalom bontakozott ki, a szexforradalom.
Megjelentek az alternatív életmódok apostolai, akik szerint
azok az értékek, amelyek évszázado-kon át a tradicionális
típusú családokban jelen voltak, megvalósíthatóak új
típusú családokban is. A család fogalmának határai
kitolódtak, és különböző együttélési variációkat (is)
tartalmaznak. Azóta a család, amely hagyományosan
házasságra, gyermekszülésre vagy örökbefogadásra épült,
nehezen definiálható tartalma homályos és képlékeny. Az
alternatív családban a kölcsönös gondoskodás, együttélés
is mentes a tartós hűségtől, a felelősségvállalástól. Ez
a cseppfolyós család addig áll fenn, amíg szoros érzelmi
összetartozás köti össze a feleket. A változásra nyitottak,
mert az egyén boldogulása, szabadsága fontosabb a tartós
házassági elkötelezettségnél és a család építésénél.
Sőt, ezeket egyszerűen az önmegvalósítás útjában álló,
avítt akadályként látják. A fiatal, mai tizen- és
huszonéves nemzedéknek ettől az alternatív családmodelltől
kezd undora lenni. A fiatalok, a szó szoros értelmében, saját
bőrükön tapasztalhatták meg az alkalmi kapcsolatokból,
felelőtlen szerepekből, mulandó szeretetből, a normális és
aberrált életvitelek közötti átjárhatóságból fakadó
súlyos lelki, személyiségi sérüléseket és zavarokat, az
erkölcsi leépülést és a gazdasági lecsúszást.
A szexuális forradalom úgynevezett vívmányai először a
hetvenes és a nyolcvanas években állami ellenőrzés mellett
gyűrűztek be bizonyos társadalmi csoportokba. A
rendszerváltás után és különösen a kereskedelmi
televíziózás megjelenésétől - azaz az elmúlt év
őszétől - terjed egyre nagyobb mértékben hazánkban. Az
alternatív családmodellt propagálja a média. A különféle
csatornák harmadosztályú filmjeiben, sorozataiban a
hagyományos családnak elvétve jut pozitív szerep. Nem kell
jósnak lenni ahhoz, hogy ez a magyar családokban még meglévő
értékeket is lerombolja.
A család szétesése és a romló közbiztonság, illetve a
közbiztonság hiánya között nyilvánvaló összefüggések
állnak fenn. A szakemberek szerint az utóbbi években nőtt a
családon belüli bűncselekmények száma. Magyarországon több
mint 400 ezer olyan csonka család van, amelyben egy szülő
neveli a gyermekét. Ezek a családok sokkal inkább ki vannak
szolgáltatva a lecsúszás és az elszegényedés veszélyének,
mint a két szülővel rendelkező családok. Az elvált szülők
gyermekei lelki és szexuális területen is sérülékenyebbek.
Hajlamosabbak a deviáns magatartásokra, mint a teljes
családban élő társaik. Közismert, hogy a szülők
gyakorolnak legnagyobb befolyást a gyermekek vallási,
erkölcsi, politikai értékrendjének kialakulására. Sőt, a
gyermekek a szülőktől tanulják meg a párthoz és az
egyházhoz való kötődést is. A családi szocializáció
azonban nagyon is ellentmondásosan, zavarosan működik
Magyarországon. A szülők jelentős része nem képes
gyermekeinek átadni az új körülményeknek megfelelő
demokratikus normákat, életszemléletet, erkölcsi, vallási
értékrendet. Ezért a szülői ráhatásnál a kortársak, a
média nagyobb befolyást gyakorol a gyermekek személyiségének
alakulására.
A magyar jobboldali pártok családpolitikájában szerepet
játszhat szavazóbázisuk és társadalmi támogatottságuk
kiépítésének szándéka is.
„Csak semmi romlottság”
Fontos, hogy a nyugati baloldali, liberális pártokhoz
hasonlóan a magyar szocialista-liberális politikai erők is
újragondolják a család társadalmi szerepét és
jelentőségét, megfelelő politikai programot, intézkedési
tervet dolgozzanak ki a magyar család megmentése érdekében.
Így elkerülhető lenne e fontos terület egyoldalú
kisajátítása, valamint megakadályozható lenne, hogy a
családok újra sajátos jobboldali, nemzeti ideológiának és
hatalmi érdekeknek legyenek alárendelve. Senkinek nem használ,
ha bizonyos politikai szereplők a magyar család válságát
kampányfogás eszközéül használják fel. Valóságos,
hihető megoldások helyett csupán populista szlogeneket,
felelőtlen ígéreteket hangoztatnak. A legtöbb jobboldali
magyar politikus illúziókat táplál, amikor azt gondolja, hogy
a családok válságának erkölcsi és szellemi részét a
valláserkölcs, illetve bizonyos felekezetekhez való kötődés
képes megoldani. Ezek a politikusok figyelmen kívül hagyják
azt a tényt, hogy az egyházakat az elmúlt évtizedekben, és
napjainkban is folyamatosan, éppúgy sújtja az erkölcsi
válság, mint a társadalom világi részét.
Az alternatív családmodellt, az abortuszt, a válást, az
egyháztagok nagyobb része nem a hivatalos dogmák alapján,
hanem világi szempontok szerint közelíti meg. George Barna,
amerikai keresztény szociológus szerint „a válás nem
válogatós”. A népesség minden csoportjában azonos
intenzitással rombol.
A legtöbb egyháztagnak, sőt a lelkészeknek, a papoknak a hite
igen felületes, és csupán formálisan kötődik a keresztény
alapigazságokhoz. A névleges keresztény világ tehetetlensége
miatt emberek milliói lépnek ki a katolikus és protestáns
gyülekezetekből a nyugati világban. A történelmi
egyházaktól való elfordulás egyik oka az, hogy az egyház nem
volt képes választ adni az emberek súlyos egzisztenciális
kérdéseire, családi és gyermeknevelési problémáira.
II. János Pál pápát mindenütt örömmel fogadják a
világon, de a családdal, a házasélettel, a
születésszabályozással, válással, a papi szüzességgel
kapcsolatos álláspontjával ellentétesen cselekszik saját
egyházának nagy része is. A mai fiatal házasok számára,
nehezen követhető Augustinus tanácsa, aki szerint „az
embernek olyan ölelés után kell vágyódnia, melyben nincs
semmi romlottság”. Egy férj a felesége karjaiban a
romlottságot - a nagy egyháztanító szerint - csak úgy
tudja elkerülni, ha közben a születendő gyerekre koncentrál
és a mennyország után vágyakozik.
Ez a természetellenes és a bibliai igazsággal is szembenálló
valláserkölcsi szempont - nemzetközi vizsgálat alapján -
gyakori válóok is, mivel a szexuális beteljesülés hiányát
okozza a házastársakban, ami posztmodern világunkban gyakori
ösztönzője a hűtlenségnek. Egyébként az USA-ban a
vallásos hit értékeinek és gyakorlatának kiüresedése,
illetve más vallási ellentétek a leggyakoribb válóokok
között szerepelnek.
A felvázolt probléma is mutatja, hogy a politikusoknak, a
hatalomnak a család védelmét nem szabad bizonyos
valláserkölcsök alapján abszolút igazként a polgárok elé
állítania, mivel ez szükségképpen a klasszikus emberi jogok
korlátozását vonja maga után. A család értékét az
egyének emberi, kulturális, erkölcsi, szellemi értékei
képezik, akiknek szabad döntéseik alapján kell
megválasztaniuk azt az együttélési formát, amely a hatályos
jogszabályok és közfelfogás szerint a család
kategóriájába tartozik.
A tisztán keresztény jellegű tradicionális típusú
családmodell a mai magyar társadalomban kisebbségi
életvitelnek számít, amit állami eszközökkel nem szabad a
többségre kényszeríteni (Lukács László teológus
professzor szerint a katolikus egyházat a magyar lakosság
mintegy 10 százaléka támogatja csupán).
Teljesen indokolt, hogy a különböző felekezetek képviselői
kritikusan ítélik meg a magyar család anyagi, erkölcsi
állapotát. A hatalom bizonyos korlátozott gazdasági
intézkedésekkel - csekély mértékben - képes enyhíteni
a családok anyagi gondjait. A család emberi és
erkölcsi-szellemi területén azonban csak akkor várható
számottevő javulás, ha a magyar társadalom növekvő számban
lát, ismer meg olyan egészséges, jól működő szeretet- és
örömteli családokat, melyekben a házastársak kölcsönösen,
őszintén szeretik egymást, minőségi időt töltenek el
egymással, képesek problémáik megoldására, gyermekeikkel
közösen törődnek és foglalkoznak.
Ezért viszont az egyházak különösen sokat tehetnek, de csak
abban az esetben, ha a fiataloknak, szülőknek tartandó
programjaik versenyképesek lesznek a médiával.